Budapest Régiségei 8. (1904)

Nagy Géza: Budapest és vidéke az őskorban 85-157

tu nyakát Offenbach I. úrnál láttam, de ennek egészen hiányzik az alsó része; a külső soroksári úti urnák közt, mint láttuk, a legnagyobb 63 centiméternyi magasságot ér el ; ennél is nagyobbak a rákóczi pusztai és bákóhalmi urnák, amaz 68, emez pedig 76 cm. magas, egy ismeretlen leihelyű pedig mintegy 90 cm.* Az urnába rendesen még egy vagy két kisebb bögrét és csészét is tettek, melyek vagy hamut vagy elkorhadt éteimaradványokat foglalnak ma­gukban, ezenkívül az urna mellett is részint a fülénél, részint az urnafödő Dunakeszi urnatemető. IV. tábla. csésze fölött, vagy mind a két helyen szokott még egy-két kisebb csupor­forma edény előfordulni, melyek közt a legkisebbek könytartó edények vol­tak, többnyire igen csinosak és párhuzamos vonalakból, pontokból, kettős körökből stb. álló díszítményük krétaszerű fehér anyaggal van kitöltve. Néha a nagyobb urna mellett még egy vagy két kisebb hamvveder is található, úgy hogy lehetetlen föl nem ismerni az ilyen urnafészkekben az egy csa­ládhoz tartozóknak a sírjait. Ilyenformán van rá eset, hogy egy-egy sírfészek­ben tíz különböző alakú és nagyságú edényt is találhatni, de 3-—4 mind­egyikben van, melyek rendeltetésük szerint részint hamvvedrek, részint urna­* L. ez utóbbiakat Hampelnél id. m. II. k. 6. 1. CXXXIX—CXL. tábla.

Next

/
Thumbnails
Contents