Budapest Régiségei 5. (1897)
Nagy Géza: Budapest a népvándorlás korában : mondai történet, az Etzelburg, Sicambria és Buda nevek keletkezésének magyarázata : régészeti nyomok, az ó-budai és lóversenytéri népvándorláskori leletek : a népvándorláskori leletek ethnikai csoportosítása 53-94
8 9 ról, sajnos, nem tudtunk semmiféle leirást és jellemzést szerezni; el vannak temetve az anthropológiai múzeumban. Bármily csekély világot vetnek is a föntebbi adatok népvándorláskori leleteink egyik csoportjának népére: annyit sejthetünk, hogy annak egy a kaukázusi rasszal már régebb idő óta vegyülő túrán népnek kellett lennie. Ez pedig más nem lehetett, mint a szarmata, melynek egyik ága, a jazig, már Krisztus születése körül megszállta az Alföldet s a III. század közepétől fogva, a mikor a góthok elfoglalták Daciát, a törzsrokon roxolánokkal, a IV. században pedig az alánokkal gyarapodott. Ez a nép volt az, mely a germánokkal, kvádokkal, vandalokkal, góthokkal sokszorosan összefüződött s ez volt az, mely a hunnok alatt a harczosok tömegét szolgáltatta, míg maguk a szoros értelemben vett és tiszta mongol jellegű hunnok csak a vezérlő elemet képezték. A szarmaták nemzetiségének közelebbi meghatározását csak kerülő úton érhetjük el. Herodotus szavaiként «hibás kiejtésű» szkitha nyelven beszéltek, a miből az tűnik ki, hogy nyelvük a szkithával rokon dialektus volt, mely Herodotus mondai elbeszélésére támaszkodva (a szarmaták szkitha ifjak és amazonok ivadékai), valamely idegen elemmel való vegyülés következtében állt elő. Korábban azt hittem, hogy a szkitha nyelv a régi szumir-akkad nyelvvel volt közelebbi rokonságban, ez a felfogásom azonban, bizonyos jelenségek pontosabb számbavétele után, módosuláson ment keresztül. Most is valószínűnek tartom, hogy midőn a Kr. e. VII. században a szkithák a Fekete-tenger mellékére nyomultak, egy jóval előbb bevándorolt szumir-akkad nyelvű népelemet találtak Kelet-Európában, de maguk a szkithák, valamint a szarmaták a törökséghez tartoztak. A s^aka név, a hogy a szkithák hívták magukat, ma is a nemzeti neve egyik török népnek, a kelet-szibériai jakutoknak, a kik különben a többes számot jelölő «szakha-lar» alakot használják, ennek pedig ősibb hangalakban a «szoko-loth» vagy a fekete-tengermelléki görög gyarmatosok kiejtése szerint a «szkolot» felel meg, a mi a szkithák uralkodó törzsének volt a neve. A míg tehát a görög végzettel ellátott s görög kiejtéshez idomított régi «szkythész», azaz «szakyth» névben egy általánosabb elterjedésű túrán többes ragot találunk : az újabb bevándorlók «szkolot» neve már egyenesen törökös jellegű. Nem szándékozom e kérdés további fejtegetésébe bocsátkozni, csupán a szkitha és szarmata nyelv közti dialektusi eltérés feltüntetésére akarok egy pár adatot felhozni. A magyar nyelvbe is átjött török tengi% (tenger) szónak a szkitha nyelvben a szkitha Poseidon neve, a Thamimaszada vagy Thagimaszada (tengeratya) szerint körülbelül thammas^, thangas^ felelt meg; Plinius korában, midőn a szarmaták elhatalmasodtak az egykori szkitha földön, a Maeotis neve, a «tenger anyját» jelentő Temerinda tanúsága szerint a thammasz helyett már a temerBudapest Régiségei. V. 12
