Budapest Régiségei 4. (1892)

Kuzsinszky Bálint: Az építkezés Aquincumban 73-123

% nyitja, még inkább ellentállottak a hőség behatásának, mint a trachyttuff. Az építkezés ezen anyaggal nem igen lehetett könnyű. Igen sok s kitűnő mészhabarcs kellett hozzá, A réteges falazás a kövek idomtalansága miatt szinte lehetetlen volt. Pedig ez minden szilárd falnak az alapja. Úgy segítettek tehát magukon, hogy bizonyos magasságokban egy vagy két sor téglával állították helyre a vízegyent. Számos ily példával találkozunk a nagy fürdő caldariumában (9. ábra), [] 9- ábra. Tisztán téglából épült falak nincsenek romjaink közt. Legnagyobb mértékben még a nagy fürdőben alkalmazták a téglát, de itt is csak jobbadán a sarkok előállításánál. A császárkor II. s következő századaiban divatozó építkezés, melynél a téglát burkolatként alkalmazták, míg a fal magvát törmelék alkotta, nálunk nincs képviselve. A tégla, mint alább látni fogjuk, egyrészt a hypocaustumok, másrészt az egyes helyiségek belső kiállításánál, nevezetesen a padlók szerkesztésében játszott nálunk különös szerepet. Végül meg kell röviden emlékeznünk a favázas falakról (Fachwerk). Szól róla Vitruvius is (II. 8.) s olyannak írja le, mely egyrészt az építkezés gyorsaságát lehetővé teszi, másrészt pedig, mert a falak ez esetben igen vékonyak lehetnek, a térfogatnyerés szempontjából előnyös. Főleg az emeleti válaszfalak előállítására kellett czélszerünek bizonyulnia. Romjaink közt ez idő szerint a favázas falazásnak legkisebb maradványát sem vagyunk képesek ugyan felmutatni, de hogy alkalmazásra talált, határozott jelek utalnak reá. A magánfürdővel ellátott lakóház hátsó részében_feítünő vékonyságú falak kerültek napfényre. Alig 30 cm. vastagok, opus incertumból valók, tehát semmiesetre húzhatták fel 2 — 3 méternyi magasságig. A látható fal maradványok egyedül a basist képezhették, melyen a faszerkezetű fal nyugodott. Legalább csak így érthető, hogy e falak, melyek egytől-egyig válaszfalak, mind egyenlő magasságban lesimítva, tűntek elő.