Budapest Régiségei 12. (1937)

Horváth Henrik: Szentpéteri József pesti ötvösmester művészete 197-257

lü sát elég furcsán abban látja, hogy néhány szerencsés mesterember (építőmester?) a «Nemes Casino Társaság» tagja lett. Â mellett — úgy folytatja — még mindig oly szomorú a helyzet, hogy sok jeles magyar fiú kivándorol, mely szellemi veszteség szerinte egyáltalában nincsen pótolva német színjátszók, muzsikusok és táncmesterek beözönlésével. Az egymásra tornyosuló nehézségek kiküszöbölésére derék pesti ezüstművesünk egyetlen orvolást lát Kaunitz herceg művészi politikájában. Ez a megállapítás 18} 2-ben bizony elég meglepően hangzik és egyáltalában nem vall a szerző valami érzékeny kulturális lelkiismeretére. Megérthetjük azonban mesterünk bécsi tapasztalataiból leszúrt e véleményét, ha visszagondolunk arra, hogy ottani tartózkodásának idejében (1805) Kaunitz, a bécsi művészeti akadémia újjáalapítójának, páratlan esztétikai belátással rendelkező átszervezőjének és hosszú időn át kurátorának érdemeinek emléke annál is inkább még élő valóság volt, mert illusztris tisztségének későbbi viselői megértés, ambíció és erély tekintetében a művészi ügyek közigazgatásában is messze mögötte maradtak. De Szentpéteri írásának keletkezésekor (1832-ben) a bécsi művészeti politika fonalai már egy másik, mint államférfiú és műpártoló Kaunitz-cal egyenrangú akadémiai kurátor kezében futottak össze, — Metterncihében. Ezt különben Szentpéteri éppúgy tudta, mint mi. Hogy ennek dacára mégis Kaunitzra nyúl vissza, csak abban leli magyarázatát, hogy az alapjában véve mégis konzervatív mester nem volt megelégedve Metternich kultúrpolitikájával. Hiszen tudjuk, hogy a nagy államkancellár műpártoló tevékenysége korántsem tudta megnyerni a kortársak osztatlan tetszését. Ennek igazolására rámutatok arra, a liberális történetírás szemszögéből valóban groteszknek látszó tényre, hogy Metternich erélyes állásfoglalása Waldmüller művészete és akadémiaellenes propagandája mellett abban a polgárian kimért korban szinte forradalomként hatott. Érthető tehát, hogy a pesti ezüstmívesíró sem tudta követni a herceg intencióit, hanem megelégedett azzal, hogy XVJII. századbeli mintaképének (Kaunitz) programmját úgy, ahogy, post festum, a pesti viszonyokra alkalmazza. Theobald Ziegler

1 már világossan kimutatta, hogy a felvilágosodás korát és a biedermeiert láthatatlan csatornák kötik össze. Az átlagos «bon sens»-ról van itt szó, mely mellett klasszicizmus és romantika (mindkettő arisztokratikus világszemlélet) szinte nyom nélkül elhaladtak. Szentpéteri javaslataiban is végighúzódik e még teljesen a XVIII. század racionalizmusában gyökerező alapfelfogás. Szerinte a legsürgősebb intézkedések a következők lettek volna: 1 Theobald Ziegler, Die geistigen und sozialen Strömungen Deutschlands im 19. und 20. Jahrhundert biz zum Beginn des Weltkrieges. Berlin. 1921. 16. 1. Budapest Régiségei. XII. >0