A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2008-ban (Aquincumi Füzetek 15. Budapest, 2009)

Feltárás az albertfalvi auxiliáris tábor védműveinél (Beszédes József)

4. kép: A kőtábor fossájából előkér ült katap ult golyók Fig. 4: Catapult balls from the fossa of the stone fort sari a palánkperiódushoz, négy pedig a kőtáborhoz tartozott. Jelentősebb lelet­anvag esak a kőtábor belső árkából jött elő. Innen a keltezési szempontból fontos rheinzaberni sigillatatörcdékeken kívül az, erődfal tetejéről leomlott pártakövek és nagyobb kőgolvók (katapultgohók 7 ) érde­melnek említést (4. kép). Mint az a korábbi ásatások eredményei alapján várható volt, a kőtábor falát a pa­lánktábor két, a Kr. u. 2. századra már be­töltött védőárka közötti sávban találtuk meg falkiszcdés formájában. A falkiszedés szélessége 100-110 cm volt, betöltésé­ből több másodlagosan átégett dél-galliai sigillata került elő. Feltártuk a kőtáborhoz tartozó, mintegy 2,5 m széles via sagularis egv szakaszát is. Az egyperiódusú utat dombomra építet­ték, széleit nagyobb szegélykövekkel rakták ki. Alapozása egyszerű sóderágv volt, ben­ne mészkövekkel. A kövek közti hézagot aprószemű kaviccsréteggel töltötték ki. A feltárás során viszonylag szerény le­letanyag került elő, közülük a palánktá­bor külső /ossűjának betöltésében talált, plasztikus fejjel ellátott, ezüstözött bronz lószerszámveret (5. kép) érdemel kiemel­tebb figyelmet. Ez a kislelet cgvbcn azt is megerősíti, hogy a korai palánktáborban contrast to former suppositions, not four but six ditches surrounded the Albertfal­va fort. Two of them certainly belonged to the timber fort, while four could be connected with the stone fort. The only­significant find material was unearthed in the interior ditch belonging to the stone fort. Among these finds, the Rhei­nzabern Samian ware fragments, impor­tant from the point of view of dating, and the palisade stones and large stone balls (catapult balls?) that fell from the top of the fort wall deserve mention here (FigA), As anticipated from the results of for­mer excavations, the wall of the stone fort was found in the zone between the two defensive ditches of the timber fort, which had been filled m by the AD 2 nd century. The width of the removed wall was 100-110 cm, and numerous frag­ments of secondarily burned South Gal­lic Samian wares were recovered from its fill. A stretch of the ca. 2.5 m wide via sagu­laris of the stone fort was also uncovered. The single-period road was convex with large edging stones flanking its sides. The foundation was a simple gravel bed with limestone blocks. The gaps between the

Next

/
Thumbnails
Contents