A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2006-ban (Aquincumi Füzetek 13. Budapest, 2007)

„Átriumos hosszúház-lakótraktus": hitelesítő feltárás az aquincumi polgárváros északkeleti részén II. (T. Láng Orsolya)

már a tavalyi év során előkerült állatcsont leletanyag, illetve analóg ókori és modern néprajzi példák alapján megállapítható volt, hogy nagy valószínűséggel bőráztató kádak, cserzőgödrök (?) voltak, (T LÁNG 2005, 76.) A jelen kutatás alkalmával csak a legészakibb kádat kutattuk alaposabban. Ennek során már csak az objektum alját fedő legfeljebb 6 deszka maradványait regisztrálhattuk, a meszes betöltés már csak nyomokban maradt meg. (7. kép) A kádak egvmással összeköttetésben voltak és lejtettek dél felé, feltehetően az épületet nyugatról szegélvező csatornába lehetett leengedni a tartalmukat. A kádakat igen körültekintően alapozták: vastag vízzáró sárga agyagba mélyítették őket, amelv alá sóderréteg került. A nyugati zárófal mentén ez alatt még egy külön kősor támasztotta meg a kádakat Az agvagpadló kelet felé vékonyodott és egv terrazzóval lekent, habarcsos, köves szegélyig volt követhető, amely a kádakat határoló elem lehetett, a cserzőanvagok, folyadékok túlfolyásának megakadályozására. Horváth Zoltán geológus vizsgálatai szerint a döngölt padló anvaga erősen vízzáró agyag volt, eltérően az. épület más helyiségeinek agyagpadlóitól. Az 59. és 15.a helyiség határfalánál kis pillér köthető még ehhez az időszakhoz. A tavalyi év kutatási eredményeit is felhasználva az épület ezen horizontja a 2-3. század fordulójára keltezhető. A lcletanyagban ismét nagy számban megjelent állatcsontanyag jellege (ujjperccsontok, szarvcsapok) megerősíteni látszanak enyvfőző - és talán bőrcserzőműhely jelenlétét az épületben 2-3. században. 6. Ebben az időszakban az épületrészben mind a műhely-, mind pedig a lakófunkciók elkülöníthetők voltak. (2. kép 5.) A14. helyiség jó minőségű tcrrazzopadlója, és a rázuhant vörös-fekete freskó- és vakofragments in its fill was documented in later room no. 1 5. The floors were mended and renewed without changing their inner arrangement. Thus, the building seems to have been used for a long period during most of the AD 2nd centurv until the Marcomann wars. 5. The ground plan of the building segment as known to date with rooms nos. 12, 13,14,15 and 59 evolved in this phase. (Fig. 2. 4) The monument reconstruction also mirrors this phase. The walls of this phase were laid in mortar and they were 50-60 cm wide on average. The eastern end wall of the building was largely pulled down in the modern period. Rammed floors were characteristic in nearly all of the investigated rooms (12, 14, 15, a), while the threshold stone of the passage leading to the atrium was broken though preserved in its original place (in room no. 13). Three large round "tubs" were found in the large room no. 59, built against the western closing wall. The 50 cm deep features with an average diameter of 1.5 m were first unearthed by ]. Szilágyi. He interpreted the features, lined with charred stakes and containing large quantities of lime, as firing spaces of ovens. The animal bone material found last year and the analogous classical and modern ethnographic examples rather suggest that they were most probably tanning vats. (T LÁNG 2005, 76) On this occasion only the northernmost vat could be investigated. Only six planks covering the bottom of the feature could be documented and only traces remained of the limy fill. (Fig. 7) The vats were connected and sloped toward south and their contents probably drained into the channel that bordered the house on the west. The vats were carefully established. Thcv were dug into thick impermeable yellow