Budapest Régiségei 11. (1932)

Kuzsinszky Bálint: A gázgyári római fazekastelep Aquincumban = Das grosse römische Töpferviertel in Aquincum 3-423

123 Rheinzabernben (Ludowici V 76,252), Heiligenbergben (S. 200 Fig. 119) és Blick weilerben (Knorr—

Sprater S. 66 zu Taf. 80 és Taf. 80, 2). Ellenben teljesen ismeretlen idegen edényeken a szamárfejű mellkép (8), és a kecske (21) is egészen más nálunk, mint Rheinzabernben (V. ö. Ludowici V 73, 182.). Az egyes képtípusok hasonlósága onnan magyarázható, hogy vagy idegenből jött sigillata edényeken látták, vagy a fazekasok magukkal hozhatták azokról a helyekről, ahol előbb dolgoztak, ami azonban kevésbbé valószínű, mert akkor egészen ugyanazt a típust másutt is meg kellene találni. Különben sem oly sokfélék a képtípusok, mint az idegen terrasigillatákon, melyek leginkább olyan műhelyekből valók, honnan névszerint is több mestert ismerünk. A figurális képtípusok között mindössze 7 emberi és 20 állati alak fordul elő. Ezen képtípusok elhelyezésében annyiban van rend, hogy a nagy típusokat sorjában szerették rakni és arra is néztek, hogy két egyforma típus ne kerüljön egymás mellé, hanem a minta két ellenkező oldalán, egymással szemben álljanak. A kisebb típusok találomra, legtöbbször össze-vissza vannak elosztva és úgy tűnnek fel, mintha arra szolgáltak volna, hogy minden üres helyet kitöltsenek. Az egyes típusoknál fontosabb a díszítés stílusa. Általában a szőlőlevéldísz jellemzi, amint ezt külföldi edényeken is látjuk ugyan, de már maguk a szőlőlevelek között legfeljebb a nagy levelek (43), melyek a legtöbb természethűséggel vannak visszaadva, hasonlítanak azokhoz, melyeket egyes külföldi műhelyek tálain is látunk; a kisebbeknek, melyek a leggyakrabban előfordulnak, oly sajátságos formájuk van, hogy elég egyet látni és tisztában vagyunk, hogy az edényt az aquincumi fazekastelepen készítették. Ezek a kisebb szőlőlevelek kétfélék : az egyik típust képviselik a szívalakúak, melyeknek széle nincs annyira csipkézve (34—37), mint a másik típushoz tartozóké, melyek valamivel nagyobbak és jobban hasonlítanak a természetes szőlőlevélhez (38—42). Egészen különösek a szőlőfürtök is (47), minőket a külföldi eredetű edényeken nem látunk. A legsajátságosabbak és ami a díszítésünknek a tulajdonképpeni jellegzetességet megadja, a szőlőindák, amelyek végén a minták oldalába előre benyomott levelek állanak. Külföldön még ezeket az indákat is benyomták, ellenben az idevaló mintákba rendesen tört és helyenként görcsös vonalakban, de mindig szabad kézzel, minden előre készített terv nélkül, bekarcolták. Az már nem változtat a stílus lényegén, hogy vagy fölfelé mennek és elágazó száraikkal a képmezőt függőlegesen tagolják, vagy az idegen példák szerint hullámos vonalban futnak köröskörül és száraik fölfelé és lefelé ágaz-