Budapest Régiségei 10. (1923)

Láng Nándor: Herakles és Omphale : elefántcsontrelief az Aquincumi Múzeumban 3-34

13 keztetni; gondoljuk meg, hogy az irodalom aránylag ritkábban vesz tudomást képzőművészeti alkotásokról: milyen kevés modern híres kép vagy szobor nyert említést íróink műveiben, milyen szegényes volna az a kép, melyet művészeti termelésünkről íróink utalásai nyomán alkotnánk magunknak. A tudósítók kora meg azt látszik igazolni, hogy az Omphale—

Herakles képek különösen Augustus korában és a császárság I. századában termettek nagyobb számmal ; bár ez természetesen nem lehet döntő bizonyíték, hiszen korábbi tudósítások hiánya a véletlen rovására is írható. De ha tekintetbe veszszük, hogy a fentebb idézett költői helyek, melyeknek tárgyi vonatkozásai, a Plutarchosés Lukianos-féle képleírásokra szorosan emlékeztető módja valószínűvé teszik, hogy elterjedt, népszerű műalkotások szemléletének hatása melleit

1 keletkeztek, a Terentiusét leszámítva, mind Augusztus korából meg a Kr. u. I. századból valók, akkor nem mondhatjuk túlságosan merésznek azt a következtetésünket, hogy a Herakles—Omphale ábrázolásoknak virágkora a római költőktől határolt, Propertiustól Martialisig terjedő időszakra esik. Ezt a föltevésünket megerősíti idevonatkozó emlékanyagunk, melynek java részét," kö*te aquincumi reliefünket is, stilisztikai és tárgyi okokból Augustus korába és a Kr. u. I. századba kell helyeznünk. A mint általán az antik művészet gazdag termésének csak elenyésző kis, legtöbbször nem is épen legértékesebb része kerülte el a pusztulást, úgy abból a tömérdek képből és plasztikai műből, melyek Omphale és Herakles történetének ábrázolásával gyönyörködtették egykoron Róma népét, aránylag csak kevés, meg töredékes emlék jutott ránk. Ezek sorában legfontosabbak a Pompejiben napfényre került falképek. Nem számítva a Herakles és Omphale mellképeit mutató kis festményeket,

2 öt nagy kompoziczió foglalkozik mythosunkkal. Az egyik, az ú. n. III. stílushoz, tehát Augustus korába tartozó freskó

3 az oroszlánbőrrel leterített sziklán ülve ábrázolja Heraklest női ruhában, ékszerekkel karján és lábán, a mint orsóval a gyapjúfonalat sodorja, mellette hever a buzogánya; jobbra tőle ül Omphale pazardíszű ruhában, s nézegeti bájainak áldozatát; a vele szemben látható nő gesztusa mérsékletre inti a királynőt; a háttérben egy bacchánsnő és egy szatir szemléli a szomorú látványt. Ha már ez a hangulatos kép is épen csak a szövés motívumával emlékeztet a római költők fent idézett helyeire és teljesen elüt a Plutarchosnál és Lukianosnál olvasható képleírásoktól, még 1

••• V. ö. Heibig, Untersuchungen über die campan. Wandmalerei. 112 sk. 1. 2 Heibig, Wandgemälde Campaniens ii?j

—HJ5- sz. 3 Heibig, WÇ ïï?Ô. Rodenwaldt, Die Komposition d. pompej. Wandgemälde. 155. 1.