Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak
2022. október 10. hétfő - 30. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK:
375 maradt a pőre igazság. Hazánkat az elmúlt 12 évben kifosztotta Orbán gátlástalan kleptokráciája, tönkretették az ipart, a mezőgazdaságot, és a forint mára annyit nem ér, mint amennyit a papír, amire azt nyomtatták. A kormány pedig, mintha mi sem történt volna, tolja továbbra is az arcunkba a hazugságait a százmilliárdokból felépített és működtetett propagandamédiájában. Azonban elárulok egy titkot: nincs már annyi milliárd forint, amiből a végtelenségig szajkózott hazugságcunamit tovább lehetne leplezni. Recseg-ropog az orbáni rendszer. Az ország valutatartalékai elfogytak, annyi nincs már a kasszában, amiből a következő három hónap importját fedezni tudná a kormány. Szemmel látható, hogy az egyre zavarodottabb kormányfő nemcsak a magyar polgárokat hagyta cserben, de az önkormányzatokat is. Beszéljünk kicsit Debrecenről, hiszen ellentétben azzal, amit Rétvári államtitkár épp a mai nap állított a Parlament falai között, ott már iskolákat, egyelőre csak nyolc iskolát vonnak egybe. Ez azt jelenti, hogy négy iskolát fognak bezárni, mivel nem tudja kifizetni és kigazdálkodni a debreceni szakképzőintézet az energiaárakat. Gyakorlatilag mindezek mellett ki lehet húzni a debreceni közösségi közlekedés fogalmából a „közösségi” szót, mivel a buszjáratokat katasztrofális mértékben kellett ritkítani, mert egyszerűen nem tudják megfizetni a DKV-sok az üzemanyag árát, és így mindennek tekinthető ez a közlekedés, csak közösségi közlekedésnek nem. Persze az orbáni infláció, az összeomló rezsirendszer miatt még közel sincs vége az önkormányzati megszorításoknak, amiből Debrecen is kap bőven. Csak még hallgatnak, próbálják titkolni vagy esetleg adagolva beadni a helyi társadalomnak, mi is következik, hogy majd valószínűleg itt is fürdőket és uszodákat fognak bezárni, és a jó ég tudja, még mi minden mást is, esetleg a közvilágítást fogják lekapcsolni vagy annak mértékét drasztikusan csökkenteni. Ráadásul itt van a nagyvárosokra ledobott orbáni atombomba réme is, amely Debrecent is fenyegeti, mégpedig az, hogy a távfűtéses lakások hőenergiáját az önkormányzatoknak 10-15-ször drágábban adják, mint az elmúlt évben. Ennek a költségét majd elvileg az önkormányzatoknak kell kigazdálkodniuk. Azonban aki egy kicsit is jártasabb az önkormányzatok működésében, aki látott már ilyet, az nagyon jól tudja, hogy ezt nem lehet már megtenni, nem lehet tovább sarcolni az önkormányzatokat, hogy ez a vég, az önkormányzatok vége is. A kormány, a gyenge forint, a szétlopott és felújításért sikoltó közművagyon, a pokoli energiaárak mind-mind, egyenként is halálos sebet ütnek az önkormányzatokon, hiszen az amúgy is kivéreztetett, forráshiányos önkormányzatok már egyetlenegy fillér újabb sarcot, terhet sem tudnak elviselni, kigazdálkodni meg a legkevésbé sem. Azt kell mondanom, hogy az elmúlás szaga lengi körül most az országot. Pedig még csak ősz van, az indián nyár, ahogy mondani szokás, mikor még nem kell fűteni, még a távfűtéses lakásokban sem, még nem álltak be a fagyok, még csak közeledik a tél. Az a tél, amely nagyon sok mindenki számára sajnos katasztrófát hozna, hiszen nagyon sokan fagyhatnak meg a fűtetlen, sötét lakásaikban, hiszen képtelenek lesznek kifizetni majd a pokoli magas rezsiszámlákat, amit nagyrészt az Orbán-kormány elhibázott 12 éves gazdaságpolitikájának köszönhetünk. A tél az önkormányzatokat, köztük előbb a nagyvárosokat és sajnos Debrecent is, ki fogja végezni bestiális kegyetlenséggel az Orbán-kurzus miatt. Ki fogja végezni, ha hagyjuk. De nem fogjuk hagyni! Köszönöm. ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Hajnal Miklós képviselő úr, a Momentum képviselője: „Csak így tovább, Buda!” címmel. HAJNAL MIKLÓS (Momentum): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Eredetileg a II. kerületi időközi választás eredményével terveztem volna foglalkozni, most hétfőn reggel azonban olyasmi történt, ami minden politikai csatát és politikai vitát meg kell hogy előzzön. Szeretnék innen is köszönetet mondani annak a több száz szülőnek és diáknak, a fiataloknak, akik reggel 8 és 9 óra között a Közép-Budai Tankerületi Központnál gyülekeztek, hogy szolidaritást vállaljanak a tanárokkal. A budai szülők követeléseit sikerült ma a tankerület vezetőjéhez is eljuttatni. Ezúton szeretném felhívni a figyelmét, hogy várjuk a mihamarabbi, remélhetőleg, megnyugtató és nem fenyegető jellegű válaszát. Itt térnék át arra, hogy mi milyen módon folytatunk párbeszédet, hogyan hallgatunk meg problémákat, és hogyan oldjuk meg azokat. Mert nem kérdés, hogy e tekintetben Buda, leszámítva talán a tankerületet, példát mutat az egész országnak. A legutóbbi II. kerületi választás azt is igazolta, hogy így kell dolgozni helyben. Idén április óta sehol nem volt akkora a részvétel, mint október 2-án Budán, a választópolgárok pedig óriási arányban szavaztak bizalmat közös ellenzéki jelöltünknek, Nagy Eszternek. Persze, Budán valójában nem mi vagyunk ellenzékben, 2019-ben a II. kerületi ellenzéki szövetség győzött és új alapokra helyezte az önkormányzat vezetését. Őrsi Gergely polgármestersége alatt Buda igazi közösségé, mindannyiunk közös otthonává vált. (15.40) A II. kerület új úton indult el. Itt odafigyelnek egymásra az emberek, az önkormányzat meghallgatja a problémáinkat, és meg is oldja azokat. Én nagyon büszke vagyok rá, hogy a Hegyvidék mellett ezt a kerületet és ezt a környéket, Bel-Budát is képviselhetem itt az Országgyűlésben. Ott, ahol most a választás volt, csak abban a néhány utcában is több, évtizedek óta meg nem oldott problémát vagy elhúzódó problémát oldott meg ez a közösség már most, az elmúlt néhány évben: biztonságos gyalogátkelő épült a Fillér és a Káplár utca sarkán, a Marczibányi tér átépítésével csökkent a környékre nehezedő forgalmi terhelés, a Margit körútra a „Margit-