Budapest Régiségei 5. (1897)

Nagy Géza: Budapest a népvándorlás korában : mondai történet, az Etzelburg, Sicambria és Buda nevek keletkezésének magyarázata : régészeti nyomok, az ó-budai és lóversenytéri népvándorláskori leletek : a népvándorláskori leletek ethnikai csoportosítása 53-94

88 azzal a teriilettel, hol a leleteket a germán jellegű tárgyaknak szinte kizárólagos előfordulása jellemzi, ellenben Pannoniában, melyre a szóban forgó leleteknek jelentékeny tömege esik, sohasem laktak. A germán elmélet tehát ép olyan gyönge alapra támaszkodik, mint a hunn elmélet. Ethnikai szempontból nagyon becses útmutatást nyújthatnának az anthropológiai vizsgálatok s a sok temetőből volna is rá temérdek összegyűlt anyag, ha az a tudósunk, kire úgy állásánál, mint a hazai tudomány követelményeinél fogva ez a feladat várna, annyira el nem volna foglalva a német anthropológiai tudomány fejlesztésével, hogy a Lenhossek és Pápai Károly halálával árván maradt magyar anthropológiára már nem tud időt szakítani. Mindössze a keszthelyi temetőnél hivatkozhatunk valami csekély anthropológiai eredményre, mely abból áll, hogy Keszthelyen három, egymástól lényegesen elütő emberfaj tanyázott a népvándorlás korában : egy igen magas, egy közép és egy alacsony termetű ; az első, melynek sírjai a leggazdagabbak voltak, számra nézve a legkevesebb, koponyaalkata egészen arányos, a homlok széles és magas, a járomcsont nem állt kifelé, a fogak orthognath képzésűek, a kar- és lábszárcsontok erősek, a férfiak magassága 180—192 cm. közt váltakozik, ez a faj lehetett germán is, de lehetett alán is ; a harmadik faj, mely csakis a városi sírmezőn fordult elő, a legszegényebb volt köztük, koponyaalkata rendkívül hosszú és végig keskeny, a homlok hátrafelé lapuló, a járomcsontok kiállók, a végtagok véznák, a test magassága legfölebb 145 cm.; legszámosabb volt a második, zömök testalkatú faj, a városi sírmezőn ebből állt a többség, a dobogói temetőben pedig csaknem kizárólagosan ez fordult elő, a homlok keskeny és alacsony, a hátsófej rendkívül széles, a járomcsontok kiugrók, a fogak képzése prognath, a férfiak lába kajla, a mi lovas népre mutat, a koponyatipust Lipp V. dolichokephalnak mondja, a dr. Török Aurél által meghatározott két koponya közül azonban csak a nőé volt dolichokephal, ellenben a férfié hyperbrachykephal, általában pedig az egész második faj, Török A. szerint, egy a kaukázi és mongol rassz keverékéből álló tipust tüntet föl.

1 Ilyenforma faji viszonyok lehettek a mártélyi temető népénél is ; az igen magas és zömök termetű tipus megvolt itt is, csakhogy a mongolos jelleg a koponyaalkatban már az első tipusnál is feltűnik, a mennyiben széles, kiálló arczcsont és keskeny, kissé hátrahajló homlok jellemezte ; még szembeötlőbb a széles arczú, erősen hátrahajló, keskeny homlokú, zömök testalkatúaknál, a minők a lovas sírokban fordultak elő, a kiknél a kajla láb is észlelhető volt.

2 A lóversenytéri csontvázak1 Lipp Vilmos, A keszthelyi sírme^ők. Budapest, 1884, 12. 1. 2 Arch. Ért. XII. 1892. 420. 1.