Budapest Régiségei 12. (1937)

Kuzsinszky Bálint: Az Aquincumi Múzeum római kőemlékeinek ötödik sorozata 61-152

I 3 2 volna, minőt a parasztok hordtak. Máskülönben is egész öltözete, lábain nadrág és magas cipők, a paraszt téli viseletének felelnek meg. Itt a kutya nem a bal, hanem a jobb oldalán helyezkedik el. Csak azon a táblán, melyet a Nemzeti Múzeum szintén Aquincumból kapott (Budapest Régiségei 111, 1891, 69. 1. VI. tábla), látjuk Silvanust csupasz arccal, fiatalon. A ruházata azonban ezen is majdnem ugyanaz, mint a többieken, szintén nadrágot hord és legfeljebb a cipője más, papucshoz hasonló. Eppenígy megegyeznek az attribútumok, a faág és kés, jobb lábánál a fekvő kutya, amelyek tehát egyaránt megillették a kerti Silvanust, akit Sd(vano) dom(esiico) dedikálva ez a tábla ábrázol, és az erdei Silvanust (Sdvanus silvestris), amint őt a most publikált legújabb tábla szakállas alakja mutathatja. Egyébként Italiában sem képzelték Silvanust máskép (pld. Notizie degli scavi VIII, 1932 p. 429 fig. 3) és hasonlóan Poetovióban (lásd Conze, Römische Bildwerke Taf. X. 2 S. 14) is, ahonnan ezen képtypusnak hozzánk jutni kellett. 52. Oltárkő (56. kép). Magassága 79 cm, derékban 30 cm széles és 20

X

\T. cm vastag. Felső része elég ép : az abacus teteje sima, két oldalát a szélén kifaragott párnák foglalják el, melyeknek oldalt látható bevágása jelzi, hogy középen át voltak kötve. Végüket elől körbe foglalt rózsák díszítik, köztük az abacus közepén fenyőtoboz. Az abacus alját képező keskeny lap és a párkány fedőlapja között vályuszerű tag húzódik, ami ezen helyen ritkán fordul elő. Maga a felső párkány két sima léc közé foglalt széles kymatagozat. A lábazat balsarka elől le van ütve, párkánya kymaprofil helyett vályualakú. A felirat felső részén a betűk sokkal jobban olvashatók, mint lefelé, hol a kő felülete kopottabb. Szövege: Sol(i) deo | sacru(m) C. \ [l]ul(ius) Prim(us) i'(otum) s(olvit) l(ibens) m(eriio), A dedikáció név szerint a Napistennek Sol(i) deo szól, aki azonban ebben a formában csak ritkán fordul elő, pld. C. Ill 8686 (Salonae) vagy Deo Soli Aug. (Dunapentele). Sokkal általánosabb Sol invidus. A syriai Napkultusz a Kr. u. II. század óta terjedt el a római birodalomban, és először Elagabalus (218—222) emelte állami rangra, 50 évvel később pedig Aurelianus császár még nanyobb pompával vette körül. Cumont (Textes et monuments II p. 143) a reá vonatkozó feliratokat