Budapest Régiségei 5. (1897)
Nagy Géza: Budapest a népvándorlás korában : mondai történet, az Etzelburg, Sicambria és Buda nevek keletkezésének magyarázata : régészeti nyomok, az ó-budai és lóversenytéri népvándorláskori leletek : a népvándorláskori leletek ethnikai csoportosítása 53-94
8 7 melytől valók a többször említett sírleletek, ugyanezen időtájban jutott érintkezésbe a rómaiakkal, akkor pedig temetőik keletkezésének ideje sem igen lehet sokkal későbbi ; az Alföldön talán a IV. század első felébe, Pannónia déli részében a IV. század második harmadába, a Fertőmellékén a pannóniai érem-forgalom megszűnte után, az V. század első felébe tehetjük kezdetüket. Időtartamukról már föntebb megemlítettük, hogy benyúlt az avar korba, a mit bizonyít az, hogy egyfelől ezen leletekben előfordulnak avarkori jelleggel biró tárgyak, másfelől pedig, hogy az avar leletekben föltalálható a szóban forgó emlékek kezdetlegesebb, eldurvult folytatása. Bizonyos tehát, hogy az avarok beköltözésével nem szakadt meg a második csoportbeli leletek sorozata, de teljes átalakulásuk nem is váratott sokáig magára. Az avarokkal 568-ban csak megkezdődött a kelet-európai nomádok áramlata s tartott egy egész századig. 598 körül az avarokkal rokon tarniakhok és koczagerek vándoroltak be, 678 körül pedig onogundur-bolgárok követték őket. Ezekhez járult a szlávok beköltözése, a kik 568—630 közt részint az avarokkal jöttek, részint azok ellenére terjeszkedtek. A teljes elbarbárosodás tehát az 568—678 közti század leforgása alatt történt, a mit mindenesetre elősegített az is, hogy Sirmium, Singidunum (Belgrád) és Viminacium (Kosztolácz) elfoglalásával 580—600 közt az iparczikkek előállításában jártas elem végkép kipusztult nemcsak Pannoniából, hanem Pannónia határszéléről is. A mit a lóversenytéri és a rokon leletek időkorának megállapítása czéljából felhoztunk, abban egy vagy más tekintetben ethnikai jellegüket is érintettük. Bizonyos, hogy olyan leletek, melyek körülbelül a 300-tól 650-ig terjedő időbe esnek, nem tulajdoníthatók a hunnoknak, a kik 380—455 közt nyolcz évtizedig sem tanyáztak hazánkban, pedig nagyon megvan nálunk a hajlam arra, hogy a hunnok hagyatékának tartsák. Mások e leletekben germán emlékeket keresnek, bár már föntebb említettük, hogy a germánok ízlése más irányban fejlődött, a mi ugyanolyan módon jelentkezik a magyarországi és a nyugot-európai népvándorláskori leletekben. Föltéve mégis, hogy ez a Magyarország nyugoti határszélén túl nem igen terjeszkedő emlékcsoport olyan germán néptől származik, mely az V— VI. század folyamán nem követte az egymásután nyugotra költözött többi germánságot, a vandalokat, svéveket, góthokat, longobárdokat: csupán a gepidák jöhetnek számításba, mint a kik sohasem hagyták el Magyarország területét, hanem a III. századtól fogva folyton itt tanyáztak s az avar uralom alatt is, bár szolgaságban, fenmaradtak, úgy hogy utolsó nyomuk kevéssel a honfoglalás előtt vész el. Ámde a gepidák lakhelye, a Tiszától keletre eső vidék és az egy ideig Gepidiának is nevezett Erdély, egybeesik
