Budapest Régiségei 5. (1897)

Gömöri Havas Sándor: A Nagyboldogasszonyról nevezett budavári főegyház 13-42

29 sejének mostani szintezése és alapozása alkalmával az éjszaki fal hoszszában, de másutt is sok csontvázra akadtak, melyek bizonyos sorrendben követték egymást. A jezsuiták azonban a három mellékkápolna alatt beboltozott, többfelé ágazó nagyobb sziklaüregeket kryptákká alakították át, melyek, minthogy kívülről önálló bejárásuk nem volt, felsőbb rendelkezés folytán használaton kívül helyeztettek. Csak 1780-ban létesült a természetes sziklaüregek fölhasználásával a «szabályszerű»-nek nevezett krypta a főszentély alatt, kívülről szabad, a templom belsejével öszszeköttetésben nem álló bejárattal. E czélra a fentemlített Zichy Erzsébet grófné 1000 forintot adományozott. Ide temetkeztek a budai előkelő családok ; a halottak közt volt néhány tábornok, a föloszlatott jezsuita rend több tagja és mások, kiknek családi neve már feledésbe ment. A kryptának első halottja az 1781-ben ide temetett Jálics Mária Anna, utána pedig az ez idő tájban nemességet nyert Jálics Mátyás, a most is virágzó Jálics-család elődei voltak. A későbbi rendelkezés következtében, mely szerint a templomok kryptáiban való temetkezés betiltatott, a főegyház kryptája is bezáratott. Midőn a szentély alapozása alkalmával a kryptát is kiüríteni, és belőle az idomtalan sziklatömböket az alapfalak méreteihez képest idomítani kellett, a koporsók kellő számokkal és föliratokkal ellátva, egy a főegyház felső déli fala közelében újonnan készített sírboltban helyeztettek el, a névtelen sírok maradványai pedig a köztemetőbe vitettek. A várbeli plébániának 1746. július 9-iki. naplója azonban egy történelmileg nevezetes halottról tesz említést, ki a szentélynek külső, keleti részén állott sírkertben temettetett el- Ez a 105 évet élt Ramocsay nyugdíjazott kapitány volt, a hős, ki a várnak a törököktől viszszavétele alkalmával, kezében zászlóval, első hatolt be a várba, és azt a falra tűzte. Dr. Némethy Lajos erre vonatkozólag Haefílernek, a most is élő hagyomány-fölelevenítő, következő szavait idézi: «Midőn egy zászlótartó észrevette, hogy a fehérvári kapu a törökök részéről gyöngén oltalmaztatik, mivel a csatázás kiválolag a vár déli és éjszaki részén történt, egy kis segédcsapattal a fehérvári kapunak rohant, és oly gyorsasággal hatolt a Szent-György térig, hogy övéitől elvágatott. Midőn azonban a várpalota árkáig jutni akart, a törökök által legyőzve, egy bodzafára akasztatott íöl ; legnagyobb szerencséjére övéi elég korán utána érkeztek, és sérületlenül megszabadíthatták, úgy hogy övéivel a királyi palotába vonulhatott . . . e hőst, ki magas életkort ért, valószinüleg Ramocsaházynak hittak.»* Hogy csakugyan ő volt, kit ide temettek, ezt a plébániának idézett naplója bizonyítja. Itt tehát a hagyomány történelmi hitelességgel bír. A bajnok földi maradványainak, * Dr. Némethy Lajos id. műve 150—151. lapján.