Budapest Régiségei 5. (1897)

Nagy Géza: Budapest a népvándorlás korában : mondai történet, az Etzelburg, Sicambria és Buda nevek keletkezésének magyarázata : régészeti nyomok, az ó-budai és lóversenytéri népvándorláskori leletek : a népvándorláskori leletek ethnikai csoportosítása 53-94

Sűrű homályba van burkolva Budapest környéke a népvándorlás ideje alatt. Attól fogva, hogy a római csapatok kivonultak Pannóniából s helyüket a római birodalommal olyan a milyen szövetséges viszonyban levő barbárok foglalták el, a mi Salamon Ferencz egybevetései szerint 378 körül történt,

1 Aquincum, a rómaikori város nevét is mind ritkábban emlegetik. Utoljára Acingus néven az V. század dereka táján olvassuk Sidonius Apollinaris, galliai latin költő egyik versében, melyet Maiorianus nyugot-római császár (457—461) tiszteletére irt.

2 Azután hét századon keresztül sem róla, sem a helyén vagy környékén alakult új városokról vagy községekről nincs többé semmi hir. Csak a XII. század folyamán hallatszik az Ei^elburg név, melyet a monda a hunn király, Attila, németesen Aziló, Etzel nevével kötött össze, Aquincum romjaiban Attila királyi palotájának maradványait keresvén, Attila városának (civitas Athilse regis, urbs Adtilse dicta) magyarázván az Etzelburg nevet, a mi tulajdonképen nem egyéb, mint a régi Aquincum vagy kései latin nyelven Acingus névnek germán változata: Acingburg, Acinburg s további fejlődésben ez utóbbi változatoknak az Attila-mondák befolyása alatti népetimologiai átalakítása.

5 Priskus Rhetor után tudjuk, hogy Attila székhelye nem Budán, hanem az alföldi rónaságon volt, nincs tehát semmi históriai alapja annak a még napjainkban is kísértő hiedelemnek, mintha a régi Buda róla vette volna az Etzelburg nevet. Ellenben az Acinburg és Acilburg közt oly csekély a különbség, hogy egyáltalán nem csodálkozhatunk a fölött, ha a népvándorláskori barbárok fölcserélték e két nevet abban a jóhiszemben, hogy a virágzása korában valami 40—50 ezernyi lakossággal biró nagy város romladozó épületei csakis attól a 1 Budapest története. 1885. II. k. 4. 1. 2 Bibliotheca veterum Putrum. Tom. X. p. 569. (Salamon id. m. II. 20.) 3 így magyarázza Salamon is id. m. II. k. 51. 1.