Budapest Régiségei 2. (1890)

Gömöri Havas Sándor: Az ó-budai Fehéregyház 3-50

2.2 azon következtetésre is vezet bennünket, hogy ő mindezekre nézve már kész följegyzéseket talált, és találhatott a királyok levéltárában, mivel puszta hagyomány vagyis szóbeli értesítés nyomán ennyi adatot, helynevet stb. emlékezetben megtartani, és azokat mégis egy egészet képező rendszerbe foglalni nem birt volna. Anonymust a történelmi irodalom mezején valóban «tisztességes hely» illeti meg! Hátra van még, hogy ne hagyjam válasz nélkül az ellenvetéseket, melyeket Salamon úr különösen arra nézve hozott föl, hogy a Fehéregyház nem Árpád sírja, és a melyeknél fogva Anonymusnak erről szóló tudósítását is koholtnak tartja. Lélektani valószínűtlenségét lát abban, hogy «Szt. István, vagy valamelyik utóda külsőleg keresztyén, belsőleg pogány érzelemmel cynicus tréfát akart volna űzni mind a pogány vallással, mind pedig ősével az által, hogy ennek sírja fölé keresztény templomot épített volna.» Az, hogy a Fehéregyházat Szent István építtette, s nem «valamelyik más utóda», általánosan el van ismerve, ehcz szó nem fér. Kérdés tehát az, miért építtette épen arra a helyre, a városon kívül, a hegység alatti síkon, melyet sem a tájnak kiválósága, sem pedig az egyházi személyek, és a közönség kényelme nem ajánlhatott? Engem, mint már említem, a Névtelennek ^2-dik fejezetében előforduló «ubi etiam» = a hol is «szavak arra a gondolatra vezettek, hogy talán épen azért építtette ide a királyi kápolnát, mivel ott a honalapító sírja is állott. Föl kell tennünk, hogy Szent István kegyelettel viseltetett nagy őse iránt, ki neki és népének hazát s országot szerzett ; a vallásos buzgalom nem törölhette ki szívéből a dicső hős, az uralkodóház megalapítója iránti tiszteletet, kinek véréből egyenes ágon ő leszármazott; lélektani valószínűtlenségnek kellene tartanunk az ellenkezőt. Ama korszak hitbuzgó fölfogásával pedig igenis összeegyeztethető a föltevés, hogy a király az által vélte leginkább megtisztelni őse emlékét, ha sírja helyén, vagy annak közelében templomot épít: a hivők ájtatos imái, az egyház szentsége mintegy expiálandó vala a pogány hős hitetlenségét. Ha pedig nem ez a gondolat vezette az alapítót, akkor előtérbe lép az a cynismus, melyet Salamon említ, csakhogy az egészen más természetű, mint ő korában is «magyarnak» nevezett hegységen át tövén, Kiev alatt a Dnieper partján táboroztak szekeres sátraik alatt és ezt ismétli egy másik helyen is. Nestor 1050 körül írta krónikáját. De a magyar sereg kievi táborozásának emléke megmaradt a mai napig. 1861-ben Varsóban megjelent lengyel nyelven egy kievi Album (Malownicze Album Kijowa przes Kamilla de • Bellier), mely diszes kiadásban Kiev nevezetességeit ismerteti és ábrázolja. Mú'mellékleteí között van egy, a XIII. századbeli viszonyokat (1240) ismertető térkép (fölirata : «Plan Kijowa z X1II° Wieku 1240. r. przed zburzemiem przez Batego). E térképen délnyugatra, a Kievhez tartozó «Bereslov» kültelken, a Dnieper partjáról meredeken felemelkedő fensikon föl van jegyezve a magyarok táborozási helye : «Pole Wegïerskie». A magyar hadsereg tehát költözése alkalmával kétségtelenül itten szállott meg> Arra, hogy délről jöttek •tfolna be, nem találtam bizonyítékot.