Budapest Régiségei 1. (1889)
Gömöri Havas Sándor: Bevezetés : Ó-Buda = Aquincum : az 1880-1888-ik évi ásatások kezdete és lefolyása 3-37
32 a vallás- és közoktatásügyi miniszter részéről jóváhagyott alapítványi oklevelet állított ki. 188$ -ik évben Torma a fővárosi kiállítási pavillonban igen érdekes aquincumi régiséggyűjteményt állított össze. A közönség azonban azt nem élvezhette úgy mint kellett, és lehetett volna, mivel a kiállított tárgyakról nemhogy leíró, de egyszerű jegyzék sem készíttetett, mely bármilyen tájékozást nyújthatott volna. A monographia is elmaradt végkép. A közgyűlés részéről 1885-ik évre megszavazott 3000 frtnyi költségen (1885. febr. 10-én 6938/vm. sz. a. kelt tanácsi határozat) Torma Károly a papföldön jelentkező épülettömbök további feltárásával foglalkozott. Én pedig a Fehéregyház megjelölésére nézve döntő római vízvezetéki pillérek folytatását kerestem, a Mária-pillértől (Maria am Stein) kezdve a város felé és a határjárási oklevélben különösen említett utolsó pillér alapfalait meg is találtam. Mindössze 73 új pillér alapfalait ásattam ki; azután oly föltevésben, hogy a vízvezeték a Flórián-téren lévő hypocaustumba szolgáltatta a vizet, a csatorna beágazásának feltalálása kedvéért a fürdő környékén is ásattam, mi által nemcsak föltevésem valónak bizonyult, hanem a vízvezeték további elágazásának iránya is napfényre került. A Fehéregyház hollétének megállapítására szolgáló második jelző az esztergomi országút mentén, nevezetesen Kis-Czell alatt, a főváros tulajdonát képező hereföld és a szőlők között is próbaásatásokat hajtattam végre, mely alkalommal Aquincum helyrajzi viszonyaira nézve igen érdekes részletek kerültek elő : lovasság befogadására szolgált istálló, a Schönvisner-féle feliratos kövön említett szökőkúthoz (silanus), a mostani Liegl-féle nyári mulató közelében most is bőven fakadó forrásokból, a fris vizet (aqua virgo) szolgáltatott agyagcső-vezeték, és ez építmények korát meghatározó Hadrianus császár érmei. Ugyancsak 18815. évi július hó 16-án 3 2444/111. sz. a. kelt határozattal előterjesztésem folytán a tanács elrendelte, hogy a III. kerület területén eszközlendő lebontásokra, ásatásokra és építkezésekre adandó engedélyek ezentúl a főv. régészeti bizottmány elnökével is közöltessenek oly végből, hogy az ilyen munkálatok alkalmával napfényre kerülni szokott régészeti és műtárgyak el ne kallódjanak. Az 1886. évnek legfontosabb eseménye az amphitheatrumnak, a körülfekvő területtel együtt, a főváros tulajdonába történt átadása. A vallás- és közoktatási miniszter még 1884 november 1 i-én 41,874. sz. a. hozzám intézett iratával arról értesített, hogy a területnek 3 509 frt 8 kron kisajátítása iránt a tulajdonosokkal kötött egyességet a biróság is jóváhagyta, és az eddigi bér lejártának időpontja iránt a kamatok kiszámíthatása végett kívánt értesítést. Miután