Budapest Régiségei 13. (1943)
ÉRTESÍTŐ - Garády Sándor: Jelentés az 1936-1942. évben végzett ásatásokról 401-438
Az első helyen említett — hat csőből álló — vezetékmaradványt a 13. sz. képen mutatjuk be. A vízvezeték nagy valószínűség szerint a Névtelen-utcában szemközt lévő 16691/1. új, (2271/2272. régi) hrsz. telekről indult ki. Kzen a telken levő ház forrásos helyre épült, az épület nedves, a területen kút is van. Kz a hegyoldal különben általában vizenyős, állandóan mozgásban levő. A vízvezeték egyébként nagyjában a volt Victoria-, ma Bohn-féle téglagyár telke felé irányul, ahol szerintem annakidején az óbudai Kláraszüzek templomának és kolostorának maradványait találták meg. 9. 1939 április 6.-án a Parkasréti-út 9. sz. házzal szemben levő teleknek az út széléhez közel eső részén kutattunk és ásás közben egy régi, ma már betemetett, kb. 3-5 m széles vízM- 1 100 11. kép. — A Csónak-utca 2. sz. és a Hunyadi Jdnos-út sarkán lebontott ház udvarából a Várba vezető földalatti folyosó vázlatos alaprajza. vezető árok kőből épült fogógátjára akadtunk. Az árok a Farkastor oki-út mentén, annak nyugati oldalán haladhatott. A fogógát a tanuja annak, hogy — legalább időnként — sok víz folyhatott le az árkon. A fal köríves hajlású, 3-60 m hosszú. A fogógát falában rendesen megfaragott mészkövek voltak láthatók, közöttük eggyen zegzugosán haladó szabályosan kifaragott vonalak. 413