Budapest Régiségei 9. (1906)

Kuzsinszky Bálint: Az Aquincumi Muzeum kőemlékeinek negyedik sorozata 33-72

6o A második század végénél későbbinek még sem tartom e sirkövet. És pedig azért nem lehet későbbi, mert ez ellen szól a viselet. Ott van rajta ugyanis még a cingulum a lelógó szijakkal, melyek eddig főkép az I. század katonai felszereléseiből ismeretesek. Ez a legrégibb katonaviselet továbbá arról ismeretes, hogy az elhunyt katona pánczélban jelenik meg, de az is igaz, hogy ugyanazon korbeli köveken látunk egy könnyebb ruházatot, mely tovább tartotta fenn magát, sőt úgy látszik, idővel kiszorította a nehéz pánczélviseletet. Legalább ilyent a II. századból köveken már nem találunk. Ezen könnyebb viselet — mint én látom — az ú. n. paenula hordozásában állott. A rajnavidéki I. századból való sirkövek között csak kettőn látjuk : a Lindenschmitt ï által publicált Taf. IV. 2 (Petilius légionárius sirköve Bonn­ban) és Taf. VI. 2 (Licaius cohortalisé Wiesbadenben) ábrázolásokon. Mifelénk is vannak ilyen sírkövek, így Luciliusé Carnuntumban Claudius idejéből, 2 a Mucban talált Fuscusé a Flaviusok korából 3 s ott látjuk még Mestrius aquincumi sírkövén, 4 melyen a pasnula hosszú csücskei zigzugos díszítéssel vannak ellátva. Ez a kő azonban már Hadrianus idejéből való. A paenula a két rajnavidéki kövön egy elül zárt (összevarrt vagy össze­tűzött) ruhadarab, melynek szabadon maradt végei a karokon át vannak csapva. De közönségesebb volt, hogy ezeket a csücsköket elül szabadon lelógni hagyták. Legvilágosabban látszik ez egy centurion (Louvre) 5 s lényegében ez a szabása és hordása annak a pasnulának is, melyet a mi katonánk visel. A paenula régi ruhadarabja volt a római öltözetnek, esőben és hideg­ben közönséges emberek, parasztok és öszvérhajtók, különösen rabszolgák hordták, de a magasabb rendűek, sőt nők is, ha az időjárás úgy kivánta. Paenulát hord a vadászó Diana 6 meg Hermes 7 is. A hogy a római sereg Hadrianus óta elprovinciálosodott, a katonai vise­let is idővel még polgáribb jelleget öltött, még pedig a segédcsapatoknál és a légiókban egyaránt. Ezen későbbi idők katonaviseletét mutatja például az ácsai kő, melyen segédcsapatokhoz tartozó katonák vannak, nemkülönben Aurelius Bito, a II. segedlegió kürtösének (cormcen) sírköve az aquincumi múzeumban 8 és egy másik csonka kő ugyanitt. 9 Ezeken a katonák térdig 1 Tracht und Bewaffnung des römischen Heeres. Braunschweig 1882. 2 Hofmann, Fig. 48. 3 U. o. Fig. 49. 4 U. o. Fig. 54. í Reinach, Repertoire I, p. 45. 2 és Baumeister, Denkmäler des klassischen Altertums, Fig. IQJO. 6 Reinach, I, 59 (65). 7 U. o. II, 164, 8. 8 Budapest Régiségei, VII, 55. I. 9 U. o. 25. I.

Next

/
Thumbnails
Contents