A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2004-ben (Aquincumi Füzetek 11. Budapest, 2005)

Az Aquincumi Múzeum kisebb feltárásainak helyszínei és eredményei a 2004. évben

jelen feltárásunk során ismét nyomon követhettük a terület római kori markáns funkcióváltását. Az Ürömi utca melletti kis területen az egymást vágó objektumok a terület relatív kronológiáját tökéletesen megrajzolták. A róirrai kori „használat" el­ső nyomai a domboldalra húzódó sírok: a terület kezdetben temetőként szolgált. A 21 hamvasztásos rítusú temetkezés mel­lett 1 csontvázas sír is előfordult. A mel­lékletek közül egv cikáclafibula érdemel külön említést. A temető egyrétegű sírjait kelet felől épületnyomok határolták, a fel­tárandó területen belül azonban az épület közelebbi meghatározására nem volt mód. Az épületmaradványok mellett, ugyancsak a feltárandó telek keleti részén észak-déli irányú vízvezeték húzódott, amely a sí­rokat átvágta. A temetkezés megszűnése után a terület ipari funkciót kapott, ennek bizonyítéka egy fazekaskemence. A kör alakú, 180 centiméter átmérőjű kemen­ce körülbelül 60 centiméter magasságig fennmaradt felső részén megfigyelhettük a berakónyílást, s kibontottuk a részben beszakadt rostély maradványát. A rostélyt két, középen felállított, illetve körben az oldalfalba rakott, működés közben kiégett téglasor tartotta. Építésekor több hamvasztásos sírt pusztítottak el. A ke­mencéből előkerült, 20 ládát megtöltő kerámialeletek alapján megállapíthatók az itt gyártott edénytípusok. Túlégetett, rosszul berakott és sérült kerámia mellett, nagv számban kerültek elő tányérok, tálak töredékei, valamint szürke faltenbecher töredékek. Mivel a restaurálás jelenleg is folyik, a típusok elkülönítése egy későbbi feldolgozás feladata. (A kemence leletei­nek feldolgozását Szilágyi Magdolna szak­dolgozat keretei között végzi.) A későbbi korszakokból a római temető maradványai között három középkori, il­letve koraújkori sír került elő. Az újkorban a hegyoldalból kelet-nvugati irányú csator­na vezetett a telek déli részén keresztül, átvágva a korábbi rétegeket. R. Facsády Annamária - Kárpáti Zoltán iroda lom/ 'References: FACSÁDY 1996 - R. Facsády A.: Kuta­tások a katonai territórium déli részén: Buclaújlak a római korban. Aqfüz 2 (1996) 4-21. FACSÁDY 1997 - R. Facsády A.: Ipari emlékek az aquincumi katonaváros dél­nyugati részén. Aqfüz 3 (1997) 14-17. FACSÁDY-KÁRPÁTI 2001 - R. Facsády A. - Kárpáti Z.: Korarómai település és partvédelem maradványai Budaújlak déli részén. Aqfüz 7 (2001) 14-20. 3. Budapest III. ker., Bécsi út 96/b (Hrsz.: 14724/44721/2) A Budapesti Műszaki Főiskola új oktatási létesítményének helvén 2003. év folya­mán végeztünk több hónapos megelőző feltárást. (FACSÁDY 2004) Az előző évi feltárás során az úgyne­vezett Bécsi úti római kori temető újabb parcelláját tártuk fel, s megtaláltuk a temetőrész nvugati és északi határát. Az építkezéssel veszélyeztetett, megsemmi­sülő terület teljes feltárása, a Budapesti Műszaki Főiskola ellátását biztosító, használatban lévő gázvezeték, valamint az ehhez szükséges nyomásszabályozó állomás miatt nem vált megvalósíthatóvá. Egyértelmű volt azonban, hogy a temető­rész dél felé tovább folytatódik, a vezeték nyomvonalába nyúlva nyolc hamvasztásos

Next

/
Thumbnails
Contents