Budapest Régiségei 12. (1937)

Horváth Henrik: Szentpéteri József pesti ötvösmester művészete 197-257

224 a tényállást. A már említetteken kívül egy duplahengerű ezüst kávéfőzőkanna, mely a XXXII. Ernst-aukció alkalmával tűnt fel ; továbbá egy ezüstözött öntött bronz-szobrocska, mely 1925-ben a Magyar kir. Postatakarékpénztár aukcióján szerepelt, melynek hitelességére nézve azonban bizonyos kételyeim vannak. Gracizáló álló női alak (nyilvánvalóan múzsa) empire-díszítésekkel ellátott talapzatán a következő felirat olvasható: Hazánk legnagyobb költőjének 1825. Hogy ki lehetett az aposztrofált, sem a feliratból, sem az ábrázolásból nem tűnik ki. Szeretnénk Vörösmartyra gondolni, mert a költő és az ötvös között fennálló kapcsolatról van tudomásunk. Még a Vörösmarty által szerkesztett «Tudományos Gyűjtemény» lapjaiban is fogunk még találkozni Szentpéteri József munkatárs nevével. Az egész kérdésre lejjebb még vissza fogunk íérni. Szintén 1825-ben készült az a kráteralakú, szép, ezüst cukortartó Ernst Lajos gyűjteményében a jellegzetes hármas halmon levő koronából kinövő trombitás címerrel, mely Szentpéterinél máskor is előfordul. Igaz, hogy ezeknél a trombitás címerrel ellátott ötvöstárgyaknál a legnagyobb óvatosságot kell tanúsítani. Szentpéteri munkáit újabban erősen hamisítják, nem ritkán hiteles mestermonogrammot és hitelesítő céhbélyeget viselő kisebb ezüstdarabok bedolgozásával, rendesen azonban azoknak otromba utánzásával. 1923 óta, amikor is Szentpéteri József művészetéről az Országos Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulatban előadást tartottam és amikor jelen cikkem is első fogalmazását nyerte, nem kevesebb, mint 15 hamis műve került kezemügyébe. Ezeknek (leginkább kannák, kókuszdiófoglalatok, de nagyobb igényű darabok is) meglehetősen változatos formaskálája van. A legpontosabb kiviteltől, a legszebb mintáktól kezdve, a legsilányabb munkaeljárásokig és az empire és neobarokk díszítő-rendszerek teljes félremagyarázásáig. A kannáknál a körteidomú test nagyjában nélkülözi a Szentpéteri stílusát annyira jellemző karcsú körvonalakat és a lendületesen felfelé ívelt füleket, az edénytest jóval vastagabb és alul rendesen statikailag és esztétikailag teljesen indokolatlan módra kihegyesedik. A legtöbb esetben a növényi elemek alaki különbségének és díszítő értékének kellő megértése is hiányzik, az akantuszornamentika vonalvezetése felületes és kezdetleges, az indák nem ritkán értelmetlen tekercsrendszerekké fajulnak el, az állatformák alkalmazása rendesen morfológiailag teljesen lehetetlen alakításokra vezet. Mesterünk többi munkái közül a három, Nagy Sándor csatáit ábrázoló dombormű már tárgyuknál fogva szorosan egymáshoz tartozik. Idősorrendben az első az újabban a bécsi műkincsekkel a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Múzeumának tulajdonába került Átmenet a Granikuson. Ez a munka