Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak

2022. november 23. szerda - 42. szám - A Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:

1519 Másrészt azt kell még megvizsgálni, hogy hány ingatlan van Magyarországon összesen. Államtitkár úr, mennyi? 4,4-4,5 millió. A helyzet az, hogy ezekből 550 ezer egyébként üresen áll, tehát ha már bérlakásprogram, 12 év miért nem volt elég arra, hogy megpróbálják legalább egy részüket hasznosítani, magyar fiatalnak odaadni bérlakásként, és megkönnyíteni egy kicsit a bankhitelesként töltött éveket, vagy akár meg is akadályozni, hogy valaki a bankok fogságában töltsön 15 évet, és emiatt, mondjuk, ne vállaljon gyereket; ezt nem tették meg. Ha megnézzük azt, hogy 4,5 millió ingatlan van, akkor egyszerű és nem is nehéz egy nagyon szimpla matematikai számítást kihozni, hogy évente olyan 40 ezer, de inkább 45 ezer új építésű ingatlanra lenne szükség ahhoz, hogy százévenként megforduljon az ingatlanállomány, tehát százévente lecserélődjön a Kádár-kocka, a békásmegyeri panelház vagy éppen bármelyik kistelepülés egyszerű háza, a vályogházakról nem is beszélve. Ha a 30 ezer kiadott engedélyből következően, mondjuk, huszon-egynéhányezer új építésűvel számol, akkor államtitkár úr könnyen rájön arra, hogy az önök adatai alapján kétszázévente tud most ez az ingatlanállomány megcserélődni. Jobb a helyzet, mert az önök kormányzása alatt volt, amikor 550 év volt ez a mutató, amikor 8 ezer alatt volt az új építésű ingatlanok száma. Volt egy ilyen év, emlékszik rá? Lényegesen jobb ennél a helyzet, üdvözöljük az elmozdulást. Én egyébként a kedvezményes lakásáfa megtartását is üdvözlöm, de semmiképp ne mondjuk erre a számra azt, hogy impozáns. Tehát amikor felolvassa ezt egy kormánypárti vezérszónok, igazából egy beismerő vallomást tesz, hogy a lakás-, lakhatás- és ingatlanpolitika nem működik Magyarországon, és nem is várható ebben érdemi változás, ha nem kezelik az alapanyagárakat érintő elképesztő felfutásokat, ami sokszor a hosszú ellátási láncoknak köszönhető, és annak, hogy hagyták leépülni a történelmi magyar termelőkapacitást, illetve nem építették azt újra. A nyugdíjak tekintetében muszáj még egy lábjegyzetet tennünk. Az is látszik, hogy folyamatosan nő az olló a fizetések és a nyugdíjak között, ezt nem tagadja egyébként egyikük sem, tehát a helyzet az, hogy ez egy statisztikai megállapítás, de a generációk közötti szolidaritás kimutatását sem teszi lehetővé ez a kormány, pontosabban: nem könnyíti meg. Van egy idevágó javaslatom, amit, kérem, fontoljanak meg, de mindenképpen reagáljanak rá, mert van annyira fontos: ez az évek óta hangoztatott szülőtámogatási járadék intézménye. Látjuk, hogy többet szednek be személyi jövedelemadóból is, mint várták azt egyébként a költségvetésben, százmilliárdos nagyságrenddel többet. Én nem azt kérem, hogy ezt az egész összeget, a befizetett személyi jövedelemadót adják vissza a magyar családoknak; egyébként logikus lenne, hogy akitől beszedtük, azokat támogassuk belőle, de látjuk, hogy nem ez valósul meg Magyarországon. Én azt kérem, hogy mindenki a befizetett személyi jövedelemadója 10 százalékáról rendelkezhessen, mondhassa azt - ugyanúgy, ahogy nyilatkozunk a családi adókedvezmény felvételéről előre, mondjuk, egy évre szólóan -, hogy a befizetett szja 10 százalékából ő a nyugdíjaskorú szüleit vagy szülőjét szeretné támogatni, és ez közvetlenül kerüljön átvezetésre. Ne akarjon az állam dönteni mindenről, ne vonja el a teljes adótömeget, legalább egy részéből hadd fejezzük ki a generációk közötti szolidaritást, tehát azt, hogy ha valaki dolgozó gyermekeket nevelt ennek a nemzetnek, azok jórészt azért tudják gyarapítani az ő nyugellátásukat, nyugdíjukat. Látható, hogy a költségvetés nem ettől a kiadástól omolna össze, tehát nagyon könnyen kiszámítható, hogy ez mekkora összeget emésztene fel, viszont nagyon-nagyon pozitív, szimbolikus értékű és gesztusértékű módon tudná ez a generációk közötti szolidaritást egy válsághelyzet közepén kifejezni. (11.50) Még egyszer mondom, ez töredékébe sem kerülne, mint az a pluszbevétel, amit a kormány úgy realizált, hogy nem várt, nem számított erre. Csak áfából és szja-ból 580 milliárd forinttal többet szedett be ez a kormány az említett évben, mint amennyit várt, mint amennyi a várakozása volt, a szülőtámogatási járadék összege ennek a felét sem emésztené fel. És azt látjuk, hogy az áfa kérdéséről azért muszáj egy szót váltanunk. A most vizsgált költségvetési időszakban, tehát ebben a 2021-esben, mintegy 5400 milliárd forintnyi áfabevétellel találkozunk, azt látjuk, hogy ötössel kezdődik ez az ezermilliárdos összeg. Most, amikor a következő költségvetést majd látjuk megvalósulni, akkor már a 7000 milliárd felé fog közelíteni az az összeg, amit áfa formájában ez a kormány beszed. Tehát ezermilliárdos ugrások vannak az áfabevételben, és ennek az oka egy kormányzati inkorrektség, ha durvább akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy kormányzati sunyiság és gazdaságpolitikai árulás, mert egy válsághelyzet közepén, amikor piacosítják részben a rezsiszámlákat, robbannak az élelmiszerárak, akkor mi történik? A magasabb árak miatt magasabb számlát fizetnek a polgárok, ennek magasabb az áfatartalma, tehát több bevételt realizál a kormány, és ez egy ezermilliárdos nagyságrend, egy nagyon-nagyon komoly összeg. Ezt a pluszbevételt álláspontom szerint inkorrekt a kormánynál tartani, és inkorrekt, ha ő költi el; ezt a válságon generált extraprofitot - nevezzük így - célszerű lenne a családoknál hagyni. Tehát az áfarendszerhez célszerű lenne úgy hozzányúlni, hogy az alapvető élelmiszerek teljes körén, a gyermeknevelési cikkek teljes körén le kellene nullázni ezt az áfát, ott kellene hagyni az érintett családoknál. Mindez egyébként alátámasztaná a kormány demográfiai célokról való beszéde közben az őszinte szándékának a kifejeződését, mert fölállhatnak, mondhatnak bármit a demográfiáról, ha egész Európában itt adóztatják a gyermeknevelési cikkeket a legdurvábban, akkor nincs miről beszélni.