Budapest Régiségei 1. (1889)

Kuzsinszky Bálint: A legújabb aquincumi ásatások, 1887-1888 : Aquincum canabái, Mithraeum, a fürdő, a magánházak, leletek 39-170

E csövek nem vezethettek máshonnan, mint az 5 helyiségben levő két medenczéből ; ezek segélyével vezették el a vizet. Hasonló csatornaszerű bemélyedéseket látunk az apodyteriumot (3) a 12 udvarral összekötő ajtó (er) küszöbén, úgy hogy bizonyosnak vehetjük, hogy e csövek erre vonultak tovább s a nagy uszodából kiinduló csatornába szakadtak. Hová is vezethették volna ki másfelé az 5 helyiség medenczéinek vizét, ha ide nem ? A fürdőnket nyugot felől határoló utcza alatt nincs csatorna, másik két oldalához pedig épületek csatlakoznak, s így nem maradt egyéb hátra, mint hogy ezen, mindenesetre elég tekervényes úton vezessék el. Az 5 helyiség kiterjedésre majdnem kétszer akkora volt, mint az előtte fekvő tepidarium. Szélessége, bele nem értve a déli falából kiugró félkörű apsis mélységét, 4*45 m., hossza pedig 88 m. Kétséget nem szenved ugyanis, hogy e terem egészen az ?/ és £ falpillérekig terjedett. Ezek között húzódott a határfal, mely egyúttal a nyugoti fürdőosztályt a keletitől elválasztotta. Megjegyzendő azonban, hogy ezen válaszfal nem nyúlt alá úgy, mint a többiek, a hypocaustumba, mely ilyenformán nyilt maradt, hanem egyedül az oszlopokon nyugvó padozatba, volt beeresztve. Alját 85 cm. széles és 43 cm. magas kőpad alkotta, a melyet ketté törve ugyan, de még úgyszólván eredeti helyén az összeomlott alépítmény törmelékében tényleg fel is leltünk. E kőhasáb felső lapjába, mint azt mellékelt átmetszete (14. ábra) mutatja, sajátszerű bemélyedés van vágva; szélessége a fal vastagságát jelzi, amelynek ágya gyanánt szolgált. Ezen 5 helyiség volt e fürdőosztály legmelegebb terme. Ott találjuk közvetlen szomszédságában, délkeleti sarkán, a kemenczét (hypocausis). Egy kis helyiség (6) terül el előtte, a praefumium, hol a fűtők tartózkodtak, a kik, mint láttuk, nem igen juthattak oda másfelül, mint a fürdő déli oldalán elvonuló folyosón át (7), a melynek nyugoti végén 1*05 m. széles ajtó nyilott a két lépcsőfokkal mélyebben fekvő fűtőkamrába. Maga a kemencze nagy kőlapokból szerkesztett vályút képez s fölül boltozattal volt fedve. A $ falpilléren még eredeti helyén szemlélhető e boltozat egyik alapköve ; a tőszomszédságában rézsútosan felrakott vakolat pedig egy második ugyanoly kő ágyát tünteti föl. A fűtés úgy történt, hogy a fűtőkamrából a kemenczébe fahasábokat raktak s az ily módon fölhevített levegőt erős léghuzam segélyével bebocsátották a padozat alá. Hogy a hőség mily intensiv lehetett, eléggé mutatja a padozatot tartó trachytoszlopok jelen állapota; annyira el vannak a meleg által torhasztva, hogy, miként már a legnagyobb részök bizonyítja, a szabad levegőn rövid idő alatt szétmállanak. Feltűnő azonban, hogy csak helyenkint s ott is a legkisebb mértékben leltünk kormot. Ha kizárólag nyers fával fűtenek, ez, ha volt is kéménye a kemenczének, meg nem történhetik. Ezért hiszem, hogy a fűtést túlnyomó rész-