A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2008-ban (Aquincumi Füzetek 15. Budapest, 2009)

Feltárás az albertfalvi auxiliáris tábor védműveinél (Beszédes József)

téglalap alakú kaputornyok a palánktá­bor betöltött belső /ossdjára épültek rá (2. kép). A nvugati kaputorony 6x4,5 m, a keleti 6,2x4,1 m kiterjedésű volt. A ke­leti kaputorony maradt meg jobb állapot­ban, itt megfigyelhető volt a toronybelső íerrazzópadlója és a torony falának kváder­kövekből rakott felmenő rés/e is (3. kép). A kaputornyok között mintegy 7 m szélességben került elő a többperiódusú, lekövezett via principalis. Az erődbe va­ló bejutás osztott kapunyíláson keresztül történt, az osztópillér alapozása doku­mentálható volt. A via principalis nvuga­ti szélén, közvetlenül a kaputorony keleti fala mellett keskeny vízelvezető csatorna húzódott, amely a tábort elhagyva nvugati irányba fordult a palánktábor külső fossá\a felé. A feltárás során számunkra is az új­donság erejével hatott, hogv a kőtábornál a várt két védőárok helyett összesen négy árok került elő, tehát a korábbi feltétele­zésekkel ellentétben nem négy, hanem összesen hat védőárok vette körbe az, albertfalvi tábort. Ebből kettő bizonyo­were built together with the walls of the stone fort (see also VISY 2000, 59). The oblong, slightly irregular, somewhat in­wardly jutting gate towers were built over the fillecl-m interior fossa of the tim­ber fort (Fig. 2). The western tower gate measured 6x 4.5 m and the eastern one 6.2x4.1 m. The eastern gate tower was best preserved. Even the vertical ashlar walls and the terrazzo floor inside the tower was still visable (Fig. 3). The multi-period, paved via principa­lis was found in a thickness of about 7 m between the gate towers. One could en­ter the fort across a divided gateway: the foundation of the dividing pillar could be documented. A narrow drainage channel ran along the western edge of via prin­cipalis right next to the eastern wall of the gate tower. It left the fort and turned west toward the exterior fossa of the tim­ber fort. It was a new for the excavating archae­ologists as well that four ditches were re­covered at the stone fort instead of the two defensive ditches expected. Thus, in 3. kép: A kőtáborhoz tartozó védőárkok részlete Fig. 3: Detail o/ the defensive ditches of the fort

Next

/
Thumbnails
Contents