Budapest Régiségei 2. (1890)
Gömöri Havas Sándor: Az ó-budai Fehéregyház 3-50
2? ő gondolja, s a melynek fele sem volt tréfa. Értjük azt a cynismust, melylyel a hittérítők a keresztény vallás behozatalát végrehajtották, és tűzzel-vassal irtottak minden emléket, mely pogány, tehát magyar volt. Fájlalnunk kell, hogy az ősi vallásnak és úgy a köz-, mint a magánéletnek emlékei áldozatul estek a hitújításnak, mely külömben életkérdés volt a nemzetre nézve, ha e hazáját bírni ohajtá ; — a régi nyelvet alig hogy egész eredetiségéből ki nem vetkőztették az abba erőszakolt idegen szavak, és örök feledésbe mentek a nép mondái és szokásai, de fájlalta ezt még inkább a magyar nép, mely szívósan ragaszkodott előbbi vallásához, és szokásaihoz. A pogányságnak legkiválóbb emléke bizonyára Árpád sírja volt, ismerték azt mindnyájan, kik akkor éltek és a térítők erőszakolása által érzületében mélyen sértett magyarság a nagy vezér iránti kegyeletének bizonyosan nyilván való jeleit adta. Rossz szemmel nézték ezt a hittérítők, kik a hazafiúi érzület eme szításában nagy akadályt láttak saját művöknél, föl is dúlták volna azt a kis halmot és egyenlővé tették volna a föld színével, ha ettől a királyra való tekintet nem tartja őket vissza, ki nem tűrhette, hogy dicsőült ősének hamvait szélnek bocsássák. A király tehát a két ellenkező áramlatnak úgy tett eleget, hogy honszerző ősapjának sírja fölé, vagy melléje templomot épített, és mindkettőt átadta az utókor tiszteletének. Nem-e lehetséges, sőt valószínű, hogy ez így történt? Nem-e lehet ebben keresnünk annak okát is, hogy azontúl századokon át a búcsújárók ezrei látogatták e szent helyeket? Én azonban nem állítom, hogy ez így történt, mert bizonyítani nem tudom semmivel; az akkori viszonyokból merített okoskodás és föltevés ez és nem egyéb, szemben állítva az ennek lehetőségét is merőben tagadó kijelentéssel. Azután határozottan állítja Salamon úr, hogy Anonymus az $2. fejezetben «tévedett egy traditióra nézve, melyben a neveket fölcserélte. Tévedése egy, Thúróczynál is olvasható hagyományon épülhetett, csak épen a személynevet cserélte föl, a helynevet pedig félreértette. A legendában nem Árpád, hanem Sz. István temetéséről van szó, s nem ecclesia Albáról, hanem Albáról, vagyis nem Fehéregyházról, hanem Székes-Fehérvárról», az ez alá tett jegyzetben pedig idézvén úgy a Szent István kisebbik legendája, mint Anonymus szövegét, a személy- és helynevek külömbségén kívül, arra is látszik súlyt fektetni, hogy mindkettőben a «honorifice sepultus» kitétel fordul elő. Ezzel ismét halálos csapást akart mérni Sajamon úr a Névtelenre, a mennyiben az Árpád temetésére vonatkozó egyetlen tételét plágiumnak, és egyúttal hamisítványnak mondja. A ki ezt olvassa, kénytelen hinni, hogy Anonymus tudósításában csakugyan nincsen valóság. Csakhogy abból, mi ennek bizonyítására itt fölhozatott, egy szó sem igaz. Először is nem tudjuk elképzelni, mi réven szerepel itten Thuróczy, ki legalább is két századdal későbben élt mint Anonymus ? és miképen lehet abból, hogy