Budapest Régiségei 3. (1891)

Gömöri Havas Sándor: Budapest multja és a királyi várak Ó-Budán 3-40

ejtettek a háborúban, tehát hadi foglyokat és rabszolgákat. Lehettek ezek még oly számosan, fölszaporodhattak idők .folyamán, de az úr és rabszolga közötti iszonyú különbség bizonyára nem szűnt meg soha. Sem arról, hogy az akkor a Kárpátokon túl, a Dnieper, Visztula és Elba folyók mentén, valamint az Al-Dunánál és a Balkán-félszigeten a hunok és avarok berohanásai következtében mozgásba jött szláv törzsek valamelyike a Duna és Tisza völgyeibe hatolt, vagy az ország belsejébe befogadtatott, vagy hogy a szlávság az avarok ittléte alatt a közügyekre valamelyes befolyást gyakorolt volna, a szláv történetírók nem tudnak semmit, pedig ha valaki, a mély tudományú, de a szláv elemet nagyon is gyakran az igazság rovására dicsőítő Safarik, Palaczky és ezek követői ezt bizonyosan igen örömest fölemlítették és a maguk módja szerint értékesítették volna. A góthok történetírója, Jordanis, ugyanazon időben, midőn az avarok bejöttek (552-ben), azt írja a szlávokról, h°gy városok helyett posványok és erdők közt laknak (paludes silvasque pro civitatibus habent), ilyen nép tehát politikai szereplésre nem volt hivatva; de különben is, családi és házközösségi, valamint nemzetségi rendszerüknél fogva nekik a közügyek iránt nem is volt érzékük: ők inkább meghajoltak uraik és felebbvalóik szavára, semhogy önállóan cselekedni és uralmat gyakorolni szerettek volna. Bizonyosra vehetjük, hogy a szláv szolga az óriási termetű és a hatalom gyakorlásához szokott avarnak ép oly föltétlenül engedelmeskedett, mint a hogy engedelmeskedik a czár embereinek az orosz muzsik. Politikai értelemben vett alattvalóról, vagy szövetségesről bent az országban az avar zsarnokkal szemben szó sem lehetett. Egészen más helyzetben voltak a bolgárok. Ok, illetőleg a bolgár népnek egy ötödrésze, mely Kubrat öt fiai közül a harmadiknak, Asparuchnak jutott, ennek vezetése alatt 678—688-ban meghódították a délszlávokat, kik a Száván túl egész a Balkánig, már egy századdal előbb teleptedek meg. A bolgárok állandó szállást vettek az elfoglalt területen, nemcsak megtartva, hanem a pusztulástól megóva annak előbbi lakóit, kiknek munkaerejére különben is utalva voltak. De a hódítók s a meghódoltak másképen is utalva voltak egymásra : a görögökkel évtizedeken, sőt századokon át folytatott harczokban, melyek végveszélylyel fenyegették mindkettőjöket. A bolgárok pedig többnejűségben élvén, nejeiket alattvalóik köréből szedték, a szláv anyának gyermeke nem bolgár, hanem szláv lett, és így bolgár és szláv a harczban bajtársak, a családi életben rokonok lettek, és az érdekközösség és azonosság századok folyamán elenyésztette a különbséget a két népfaj közt, a nagyobb számmal lévő és folyvást szaporodó szláv elem magába szívta s fölolvasztotta a mindinkább gyérülő és eredetiségéből lassankint kivetkőzött jövevény népet. De az elszlávosodásra több