Budapest Régiségei 9. (1906)

Kuzsinszky Bálint: Az Aquincumi Muzeum kőemlékeinek negyedik sorozata 33-72

40 darab, az egyik oldallapot egy 24 cm. széles, lapos falpillér szegélyezte, s ugyanilyen falpillér borította a szomszédos keskeny homlokzati oldalt egész szélességében, annak antae-szerü kiképzést kölcsönözve. De mindkét oldalon csak a pillérfők maradtak épen ; mindegyik nagyjában korinthosi jellegű, a mennyiben két sor levélből áll, de a levelek.sima szélüek és csak a középen vannak egy széles erezettel ellátva. Felső végük lefelé hajlik. Az alsó sorban két egész levél van, ezek közül emelkednek a felső sor levelei, úgy hogy itt a capitell közepére esik egy levél, a másik kettő a sarkokra. Közbül egy-egy csavart szár nő ki, melyekből keskeny levelek ágaznak kétfelé, a pillérfők közepén és sarkain csigavonalu tekercsekben végződve. Ezeken nyugszik a két keskeny léczből álló abacus, mely közepe felé behúzódik és a középső voluták fölött egy kiálló, alaktalan gombbal van díszítve. Balra a sarokpillértől laposan mélyített mezőben, melyet fölül a pillérfő magasságával egyenlő szélességű sima sáv határol, még csak egy fej — Attis feje domborodik ki, de kétségkívül Attis egész alakja állott az ép táblán keresztbe tett lábakkal, egyik kezével egy pásztorbot (pedum) végét tartva, míg másik kezével, melynek könyöke a pedum végén pihent — a mint ezt már a domborképen láthatjuk, — fejét hátul támasztja. A fej jobbra fordul és kissé lefejé hajlik, arcza egy csupasz képű ifjúé, ki maga elé néz, mintha gondolkodnék. A fejet magas phrygiai sipka fedi, melynek csúcsa be van hajtva. Ehhez hasonló egész alakokkal különösen a síremlékeken találkozunk gyakran úgy Németországban, mint nálunk. * A sarkophágokon és sírköveken párosával fordulnak elő, szigorúan schematikus módon, mint egymás pendantjai. De ennek a kettős ábrázolásnak nem volt mélyebb jelentősége, az nyilván csak a symmetriából folyt, melyre a képfaragókat a sarkophág és sírtábla beosztása szorította. Attis ugyanis csak egy volt s a rómaiak a phrygiai Mater magna szép kedvesét tisztelték benne, ki korai halálával az istennőnek nagy bánatot okozott, de a kinek aztán annál nagyobb lett az öröme, mikor a szeretett ifjú feltámadt halálából. Ez a mythus nyert kifejezést 1 V. ö. Budapest Régiségei VII, 47. I.