Budapest Régiségei 1. (1889)

Gömöri Havas Sándor: Bevezetés : Ó-Buda = Aquincum : az 1880-1888-ik évi ásatások kezdete és lefolyása 3-37

3_3___ ezt megtudtam, és magát a bérszerződést is a hozzám fordult közalapítványi ügyigazgatóságnak kiadattam, a miniszter 1885. október hó 16-án 33,942. sz. a. annak tudatása mellett, hogy az amphitheatrum 3 568/1600 holdnyi területért járó 3509 frt 8 krnyi kisajátítási ár az illetőknek kifizettetett, a tulajdonjognak átruházása telekkönyvileg is foganatba ment, és hogy ennélfogva ezen ingatlan a főváros részére már átadható, ennek foganatosításával engem bízott meg. A közgyűlés 1886. jan. 20- és 21-én 63., és április hó 28-án 427. sz. a. kelt határozataiban kijelenté, hogy a felajánlott ingatlant elfogadja, és az amphitheatrum fentartása iránti kötelezettséget, tulajdonjoga telekkönyvi bekeblezésének föltétele alatt magára vállalja. Ez utóbbi a miniszternek 1886. évi július hó 9-én 26,049. sz. a. k. leirata szerint megtörténvén, a tanács 1886. évi augusztus hó 5-én 21,730, 23,142/1886. vu. sz. a. velem is közölt határozatával intézkedett, hogy a telek átvétessék és a főváros vagyonleltárába igtattassék. A közgyűlés az 1886-ik évi 272. sz. határozatával a régészet czéljaira csak 1000 frtot szavazott meg. Ez is csak a pénzügyi és gazdasági bizottmányban tett felszólalásom következtében történt, melyben előadtam, hogy ennyi az ép átvett amphitheatrum és a papföldön feltárt régészeti tárgyak és mindennemű szerszámok őrizetére, a lakbérre, a töltések és vízvezető árkok fentartására stb. okvetlenül szükséges, e nélkül pedig minden mi ott van, pusztulásnak és elhordásnak tétetnék ki. Általában azt tapasztaltam, hogy a régészet ügyei iránti érdeklődés nagyon alászállt ; az országos kiállítás nyújtotta élvezet és a közérzületre hatott izgalom mellett a mi szerény működésünk iránti figyelem háttérbe szorult. A fővárosi régészeti bizottmány tagjai a meghívásra nem jelentek meg. Volt reá eset, hogy ketten voltunk, én és a jegyző, ez utóbbinak én referáltam, s ekkor természetesen nem jegyzőkönyvet, melynek kőnyomattá sokszorosítására az alkalom és a szükség már régen megszűnt, hanem egyszerű jelentésünket mutattuk be a tanácsnak. De az érdeklődés megszűntének s a közönynek, mely mind a közönségnél, mind a fővárosi hatósági közegeknél ekkor beállott, volt még más, nagyon alapos oka is. Először is a művelt közönség többet is szeretett volna a már évek óta folytatott ásatások eredményéről tudni, mint mennyit rólok az itt-ott megjelent, könnyedén odavetett tárczaczikkekben olvasott. A leletek és fölfedezések történelmi és helyrajzi fontosságának ismertetése, az érdeklődés ébrentartása, sőt fokozása a monographiának lett volna feladata, melynek megírására — mint láttuk — a főváros készséggel megadta az eszközöket; de a monographia végkép elmaradt. Azután az «Árpád sírját» keresők, kik utánam jöttek, az én nyugodtan folytatott nyomozásaimmal nem voltak megelégedve, fennen hirdették, hogy ők már megtalálták a Fehéregyházat, hogy én próbaásatásokra hiában pazarlom a főváros pénzét stb. És én Budapest Régiségei. I. 5