Budapest Régiségei 9. (1906)

Kuzsinszky Bálint: Az Aquincumi Muzeum kőemlékeinek negyedik sorozata 33-72

59 az ácsai

l nálunk, az még nem bizonyít sokat. Oly nagy sírköveket a későbbi időben ugyan nem szoktak készíteni, de előbb sem igen. Az igaz, hogy a rajnavidéki sírköveken az asdicula utánzása már mindjárt kezdetben, az I. századtól kezdve fellép, mindenesetre a legegyszerűbb formában, nálunk azonban a legrégibb köveket a lehető legnagyobb egyszerűség jellemzi, az asdiculára eleinte éppen csak a háromszögű orom emlékeztet, a féloszlopok vagy pillérek, melyeken az orom nyugszik, hiányzanak. A képmezőt egyszerű léczkeret határolja vagy pláne semmi. Valami finomabb architecturai kiképzést ugyan később sem találunk sírköveinken, de bizonyos, hogy idővel a sírköveken az építészeti tagozás egyre nagyobb szerepet kezd játszani, persze csak mint dekoráczió, a hogy a dekoráczió a későbbi korú római építkezésnél is folytonosan jobban és jobban érvényesül. Ezt a törekvést idővel az izlés ilyen irányú kialakulása szülte, még pedig nemcsak helylyelközzel, hanem általában, elsősorban Rómában s a provinciák utána mentek. Nálunk mindenesetre túlteng ez az architektúrái díszítése a sírköveknek, de csak azért, mert ez az izlés a szegényes viszonyoknál fogva kevésbé juthatott kifejezésre a köz- és magánépítkezésben, mint másutt, a gazdagabb vidékeken. Ez a törekvés természetesen csak egy hosszabb fejlődés eredménye, s nálunk már azért is kifejezést nyerhetett, mivel a rómaiság itt még a IV. század végéig fentartotta magát, holott a Rajna vidékén másfél századdal előbb elenyészett. Én legalább úgy látom, hogy egyedül ez a magyarázata

2 annak a gazdag architektúrának, melyet ezen sirkövön is látunk. De természetesen egyszersmind a hanyatlás jele is az már, a mikor mindent inkább a szemre csináltak. Összefügg vele, hogy a túlgazdag architektúra mellett az ornamentika is követeli a maga részét : a növényi és állati diszítmények egyaránt ellepik a legkisebb üres felületet, mint ezt ugyancsak e siremléken láthatjuk. A delphinek az orom két lejtős szára fölött ugyan régebbi keletűek, hasonlókép az orommezőben kifaragott Medusafej, melynek eredetileg apotropaion jelentősége lehetett, de két oldalán a madarak, továbbá az orom alatt a rózsák, meg a pillérek között felfutó szőlővenyigék már határozottan egy későbbi korra vallanak. Ellenben meg kell adni, hogy a fülkében levő alakhoz formailag hasonlót — különösen a mi graciózus tartását illeti, a régebbi sírköveinken sem igen látunk. De azért előfordulhat később is, mert miért volna kizárva, hogy a későbbi időben ne akadhatott volna elvétve egy jobb minta, melyet a kevésbé ügyes kőfaragó is ne tudott volna utánafaragni ? 1 Hofmann, Römische Militärgrabsteine S. 82. Fig. 58. 2 V. ö. Hofmann S. 4. S*