Budapest Régiségei 5. (1897)

Nagy Géza: Budapest a népvándorlás korában : mondai történet, az Etzelburg, Sicambria és Buda nevek keletkezésének magyarázata : régészeti nyomok, az ó-budai és lóversenytéri népvándorláskori leletek : a népvándorláskori leletek ethnikai csoportosítása 53-94

)8 cambriai» vagyis aquincumi régi népesség szétzüllése mindjárt Valentinianus kvád-hadjárata után következett be : ezek történelmi tények s bizonyos, hogy ezeknek az emléke folyt össze a mondában. De hogy mikép kerültek a frank sicambrok a Duna mellékére, vagy helyesebben mondva, mi adott okot arra, hogy a sicambrok neve belevegyüljön a pannóniai eredetű hagyományokba: ezt alig lehet másként megmagyarázni, mint hogy Nagy Károly hódításai után frank eredetű gyarmatosok telepedtek meg Aquincumban, hol egy régebbi germán népréteget találtak. Ez azonban csak arra vet világot, mi módon történhetett, hogy a galliai germánok pannóniai zavaros emlékeiből Aquincumban valami helyi monda alakuljon, de a kérdés azon oldalát homályban hagyja, miért fejlődött a monda olyan irányban, hogy a dunamelléki város frankjait egyenesen a sicambrokkal hozza összeköttetésbe. Ennek már csakugyan nincs semmiféle történelmi háttere, hanem, mint ilyen esetekben történni szokott, a monda kiindulási pontja bizonyosan valami névcsere volt. Erre nézve alkalmas magyarázatul szolgál egyik avar vagy hunn-bolgár törzsnek a neve, a ^ab

ender ; igaz ugyan, hogy Theophylaktus Simokatta (VII. 8.) szerint ez a törzs még akkor is visszamaradt régi hazájában, midőn a VI. század utolsó éveiben a tarniakhok és kotzagerek a már előbb Pannóniába vándorolt többi avarsághoz csatlakoztak, de hiszen a VII. század hetvenes éveiben Kuvrat, az azovi tengermelléki onogundur-bolgár fejedelem egyik fiának vezérlete alatta keleteurópai túrán törzseknek egy újabb csapata költözött az avarok közé s vagy már ekkor, de minden esetre a honfoglalás után zabenderek szállták meg Buda környékét. Ilyen név alatt természetesen hasztalan keressük őket s azért szükégesnek tartom, hogy egy pár szóval kitérjek a zabender név magyarázatára. A bizanczi írók az V—

VIII. század folyamán gyakran emlegetik as^abimevű hunnokat, rendesen az onogurokkal vagy unugurokkal együttesen, úgy hogy a két népet egymáshoz nagyon közel álló törzsnek kell tekintenünk. Hogy az onogurok vagy unugurok, bármi volt is különben az eredetük és nemzetiségük, a magyarságban olvadtak föl s róluk neveztek bennünket a szlávok és a nyugoti népek ungroknak, ugróknak, hungaroknak: ezt az újabb ethnologiai kutatások kivétel nélkül megerősítik. Bizonyos tehát, hogy a magyarság alakulásában a szabir-hunnoknak is nagy részük volt, a mire különben egyenes adatot is hozhatunk föl a X. század közepe táján élt Konstantinus Porphyrogenitus császár után, a ki egy helyen azt mondja, hogy a magyarokat (vagyis ő szerinte turkokat) régebben szabartoiaszfaloinak, azaz — a névhez toldott görög értelmezés elhagyásával — szabaroknak nevezték. A szabir és zabender névalak egymáshoz való viszonyát az onogundur-