Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak

2022. október 10. hétfő - 30. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - VARGA ZOLTÁN (DK):

374 Felszólalásom - több nappal ezelőtt leadott, és egyébként a parlament.hu-n is széles nyilvánosság előtt megjelent - címe, hogy: „A cigánybűnözés és a politikusbűnözés visszaszorítása érdekében szükséges a Btk. szigorítása”. Erről szeretnék beszélni azok után, hogy sajnos Kövér László házelnök letiltotta a közmédia 2010-es jogtiprásához hasonlóan, egy személyben visszautasította, úgymond, a házszabály szerint - így fogalmaz - azt a törvényjavaslatot, amelynek címében is kétségkívül szerepelt e lényegre törő cím. De szerintem az Országgyűlés méltóságát leginkább az sérti, ha egy országgyűlési képviselő - bár kétségkívül lényegre törő című, de ami a legfontosabb - szakmailag alaposan kidolgozott törvényjavaslata nem kerülhet a parlament illetékes bizottsága elé. Pedig a házelnök, nagyon helyesen, ki is szignálta ezt a javaslatomat az illetékes szakbizottság részére, és két héttel ezek után, hogy ő arra utasította a bizottságot, hogy ezt a javaslatot tárgyalja meg, végül - úgy tűnik, hogy külső nyomásra - mégis úgy döntött, hogy visszautasítja, egy személyben letiltja ezt a törvényjavaslatot. Pedig azt gondolom, hogy ezekről beszélni kell. Hiszen ha például a cigánybűnözés szót betiltanánk, akkor ennyi erővel politikusbűnözésről vagy fiatalkori bűnözésről sem lehetne beszélni. Pedig egyik sem általánosító, pusztán azt jelenti, hogy olyan tipikus bűnelkövetési formák vannak, amelyekről jómagam tanultam is, hiszen romológiát tanultam a Pázmányon, ötösre vizsgáztam belőle. De talán nem kell magyarázkodni a nemzet templomában ahhoz, hogy a magyarság egyik legsúlyosabb problémájáról, a cigánybűnözésről vagy épp a politikusbűnözésről őszintén beszéljünk, és az arra adott specifikus megoldási javaslatokról is. Hiszen, mondjuk, jellemzően egy politikus nem egy biciklit lop el, ott inkább a mentelmi jog megszüntetése volna indokolt, vagy akár dupla büntetés kiszabása, amit régóta szorgalmaz a Mi Hazánk Mozgalom, hogy a mindenkor hatályos büntetési tétel kétszeresét kapja; ugye, nem egy biciklilopásért, hanem egyből több milliárd forintért, mert egy politikusbűnözésre ez jellemző. (15.30) Viszont vannak olyan tipikus bűnelkövetési formák, amelyek a cigánybűnözés visszaszorítása érde-kében más megoldási javaslatokért kiáltanak. Bár lehet azt hazudni, hogy letelt a két hét és rendet tettek, de sokszor letelt, sőt nemhogy két hét, 12 év is letelt, és nem lett rend. Lehet természetesen kozmetikázni a statisztikákat, lehet a szabálysértési értékhatárt 50 ezer forintra megemelve azt mondani, hogy egy bicikli ellopása ma már nem is bűncselekmény, ergo persze csökkent a bűncselekmények száma, de e helyett a kozmetikázás helyett nem a megoldási javaslatainkat, nem a törvénymódosító, Btk.-szigorító javaslatunkat kellene betiltani, hanem magát a cigánybűnözést. Miért kell erről beszélünk? Egy szomorú aktualitása van, tisztelt hölgyeim és uraim. Egy tüntetést is tartottunk Nyíregyházán, miután a Betyársereg Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei vezetőjét életveszélyesen megtámadták és egy gyilkossági kísérletet követtek el ellene, majd az elkövető két nap után szabadon távozhatott. Itt tartunk most. Azért indítványoztam e törvénymódosító javaslatban azt, hogy akik csoportosan és felfegyverkezve követnek el garázdaságot, mint ebben az esetben is - minimum garázdaságnak azért jelenleg is minősül ez -, akkor bizony automatikusan előzetes letartóztatásba, vagy mai hivatalos megfogalmazással csak szimplán letartóztatásba kell hogy kerüljön az elkövető. Sajnos, ahogy a javaslatomban is felhívtam rá a figyelmet - ami már az Országgyűlés napirendjére nem kerülhet, hiszen hiába nyújtottam be egyébként azzal az új címmel, hogy a „Rejtett erőforrások bűnözésének visszaszorítása érdekében” a Btk. módosítása, ezt a javaslatot is visszautasította Kövér László; úgy tűnik, hogy erről nem lehet beszélni országgyűlési szakbizottságban, hát beszéljünk akkor itt, a plenáris ülés szintjére emelve a kérdést -, hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy a garázdaság bűncselekmény minősített eseteinek szabályozása a hatályos Btk.-ban sajnos szakított a régi Btk.-ban alkalmazott rendszerrel, és megszüntette a csoportos és egyben a köznyugalom súlyos megzavarásával járó elkövetési magatartást mint önálló minősített eset meghatározását. A jogalkotó, a fideszes többség ezt a jelenlegi hatályos szabályozást azzal indokolta, hogy a garázdaság minősített esetei eltúlzott mértékű, akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetettek, és ezen kellett hogy változtassanak a hatályos Btk.-ban. Én azonban azt gondolom, hogy inkább a Btk. szigorításáról kellene beszélni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Mi Hazánk képviselői részéről.) ELNÖK: Köszönöm. „A nagyvárosokat - köztük Debrecent - végzi ki leghamarabb Orbán” címmel napirend utáni felszólalásra jelentkezett Varga Zoltán, a DK képviselője. Öné a szó, képviselő úr. VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ez valóban így van. De picit nézzünk visszább, hiszen nem olyan régen volt még, mikor a NER oligarchái és az Orbán-maffia tagjai dagadtra keresték magukat a járvány idején, és ez nincs másként most sem, hiszen azt látjuk, hogy hatalmas pénzeket szakítanak le a köröttünk dúló válságból is, miközben a magyar társadalom többsége ma már a túléléséért küzd. Most szembesülnek nagyon sokan, milliónyian azzal az orbáni orbitális hazugsággal, amivel Orbán és a Fidesz a választásokon győzni tudott. Hogy megvédik majd a családokat az inflációtól, hogy a következő 15 évre biztosított az olcsó energia mindenki számára, hiszen Orbán Viktor Putyin legjobb barátja, és egyedül ő tudott és tud majd hosszú távú fixáras szerződést kötni az agresszor orosz kormánnyal. De mára lefeslett a hazugság, és

Next

/
Thumbnails
Contents