Budapest Régiségei 14. (1945)

Járdányi-Paulovics István: Germán alakok pannoniai emlékeken 203-281

Dörgicséről került a M. Nemzeti Múzeumba (51—1882. 3. lelt. sz.). Fenn az elhunytak mellképei láthatók : viseletükből, ékszereikből következ­tetve — Hampel szerint — eraviscus eredetű nőt és két férfit ábrázolnak. Az alattuk levő mezőben a barbárt ölő hős lovon jelenik meg. A kő összes alakjait jellemző rettenetes primitívséggel megrajzolt és faragott cselekvényt a szokásos áldozati jelenetbe komponálták bele : balra tunikás, álló férfialak, jobbra pedig a tripus mögött kezeiben ételt tartó nő látható. A balról jobbra menő ló nyaka (feje legnagyobb részben letört) mintha sodronyos nyakpáncéllal lenne borítva. Az is lehet, hogy a befont sörényt akarta ezzel a lokális mes­ter ábrázolni. Mind ez, mind a ló merev tartása bizonyos középkori jelleget ébreszt bennünk. Hasa alatt elől jól látható a heveder, míg hátul a farmatring, amelyről szíjakon kis koron­gok csüngenek. A lovas ruházatát jobbára csak szíjak, övek jelzik. Feltűnő a kagylóhéjat for­máló, fellebbenő köpenye. Jobb válláról, mellén keresztbemenő szíjon, tőrszem fegyver lóg. Baljában ovális nagy pajzsot, jobb kezében pedig döfésre kész lándzsát tart. Feje, bizonyos nézetekből, rendkívül érde­kes. A magas homlokon feltornyosuló dús hajcsomó s az arc egész Sïrki 4. kép. Felsó-Dörgicséről. Magyar Nemzeti Múzeum,. 221

Next

/
Thumbnails
Contents