Budapest Régiségei 11. (1932)

Kuzsinszky Bálint: A gázgyári római fazekastelep Aquincumban = Das grosse römische Töpferviertel in Aquincum 3-423

i8 esek. Ilyen kerek szobormű ábrázolja Silvanust (S. 4 = 317. ábra). A mintákból már több darab maradt, de kár, hogy egyiken sincs név, mely esetleg ugyanaz lehetne, mint a mécsmintákon. Leginkább kisebbfajta fejekhez vagy mellképekhez tartoztak. Egyszer egy ilyen fejnek mindakét félmintája van meg (Sm, 2, 3 • = 326. ábra), különben csak az egyik fél került meg, mely a fej elülső vagy hátulsó részét mutatja. A nagyobbfajta mintákból csak az egyik felet találtuk meg és egy ruhás nő (Sm. ç — 333. ábra), kakas (Sm. 11 — 334. ábra) vagy oszlop (Sm. S = 335. ábra) kiöntésére szolgáltak. Egy embernagyságú arc mintája két részből állott, melyek az orr vonalában értek össze, de csak az egyik rész van meg (Sm. 10 = 332. ábra). Nyilván ilyen minta szolgált ahhoz a pozitív képmáshoz is, mely a komikus álarcot, a jellegzetes nagy kampós orral ábrázolja (S, 5 = 318. ábra). Hozzá hasonló terrakotta-álarcok eddig különösen a Rajna vidékéről ismeretesek és ott színházi maszkoknak tartják. Csakhogy a mi példányunkon hiányzanak a lyukak, melyek a két fül táján arra szolgáltak volna, hogy a színész az arca elé köthesse, továbbá nincsenek átlyukasztva a szemek és a száj csukott. Ha a szobor tömör volt, azt természetesen szabad kézzel kellett megmintázni és akkor éppen úgy használhatták a minták előállításához, mint a tömör mécseket a mécsmintákhoz. Az egyik ilyen tömör szobormű egy fölfelé figyelő vadászkutyát (S. g = 320. ábra), egy másik egy kézfejet ábrázol, melynek csapja van (S. /5 = 319. ábra), hogy a karhoz odailleszthető legyen. Egy gyertyatartón (S. j) még világosan látni, amint késsel faragták ki az agyagból. Hogy fazekasaink mennyire önállóak tudtak lenni és hogy a nagyobb alkotásoktól sem riadtak vissza, mutatja Minerva nagy mellszobra (S. 6 — 316. ábra), amely ugyan csak kísérlet volt és legfeljebb a fej sikerült, de így is érdekes, abból a szempontból, hogyan tudták a klasszikus példákat szabadon utánozni. Ellenben inkább egy téglavető munkája lehet a világító tornyocska (S. 7 =323. ábra), mely azt bizonyítja, hogy egy másik, régebbi torony és több hasonló töredék, melyek Aquincumból ismeretesek, szintén a gázgyári fazekastelepen készültek, sőt innen való a dunapQntelei kapuminta is, mert nemcsak a technikai kivitele ugyanolyan, hanem a feszítője nyilván ugyanaz a Hdarus, aki az egyik bélyegzőmintánkon (Bm. 31 — 226. ábra) szerepel. Nem mondhatjuk tehát, hogy mindegyik munkakörnek külön emberei voltak ; annál meglepőbb, hogy annyi sokféle agyagárút egy helyen gyártottak és majdnem mindegyiknek készítési módját megismerhetjük : a minták mellett, melyekből a terrasigillata-edények, más edények külső díszítményei (appliques), a lepényminták, a mécsek és szoborművek készültek, megvannak