Budapest Régiségei 8. (1904)

Nagy Géza: Budapest és vidéke az őskorban 85-157

146 Az őskor egyik legnevezetesebb temetője az érdi és baltái határban elterülő s a középkori magyar krónikákban is emlegetett Százhalom, mely alá a XIII. század első tizedeiben készült Hunn Krónika szerint a tárnokvölgyi csatában elesett hunnokat temették. Ez a hiedelem nagyon soká tartotta magát, sőt még ma is kisért itt-ott, bár kitűnt az 1847-iki és 1876-iki ásatásokból teljes alaptalansága. Egy sokkal régibb kornak az emléke a száz, vagy pontosan 122 halom; avaskor elejéről valók s valamivel későbbiek lehetnek a tinnyei urnatemetőnél vagy — a mi még valószínűbb — más fajbeli néptől származnak ; amaz a Kr. e. IV. század körül (vagy még korábban) bevándorló kelták temetője, emez pedig a régi bronzkori nép ivadékaié.* A halmok közül a Varsányi János által 1847-ben készített tervrajz szerint az 1 — 55, 57-—65 és 119—122. az érdi, a 66—118. a battai határba tartozik, az 56. és 66. számú a határon van. Ezek közül Luczenbacher János (a ki aztán épen ezen ásatás alkalmából az Erdy nevet vette föl), dr. Szabó János és Varsányi János, a Kubinyi Ágoston és Ferencz, dr. Szabó János és gr. Károlyi István által magukra vállalt költségen fölásatta 1847 niájus 26—28-Íkán a 29, 30, 40 és 73., ugyanez év szept. 20-ikán hozzájuk csatlakozván még Tasner Antal, a 28, 41. és 122. számú halmokat. Az 1876-iki ősrégészeti kongresszus alkalmával néhai Csetneki Jelenik Elek dr. Tauscher Gyulával együtt feltárta a 12. és 119. sz. halmot s előkészítette a 3. és 10. sz. halom felbontását, a mi aztán a kongresszus tagjainak szept. 8-iki kirándulásakor történt meg. A nagyobb halmok 2—^3, a legnagyobbak pedig 5 öl (9

Va méter) magasságúak, átmérőjük a föld színén a magasság szerint váltakozó, általában 10 öl, a legnagyobbé pedig csaknem 30 öl (57 méter). A halom tetején a hányt föld rétegei közt legelőbb is 3 egymás alá helyezett jelzőkő volt, ezek alatt következtek kitapasztott sárga agyagrétegen különböző nagyságú kövekkel körülrakva az égésfekvetek, félig elégett nagy fa- és széndarabok és sok hamu között megégett tetemek, bronz- és vastárgyak, vörhenyes és nagy mennyiségű barna cserépdarabok, itt-ott szarvascsont és kagylóhéj). A holttesteket a halomban égették el, a tűz nyomait mutatják a rájuk hányt kövek és föld is. A mindenesetre több századra terjedő időszak alatt, a míg ide * L. Luczenbacher János 1847. jul. 26-iki akad. értekezését (M. Akad. Ért. 1847. VII. 282—289. 1. V—

VIII. tábla.) — Az 1847 szept. 20-iki ásatásról már Erdy János név alatt írt «A kelenföldi pogánysírok» ez. értekezésében. (Arch. Közi. I86T. II. k. 53—55. 1. Képatlasz. II. rész. III. tábla. 122, 41, 28. sz.) — Arch. Ért. III. k. 1870. 14$. 1. és X. k. 1876. 256—257. — Römer FI. Résultats gén. du Mouv. Arch. 127—128. 1. — Néh. Csetneki J. E. rajzai és «Az érd-battai hunhalmok» ez, értekezésének kézirata birtokomban, .