Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak

2022. november 10. csütörtök - 38. szám - A hulladékgazdálkodással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. OLÁH LAJOS, a DK képviselőcsoportja részéről:

1177 A környezetvédelmi termékdíj kizárólag keresletbefolyásoló funkcióját tartja meg, de gyakorlatilag gazdasági szabályozó eszközként a fogyasztói szokások alakítására irányul, ha tudatosabban vásárol a vásárló, akkor látja a termékdíj mértékét, s ez alapján tudja befolyásolni, alakítani a saját döntését is, hogy az adott portékát megvásárolja vagy sem, valóban valós igényeket akar-e kielégíteni vagy nem. Ez a fogyasztó döntési kompetenciájába fog tartozni, ugyanakkor zsebre menően, tehát érezni fogja ennek a pénzügyi hatását is. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat továbbá erősíteni kívánja az Országos Hulladékgazdálkodási Hatóság ellenőrzési jogosítványait, és az intézkedéseinek a hatékonyságát is. Ennek következtében lehetőség nyílik arra is, hogy egy adott ingatlanon képződött, jogellenesen gyűjtött hulladék felszámolásával összefüggésben a hulladékgazdálkodási hatóság jelzálogjog-bejegyzésre irányuló kérelmet nyújthasson be az ingatlanügyi hatósághoz. Összességében az előttünk fekvő törvényjavaslat megerősíti a koncessziós rendszer alapkövetelményeinek teljesíthetőségét, a lakossági rezsicsökkentés fenntarthatóságát, továbbá az európai uniós kötelezettségek és célértékek teljesíthetőségét, így mindezek figyelembevételével a Fidesz képviselőcsoportja támogatja a törvényjavaslat elfogadását. Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Oláh Lajos képviselő úrnak, alelnök úrnak, a DK képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon! DR. OLÁH LAJOS, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! A hulladékgazdálkodás elválaszthatatlan a környezetvédelem ügyétől. Hogy mit tettek a környezetvédelem érdekében, arról a mai napon már értekeztünk, így ezt kihagynám itt a jelenlévőkre való tekintettel. Önöknek azonban sajnos a hulladékgazdálkodás tekintetében is sikerült lejjebb vinni a színvonalat. Az újrahasznosítható hulladéknak szerte Európában van egy normálisan működő piaca. Több mint 15 év alatt jutott el Magyarország oda, hogy kialakult egy több tíz milliárdos hulladékgazdálkodási iparág, fokozódó versennyel, emellett jelentősen csökkenő árakkal, javuló hatékonysággal. Ekkor döntött úgy a kormány, hogy lehajolnának ezért a pénzért, és államosították az egész szektort. Gyakorlatilag ma már saját bőrünkön érezzük ennek a döntésnek az indokolatlanságát. Emlékezetes továbbá, hogy 2021 februárjában a kormánypárti képviselők itt az Országgyűlésben megszavazták a hulladékgazdálkodás átszervezéséről szóló törvényt. Annak ellenére tették ezt, hogy Áder János akkori köztársasági elnök, majd az Alkotmánybíróság is kifogást emelt a javaslat ellen. De hogy is folytatták le önök ezt a koncessziós eljárást? Emlékszünk, csak egy pályázó vett rajta részt, nevezetesen a MOL, az illetékes miniszter napokkal korábban a Mathias Corvinus Collegiumban mondott beszédében azt sem rejtette véka alá, hogy az egész tulajdonképpen az olajvállalat kezdeményezésére történt. Tehát nem azért, mert önök azt gondolták, hogy ez egy jó irány, hogy erre van az előre ebben az országban, hanem érkezett egy vállalat, tett egy kezdeményezést, önök pedig befogadták ezt, szétverve a korábban kialakult normális versenypiacot. Ebben nem a MOL a hibás, ő tett egy kísérletet, hanem a kormány, amelyik ezt így, ilyen módon elfogadta. Az ágazatban óriási volt a felháborodás, számos hulladékgazdálkodási szakember szerint a MOL által felkínált együttműködési lehetőség egyoldalú és szakmaiatlan volt, melyet a témában jártas felelős vezető nem írhat alá. Elmondásuk szerint nehéz úgy árazni, hogy nem ismerhetik a feladat pontos paramétereit, honnan hová, milyen gyakorisággal kellene például a hulladékot elszállítaniuk. A szakmabeliek a legkritikusabb megjegyzéseikben úgy fogalmaztak, hogy a koncesszió, az egységes ajánlati felhívás, a szerződésminta, ami a szakmát, a feladatokat besorolná, egyszerűen nem életszerű. Kérdezem ezért, hogy kikkel egyeztettek szakmai szempontokról, meghallgatták-e érdemben azokat az iparági szereplőket, akiknek attól kell tartaniuk, hogy majd kiszorulnak a szakmából, mert csak az a partner kap lehetőséget, aki önökhöz közeli. Már az egész iparág háromszor drágábban működik, a rezsicsökkentéshez kapcsolódó áremelési tilalommal veszteségbe hajszolt közszolgáltatók a csőd felé robognak, és az újrahasznosítás se jól szerepel. De nézzük meg a mai napon tárgyalt törvényjavaslatot más szempontból is! A hulladékgazdálkodással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló javaslat jogos klímapolitikai célja az volt, hogy kevesebb legyen a gazdaságban az anyagkibocsátás, minél több hulladék kerüljön vissza a körforgásos gazdaságba, továbbá hogy az eddigi, minden hatékonyságot mellőző magyar allokációs rendszert megreformálja. A visszagyűjtési arányokkal ugyanis nagyon rosszul állunk. Az EU ötévente szigorodó beszedési arányokat fogalmaz meg műanyagra, fára, sorolhatnám még tovább, s mindenben el vagyunk maradva a célszintektől. Az önök törvényjavaslata azonban aggályos nemcsak a gyakorlatban való kivitelezés szempontjából, de jogilag is egymást kizáró ellentmondásokat tartalmaz. Az a koncepció, hogy az EPR-rendszer bevezetése után továbbra is megmarad a termékdíjas rendszer, jogilag is értelmezhetetlen, ugyanis a két rendszer sok szakember szerint egymást kizáró opció. Erre a tényre maga a koncesszió szövegezése is utal a következő módon. „A koncessziós rendszerben működő kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer indulásával a korábbi állami szerepvállalás megszűnik, és ezzel összefüggésben a termékdíj elveszti jelenlegi hulladékhasznosításra irányuló forrásteremtő funkcióját, az a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerbe került át.”

Next

/
Thumbnails
Contents