Budapest Régiségei 10. (1923)

Kremmer Dezső: Pest-Budát ábrázoló német metszetek 81-215

129 város felől sem rajzolt be kőfalat. Ha tehát a tabáni mecset mellett védő­fal-félét rajzolt be a metsző: ezt nem tehette ok nélkül. Habár közvetlen források erről a mellékesnek látszó körülményről még csak említést sem tesznek, negativ adatokból iparkodunk Merian ábrázolási hűségét bizonyítani. A dsámik — mint tudjuk — rendszerint a kupolás templomi épületből s a melléje épített karcsú minarettből állnak. A kör alaprajzú imahely és a minarett egymásmellé helyezése építészeti szempontból legalább is kívánatossá tette, hogy valamilyen külső összekötést nyerjen s ez által egységes képet adjon. Majd minden pest-budai török templomnál megtaláljuk ezt, egy külső összekötő fal képében, a mely azon­ban nem csupán fal, hanem kisebb helyiség külső oldala is egyszersmind, melyben holmi templomszolga-lakást sejthetünk. Ennél a tabáni mecsetnél, annak nyugati oldalán látunk még egy földszintes házat, mely szorosan a mecsethez van építve s ezt veszi körül a Duna felől kiindulva egy derék­szögben megtört fal. E falnak folytatása is van, a Duna partján. Feltevé­sünk már mostan az, hogy ez a jelzett fal a dsámi védelmére szolgált; s nem lehetetlen, hogy tőle északra még néhány épület állhatott, talán iskola, paplak, amolyan kis telep. Minthogy pedig ezek a törökségtől külö­nösen tisztelt helyek a nyilt Tabánban fokozottabb védelemre szorultak, itt indokoltnak látszott e védőfal húzása. A többi épület elpusztult s a fal még 1684-ben meglehetett. 1 Ennek a metszetnek nagyon közeli rokona, mely ugyancsak Merian tűje alól került ki, az a keleti beállítású lap, miről másutt már beszéltünk. Itt Tabán sokkal részletesebb feldolgozást nyert, a mi a metszet nagyobb méretei mellett természetes is. A Sz. Gellérthegy déli oldalán ábrázolt, titokzatos hatszögű erődfélétől kezdve, a királyi palota déli lejtőjéig terjed e képen Tabán. Két topográfiai érdekességet látunk itt. A tabáni mecset udvara szabályos négyszögű védőfallal van körülkerítve, aztán meg a keleti oldalról a Dunáig terjedő dombot látunk emelkedni. Az egész úgy jön elénk, mint egy kis erősség, mely egyszersmind azt a városnegyedet is védi. Mint láttuk, e mecset mögött ütegek vannak elrejtve, melyek a királyi palotát bombázzák. Minden arra mutat, hogy a féltett zöldoszlopos mecset s a közelében lévő melegfürdők ~ L- a török világ idején Tabán legfonto­sabb pontjai — különleges katonai védelem alatt álltak. Egyébként e met­szet ugyanúgy hozza elénk a nagyobbrészt romokban heverő városnegyedet, 1 Ilyenszerű védőfal igen jól látható egyik pesti török mecsetet ábrázoló metszeten, mely ugyancsak a Székesfővárosi Múzeum birtokában van. Aláírás: Türkische Mosquée so zu Pest finden. Budapest Régiségei. X. -,.•_ I

Next

/
Thumbnails
Contents