A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2000-ben (Aquincumi Füzetek 7. Budapest, 2001)
12. Őskori telepek és sírok feltárása Dunakeszi határában (Horváth László András - Szilas Gábor - Endrődi Anna - Horváth M. Attila)
töltésből arra lehet következtetni, hogy a ház leégett. A 1549-es számú épület mindössze 20 centiméter mélységű, négyzetes alakú. Cölöplyukait az épület keletnyugati tengelyébe ásták, bejárata a déli oldalon volt. Tűzhelyre utaló nyomokat nem találtunk, valószínűleg tároló-helységként szolgálhatott. A 2571. számú objektum, az eróziótól és a mezőgazdasági műveléstől jelentősen megrongálódott. Maradványa igen sekély, mindössze 15 centiméter mélységű, mérete 3,2x2,8 méter. Az objektumokból előkerült jellegzetes szürke, vékonyfalú, finoman iszapolt, korongolt tál- és fazéktöredékek, valamint a fésűs díszű, és a vastag falú, házikerámia anyag alapján elmondhatjuk, hogy a településrészlet a LT „D" periódushoz tartozhatott. Feltűnő, hogy ellentétben a szigetszentmiklósi teleppel, sem római kori, sem oppidumkerámiát nem találtunk. A leletek megegyeznek a Budapest területén már jól ismert késő kelta kerámiákkal, ezért joggal állíthatjuk, hogy a településrészlet az első század elejére datálható. A lelőhely lezárását, a szórványosan előkerült szarmata-, és Árpád-kori leletek jelentik. Az ásatás jelentősége azon túl, hogy a topográfiai kötetekben ez idáig leletmentes területként nyilvántared by material from the tell settlement at Németbánya, were also found. Based on the structural traits of the settlement, it can be linked with the parts of Late Tumulus - Early Urnfield settlements unearthed at Börcs-Paphomlok-d űlő / Győr-MosonSopron county (FIGLER 1996, 11-12.) and Balatonmagyaród-Hídvégpuszta/Zala county. (HORVÁTH 1994, 219-235.) The find material, at the same time, can help clarify our picture of the settlement history of the left bank of the Danube in the environs of Budapest, which to date, is poorly understood. (BC: Budapest, XIV, Vízakna street: KŐSZEGI 1973, 9-37.; BD: Budapest,. XIV., Egressy road: KŐSZEGI 1988, 105-106.) The most significant results from the excavation can be expected from the analysis of its unique features and the data from the scientific analyses (archaeobotanical and pollen analyses, anthroplogical analyses, the analyses of tree types and tree rings, C-14 dating and geomorphological descriptions), which can provide important clues to the way of life in the Late Bronze Age. Some scattered Celtic settlement features were observed on the northern side of the area, relatively well separated from the "fenced" late Bronze Age settlement. The most