Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak
2022. október 24. hétfő - 31. szám - A védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról szóló 2021. évi XCIII. törvénynek a veszélyhelyzet meghosszabbításával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása - Mentelmi ügyek: - ELNÖK:
414 jogának felfüggesztéséért rágalmazás vétsége miatt. A település, ahol Hadházy képviselő úr, Zugló megválasztott képviselője a munkáját az Országgyűlés ülésnapján is végezte, Kisvaszar. Ez egy baranyai zsebkendőnyi település, Észak-Baranyában egy 300 fős település, független polgármesterrel. Tisztességesen dolgozó emberek élnek ezen a településen. Ez a polgármester és ez a testület két EFOP-os projektet valósított meg, nagyon nehéz sorsú emberek életkörülményeinek javítása érdekében. Akik azt a térséget ismerik, és ismerik a települést, Nagy Csaba képviselőtársam leginkább ilyen, én is ismerem, közel van a választókörzetemhez, ezért tudom, hogy ez a projekt ott meg is valósult. Mi ezt a térséget nemcsak akkor látogatjuk, amikor az Országgyűlés ülésnapját negligáljuk, hanem egyébként is ott élünk ebben a térségben. A lényeg a lényeg, hogy az érintett egyik család, amely sérelmezte azt, ami ott történt, a képviselő úrhoz fordult, Hadházy képviselő úrhoz fordult, Hadházy képviselő úr meghallgatta ezt a családot, a család egy tagját, és annak kapcsán megfogalmazta Facebookon többször a dörgedelmes állításait. Ennek a lényege az, hogy ellopták a falu pénzét, a szegények pénzét a tolvajok, a tolvajok között az első természetesen a polgármester, és így tovább. Útmutatást is kért a család, ha jönnek ellenőrizni, a támogató jön ellenőrizni a projekt befejezését, akkor ők hogy járjanak el. A képviselő úr válasza az volt, látom a feljelentésből, hogy természetesen a támogatót ne engedjék be a lakásba. Így is járt el a családnak ez a tagja, és nem engedte be a támogatót, hogy ellenőrizzék a beruházás megvalósulását, ami egyébként megvalósult. Egy szó, mint száz, el tudják képzelni, hogy mi történik egy ilyen 300 fős kistelepülésen, amikor egy messziről jött országgyűlési képviselő hangosan mondja a maga dörgedelmeit, felbolydul nyilvánvalóan egy község élete. A polgármester asszony ezt sérelmezi, és ezért egy magánvádas eljárással kíván bíróság előtt a saját álláspontjának igazat adni. Azt is mondhatnám önöknek, hogy tipikus az ügy. Tipikus olyan szempontból, hogy a Facebookon történik minden, mint ahogy ez történni szokott. Tipikus olyan értelemben is, hogy Hadházy képviselő úr az a képviselő, aki a legtöbb ilyen ügyet hozza az Országgyűlés elé, és általában ilyen szintű vizsgálódások alapján. Olyan szempontból viszont nem tipikus, az Országgyűlés ugyanis ilyenkor azt mérlegeli, hogy zaklató-e ez a magánvádas indítvány, elvonja-e az országgyűlési munka elől a képviselőt. Hadházy képviselő úrtól, ha szó szerint az országgyűlési munkát ehhez a Házhoz kötöm, akkor nehéz elvonni, hisz eddig sem járt be az Országgyűlésbe, és nyilatkozta, hogy a jövőben sem teszi meg. Mégis a Mentelmi Bizottság, követve az eddigi gyakorlatot, magánvádas indítványról lévén szó, azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy az adott ügyben a képviselő úr mentelmi jogát ne függesszük fel. Köszönöm a figyelmüket (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megkérdezem Hadházy Ákos képviselő urat, hogy kíván-e élni a felszólalás lehetőségével. Sajnos, szót nem tudok neki adni, mert nincs jelen. (Moraj és hangok a kormánypárti padsorokból, köztük: Nahát!) Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Emlékeztetem önöket, hogy a bizottság úgy foglalt állást, hogy a képviselő mentelmi jogát az Országgyűlés ne függesszefel. Felhívom szíves figyelmüket, hogy a mentelmi jog felfüggesztéséhez a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, felfüggeszti-e Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés Hadházy Ákos képviselő úr mentelmi jogát 141 igen szavazattal, 38 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül felfüggesztette. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy Csárdi Antal LMP-s országgyűlési képviselőtársunk mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló indítvány érkezett 2022. október 10-én KSB.812/2022/4. számon a legfőbb ügyésztől, hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt indított közvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra az elnök úr kiadta a Mentelmi Bizottságnak. A Mentelmi Bizottság H/1706. számon határozati javaslatot terjesztett elő Csárdi Antal országgyűlési képviselő úr mentelmi jogával kapcsolatban. Erről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai Jánosnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni ötperces időkeretben. Parancsoljon, elnök úr, öné a szó. DR. HARGITAI JÁNOS, a Mentelmi Bizottság elnöke: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ahogy itt már elhangzott, itt a legfőbb ügyész fordul az Országgyűléshez. Ebből következik, hogy közvádas ügyről van szó, és a vád hamis magánokirat felhasználásának vétsége. Köztudott, hogy az országgyűlési képviselők, akik nem rendelkeznek Budapesten lakóingatlannal, és a velük együtt élő családtagok sem, azoknak itt az Országgyűlés lakóingatlant bérel. Ezt tette Csárdi Antal képviselő úr is - az I. kerületben van ez a bérlemény -, a feleségével használja ezt az ingatlant. Úgy kötöttek bérleti szerződést, hogy a bérleti díj összege, ami egyébként nem túl magas, 186 ezer forint, azért mondom, hogy vannak, akik jóval többért bérelnek, ezt a bérleti díjat az Országgyűlés Hivatala fizeti, a többi költséget, tehát a rezsiköltségeket a bérlő, tehát a képviselő úr fizeti. Ezzel még olyan sokat nem mondtam. A probléma ott kezdődik, hogy a lakástulajdonos, aki bérbe adja ezt az ingatlant, Amerikában él, és megbíz egy dr. V. Á. nevű hölgyet arra, hogy az ő ügyeit képviselje közműszolgáltatók előtt. Ezt a megbízást el is juttatják a közműszolgáltatóknak. Amiből itt probléma volt, az a gázközmű szolgáltatója. A dolog úgy alakul, hogy 37 ezer