Budapest Régiségei 3. (1891)

Gömöri Havas Sándor: Budapest multja és a királyi várak Ó-Budán 3-40

20 a földet, melyet a hunoktól fegyverrel szereztek volt meg. A harczias és legnépesebb két germán törzs között évtizedeken át tartott háború tört ki. A longobárdok a Duna mögé vonultak, és megszállva Pannoniát, melyet Justinián, mivel megtartani nem bírta, 548-ban nekik átengedett volt, még ezután is változó szerencsével hadakoztak a gepidákkal, mígnem az Al-Dunánál ekkor jelentkezett avarokkal szövetkezve, a gepidákat legyőzték, úgy, hogy ezek önállósága nevökkel együtt végképen megszűnt, maradékaik pedig teljesen egybeolvadtak az avarokkal. A longobárdok pedig látva, hogy a gepidákkal megerősödött avarokkal bírni nem fognak, 568-ban Alboin királyuk alatt Pannoniát végkép elhagyták, és elköltöztek Itáliába, miután előbb elvittek és elpusztítottak mindent, a mihez férhettek. Ezekből látjuk, hogy a hunok és a germán törzsek közel két századon át (376—568) tartott uralma korában, az ország belsejében, tehát a főváros környékén valamely szláv telepítésnek még a lehetősége is ki vala zárva. Azután következett az avar korszak, melyet Salamon avar-s^láv korszaknak szeret nevezni. A szláv epitheton azonban e korszakot nem illeti meg, mivel annak, hogy a szlávok az avarok korában «tömegesen »költöztek volna be ide, és mivel elhatalmasodtak, az avarok megosztották, vagy kénytelenek voltak velők megosztani a hatalmat, és hogy idővel úgy elszlávosodtak volna, mint a bolgárok, — ennek, mondom, a történelemben és a nemzetközi helyzet akkori alakulásában nincs semmi nyoma; sőt azt kell hinnünk, hogy az avarok egész viselkedése elejétől egész végig szlávellenes volt. Föltűnésök óta váltig sanyargatták az oroszokat és kegyetlenül bántak velők. Nestor nem tud elég rosszat és elég átkot szórni ellenük. 559-ben az aldunai szlávokra törtek, 563-ban ismét az alsó Dunánál találjuk őket, és ez időtől fogva egész 584-ig úgyszólván szakadatlan háborúskodásban a délszlávokkal, midőn a hadakozó felek között Belgrádtól kezdve a Duna lett határul megállapítva, és az maradt a száz évvel később föllépett bolgár fejedelmek korában is. Mint épen láttuk, a Duna és Tisza közén ugyanekkor folyt a küzdelem a longobárdok és gepidák közt; a longobárdok 566 táján segítségül hittak meg az Al-Dunánál elfoglalva volt avarokat, és a gepidák legyőzése után 568-ban elköltöztek Pannoniából. Az avarok uralmát mostani hazánkban tehát 568-ik évtől kell számítani. Mellőzve az avaroknak az országon kívül viselt dolgait, különösen a Don és Volga közt lakott bolgárokkal, az aldunai szlávokkal és görögökkel a VI. század második és a VII. század első felében vívott harczait, itt csak azt jegyezzük meg, hogy sem az ország belsejében nem akadtak, és mint fent kimutattam, nem iá akadhattak szláv telepekre, sem pedig — az Al-Dunától költözvén föl és befelé — más szlávokat magukkal nem hoztak, mint a kiket zsákmányul