Budapest Régiségei 10. (1923)

Láng Nándor: Herakles és Omphale : elefántcsontrelief az Aquincumi Múzeumban 3-34

12 kozó czélzást, Mardalisnäl. Egy hízelgő epigrammájában, mely a Dömkianus császárt Herakles képében ábrázoló szoborhoz volt intézve, mondja, hogy a hős, ha e császár vonásait viselte volna akkor régen, nem szolgált volna sem Eurystheusnak, «sem büszke lydiai úrnője számára nem kellett volna naponként kirótt szolgamunkát végeznie».

1 Már most érdekes ezekkel az írói helyekkel szembeállítani azokat a tudósításokat, melyek a mondánkat tárgyaló antik képzőművészeti ábrázolásokról értesítenek. Ilyen tudósításunk mindössze három van, kettő a Kr. u. I. századból (Plutarchosnál), egy a Kr. u. II. századból (Lukianosnál). Mind a három festményekről szól. Plutarchos szövegének mindkét helye a festmények egy egész csoportjára vonatkozik. Több festő, írja, úgy ábrázolja Heraklest, a mint Omphale sáfrányszínű ruhájában heverészget, miközben lydiai szolgálók legyezőkkel legyezgetik és haját fésülgetik.

2 Másik helyén pedig a Cleopatrától elpuhított, tétlenkedő Antonius azokat a képeket juttatja eszébe, melyeken a buzogányától és oroszlánbőrétől megfosztott Herakles látható.

3 Ezeknél részletesebben ír le egy, mondánkra vonatkozó festményt Lukianos. Bizonyára láttál már, mondja, olyan képet, mely Heraklest idegen, különös mezben ábrázolja, a mint Omphalénál szolgai munkákat végez; ez pedig magára öltötte az oroszlánbőrt és kezében tartja a buzogányt, mintha ő volna Herakles. Miközben ez, sáfrányszínű, bibordíszes női ruhában, a gyapjúfonalat sodorja, Omphale papucsával veri. Még Lukianosnak is nehezére esett látnia, hogy a hatalmas testen fityegő bő női ruha milyen szégyenletes módon aljasítja le az isten férfiasságát.

4 Magukból a leírásokból is kiderül, hogy az antik korban nagyszámú festmény tárgyalta Herakles életének azt a szégyenletes szakaszát, mely Omphale nevével kapcsolatos. Plutarchos képcsoportokról beszél, Lukianos bevezető szavai pedig elárulják, hogy a tőle leírt képhez hasonlókat többfelé lehetett látni. Azután azt a körülményt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy képek háromszoros említése ilyesféle alkotásoknak nagy számára enged követ1 Mart. o, 65, 11. Lydia nec dominas traxisses pensa superbas. — A teljesség kedvéért csak utalunk a mondának két késői említésére : Lactantiusnál (Div. Inst. I. 9) és Tertullianusnál (de pallio 4.). 2 Plut, an seni ger. resp. 4. p. 785. E.: EVIOI xov c

í(paxXIa rcaíCovxec oùx EU ypácpouaiv Iv '0[A<çaXr

(

ç xpox<oxo«cópov, IvSiSóvxa Auôaïç S-spanaivíart pucí^siv xal ftapajcXÉxEiv Éauxóv. 8 Plut. Demetrii cum Ant. comp. ?. : Iv xaîç -ypa?aTç optojiey xoű TlpaxXIouç TTJV 'O^oakr^ uopaipoüaav xo pójxaXov xal xv)v XEOVXÍJV aftoSvouaav. 4 Luk. quomodo histor. conscr. 10. (. . . tö év Auőia c

Hpa/ÀEÎ.)

y Iwpaxlvat Y^P C

^ ^

01

^ £

'

x

^í yEYpa^Évov [xov c

HpaxXÉa] xfj '0[/.cpáXr] aouXeúovxa, -ávu áXXóxoxov axEurjv lax£uaa[Aévov, IXEÍVT]V [J.SV XOV X Éovxa aüxou 7tEpißsßXrj[AEvrjv xal xo <;úXov év xfj X

£t

P

V[ EX

ouaav '^í c

HpaxXIa Öípev ouaav. aùxov ÈÈ IV xpoxioxw xal 7xopcpupíSL l'pia ^aívovxa v.cà rcaidu-Evov ÚTCO xrjç 'O^çaXrjç xq> cravőaXuo. xa\ xo 3éa\>.a otíayiGXQV, acűsaxroc;» rj Ia.5r,; xoű acó|j.axoc xái [ír, JcpootCffvouaa xa\ xoíi 5EOŰ XÔ àvSpGôsç àartyxovwç xaxa3ï]Xuvofj.Evov.