Budapest Régiségei 10. (1923)

Láng Nándor: Herakles és Omphale : elefántcsontrelief az Aquincumi Múzeumban 3-34

'4 inkább áll ez ama három társára, melyek közül kettő I a III. stilus, egy

2 meg a Claudius-korú IV. stilus körébe tartozik, és a melyeken az előtérben az ittasan lehevert Heraklest látjuk, női mezben, kis Erosoktól körülvéve, kik buzogányával és serlegével játszanak; mögötte egy oltár körül ismét Erosok bajlódnak tegzével; fönt, a háttérben Omphaie ül szolgálóival avagy magában, és megelégedéssel nézi szerelme rabszolgáját; az egyik képen még hátrább Dionysos és thiasosa szemlélik ámulva a jelenetet. E képcsoport nyilvánvalóan hellenisztikus mintaképekben bírja eredetét; az ittas Herakles motívumának bizonyára volt párhuzama a hellenisztikus költészetben, hiszen már a szstirjátékokban szerepel az Omphalénál nagyokat evő és ivó hős, a római költőknél azonban ez a vonás nem talál visszhangra. Nemcsak a hasonlótárgyú festmények között a legszebb, hanem egyszersmind a campaniai falképek nagy sorában is kompozicziójának hatásosságával, főleg azonban színezésének erejével és összhangjával egyike a legremekebbnek a 2..képünkön bemutatott freskó.

3 A Casa di M. Lucrezióból származó kép közepét Herakles hatalmas alakja foglalja el ; a hősök legnagyobbika egy fejjel magasabb környezete bármely alakjánál; napbarnította testének erőtől duzzadó idomai embereken és szörnyeken aratott győzelmeinek beszédes tanúi. De milyen különös a hős tartása. Bal lábát hanyagul előre vetve bizonytalanul támolyogva áll előttünk s tán el is dőlne, ha jobbkarjával nem támaszkodnék kísérőjének vállára. Ez nem a munkától elfáradt hősnek pihenő tartása, a mint őt az antik plasztika Lysippos óta annyiszor ábrázolta — gondoljunk a nápolyi Herakles Farnesére —, hogy épen ilyen izomember elfáradásában szemléltesse munkáinak nagyságát, hanem a bor mámorító hatásától legyőzött testnek energiátlansága. Hogy dinom-dánomból érkezett, azt világosan elárulja a fejére tűzött szőlőleveles koszorú, a nyakára kötött symposionos szalagék, a jobbjába adott, thyrsosra emlékeztető tseniás-bot ; aztán ott hever lábánál a bal kezéből ép az imént kiejtett borosserleg, melylyel az egyik kis Eros foglalatoskodik, míg a másik bal vállához röpködve kettős fuvolájából folytatja a mulatság zenéjét; ezt a másik oldalról tympanonszóval egészíti ki egy nő, kinek alakjából már csak a dobverő bal kar vehető ki tisztán. Talán bacchánsnő volt, míg a kar mellett előtűnő sötét arczbőrű, pinia-koszorús fej a kísérethez tartozó szatiré. Legérdekesebb ebből 1 Helbig WC IIJ7, Ruesch, Guida del Miiseo Nazionale di Napoli,

2 ij59. Rodenwaldt, i. m 6T. és 150. 1., képe: Röm. Mitteilungen 17 (1902) 224. 1. fig. 14. — Helbig, WC 1158 ; Ruesch

2 1554. 2 Helbig, WC 1139. Rodenwaldt 150; Wiener Vorlegeblätter B. III. t. 4. 3 Helbig, WC 1140 ; Ruesch

2 IJ19. Jahn, Ber. d. sächs. Ges. d. Wiss., philol.-hist, Cl. 1855, 215 sk. 1. Színes képe: Hemnann-Bruckmann, Denkmäler d. Maierei. ^9—60 t., és Text 75 sk. 1. Rodenwaldt i. ni. 252. 1.