Budapest Régiségei 10. (1923)

Kremmer Dezső: Pest-Budát ábrázoló német metszetek 81-215

177 Ha mélyebb pillantást vetünk az előző két évszázad német grafikájának fejlődéstörténetébe, a nagy lendületű művészi pályák merész felszökkenésével találkozunk, sűrű egymásutánban. Gondoljunk csak Dürer tanítványának Hans Baldung Grün-nek finoman megmunkált lapjaira, vagy a kismesterek nürnbergi csoportjának munkásságára. Ott találjuk Virgil Solis, Jobst Amman erős egyéniséget kisugárzó karczait. S a XVI. század alkonya a teremtő német grafikus művészet alkonyát rejti magában. Altalános a felfogás, hogy ennek a XVII. századbeli német grafikának művészeti értékét a minimumra szállítsák le. Nézetünk szerint sokszor igaztalanul, a hozzánk kiáltó mentségek meg^ hallgatása nélkül. Igaz, hogy a XVIL század jobb nevei, mint Mathias Menait, a Kiliánok, Custos, Greater, sokban elmaradnak a letűnt évszázad nagy metszői mögött. Közülök jóformán csak a prágai születésű Hollar tudja kibontani erős egyéniségét. De arra a rendkívüli nagy különbségre, mely szinte meglepetésszerűen mutatkozik a XVI. meg a XVII. század grafikai művészetének czéljai, irányai között: a kutatók legtöbbször ügyet sem vetnek. E különbség a czélokban, irodalmi területekre vezet. A XV., XVI. század metszőművésze még szabad művész. Nem azért alkot, hogy csupán illusztráljon, hanem alkotásai illusztráczióknak használtatnak fel. Lelke megtermékenyül a vallási témák misztikus viliágától. Az örökké képzelet-fűtő téma : a Madonna a Gyermekkel, a szentek világa, az emberi élet mélyeiről fakadó szimbolikus témák ott élnek XV—

XVI. századbeli művész tudatvilágában. Ebből a kiapadhatatlan forrásból merít, képzelete szabadon csapong s nem köti rajzoló kezét más, mint az a törekvés, hogy a grafikai megoldás méltó legyen a művészi álomhoz. Aztán beköszönt a XVII. század nagy társadalmi és politikai forrongásának korszaka. Az érdeklődés új területekre tolódik ; Európa fegyverben áll, a Gondolat s a Hit védelmezésére. A potestantizmus egyszerű józansága sok szines álmot száműz. A vallási érzés a nemes, befelé szemlélődő kegyes hangulatokat nagyrészt elfojtja s harczos jelleget ölt. A hit mellett karddal és dárdával tesznek tanúságot. Kialakul a pogánygyűlölet, minek lélekfojtogató vérszinű tüzét szítja az erőre kapott töröknek Európa szívébe fészkelődése. Ezek az érzések átitatják a XVII. század majd minden nemzetének köztudatát. S legerősebb visszhangot ver az irodalomban. A nemzeti irodalmak a történeti munkák egész rajait bocsátják ki, melyek két eszme közül hullámoznak. Egyik eszme az, hogy a pogány törökség Istennek ostora a keresztény népeken, tehát a nemzetek forduljanak hívő, bűnbánatos lélekkel a mindenség urához. Másik eszme a harcz hirdetése a hitetlenek ellem Keljen fegyverre Budapest Régiségei. X. 23