Országgyűlési Napló - 2022. évi nyári rendkívüli ülésszak

2022. július 18. hétfő - 23. szám - Az Európai Unió jövőjével kapcsolatosan képviselendő magyar álláspontról szóló előterjesztésről benyújtott bizottsági jelentés vitája - ELNÖK: - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP):

998 ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Gy. Németh Erzsébetnek, aki a bizottság kisebbségi véleményét ismerteti. Parancsoljon, képviselő asszony! GY. NÉMETH ERZSÉBET, az Európai Ügyek Bizottsága kisebbségi véleményének ismertetője: Igen, köszönöm szépen, elnök úr. Ahogy a bizottsági ülésen is elmondtam, illetve most a bizottsági alelnök úr elmondta, a Demokratikus Koalíció képviselői ehhez a határozati javaslathoz egy módosító indítványt nyújtottak be, mégpedig azért, mert a mi véleményünk szerint az eredeti előterjesztés az Európai Unió jövőjével képviselendő magyar álláspontról nem fedi és nem fedheti le a Demokratikus Koalíció álláspontját. Mi ugyanis úgy gondoljuk - az Európai Unió, az európai értékek alapján és talaján álló pártként -, hogy az a határozati javaslat, amit a kormánypárti képviselők nevében Nacsa képviselő úr, Kövér házelnök úr és a többiek beadtak, egészen egyszerűen nem tükrözi és nem tükrözheti a magyar emberek véleményét. Ezt most egyébként, ha nem is teljesen egyértelműen, de a szavaiból kiderülő módon Tessely képviselő úr is elismerte. Én azt gondolom, hogy az nem egy jó gyakorlat, hogy ha nekünk nem tetsző módon fogalmaznak a magyar állampolgárok, vagy más a véleményük, mint a kormánypárti többségé, akkor egy kormánypárti határozati javaslatban a tisztelt Házzal ezt elfogadtatják. A mi véleményünk szerint semmi szükség nincs arra, hogy a jelenlegi európai parlamenti választás módját megváltoztassa az Európai Unió. Szerintünk annál demokratikusabb az Európai Parlament, minél inkább az egyes tagállamok állampolgárai közvetlenül választhatják meg az Európai Parlament tagjait. A második, ami igazából számunkra teljesen elfogadhatatlan, azok a meghatározások és azok a mondatok, amelyek egyáltalán nem tükrözik az Európai Unió szellemiségét, és módosító indítványunkban ezeknek a kivételét javasoltuk. Ha komolyan gondolják a kormánypártok azt, hogy a szubszidiaritás elve egy fontos elv, és én így gondolom, és a Demokratikus Koalíció képviselői így gondolják, hogy ez egy fontos elv, akkor az elmúlt 12 évben ennek az elvnek a mentén kellett volna ezt az országot vezetni, kellett volna kormányozni, és ennek az elvnek a gyakorlati megvalósulását például az önkormányzatok tekintetében meghagyni, és képessé és alkalmassá tenni az önkormányzatokat ennek az elvnek, mármint a szubszidiaritás elvének a betartására és megtartására. Ezért nyújtottuk be a módosító indítványt. Sajnálom, hogy ezt a bizottság nem vette tudomásul. És még egy dolgot hadd idézzek a bizottsági ülésről! Répássy államtitkár úrnak volt egy nagyon figyelemreméltó mondata, amikor azt mondta ezen a vitán, hogy akik egyáltalán részt vettek ezen a bizonyos 800 alkalmon, amikor ezt a vitasorozatot, konferenciasorozatot megrendezték Magyarországon, szóval, azt gondolom, hogy ha nagyon kevesen vettek részt Répássy államtitkár úr véleménye szerint is, akkor ezért elsősorban a viták megrendezőjét és a magyar kormányt terheli a felelősség. Sajnálom, hogy nem támogatták a módosító indítványunkat. Köszönöm a figyelmüket. ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Most a képviselői felszólalások következnek. Megadom a szót Keresztes László Lórántnak, az LMP képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő úr! DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az általános vitában kifejtettük részletesen a pártunk véleményét, ezt csak nagyon röviden egészíteném ki. Amikor megkezdődött ennek az Unió jövőjéről szóló vitának, vitafolyamnak az előkészítése, akkor én még a Régiók Bizottságában dolgoztam, az Európai Unió Régiók Bizottságában mint önkormányzati képviselő, a 12 fős nemzeti delegációnak voltam a tagja. Három évig volt szerencsém ezt a munkát végezni, és én magam is megtapasztaltam, hogy bizony az Unió működése igen sok kihívással küzd, és jól láthatóan egyébként korunk legfontosabb kihívásaival igen nehezen tud megbirkózni az Unió. Az is látható volt, hogy sajnos sok tekintetben átláthatatlan az Unió működése, antidemokratikus bizonyos folyamatok tekintetében. Ugyanakkor önök a határozati javaslatban és egyébként az elmúlt időszak vitáiban jellemzően ezeket a problémákat nem is hozták ide a vitákba. Gondolok itt például arra, hogy tudjuk azt, hogy a különböző globális multinacionális cégeknek hány ezer, elképesztően jól megfizetett lobbistája dolgozik ott Brüsszelben, a Bizottság környékén. (Nacsa Lőrinc: Soros György.) Tudjuk azt, hogy az ő működésük átláthatatlan. Tudjuk azt, hogy milyen módon tudják érvényesíteni, egyébként játszi könnyedséggel ezek a multi cégek az érdekeiket az uniós döntéshozatalban. (19.30) Én nem kaptam még rajta önöket, hogy ezzel kapcsolatban bármiféle kritikát megfogalmaztak volna, vagy egyébként élve az önök számára rendelkezésre álló lehetőségekkel olyan javaslatot tettek volna, ami ilyen módon átláthatóbbá tette volna az Unió működését. Hasonlóképpen azt tapasztaltam, nemcsak abban a három évben, amíg a Régiók Bizottságának tagja voltam, hanem közéleti tevékenységeket aktívan figyelő helyi politikusként korábbi parlamenti ciklusokban is, hogy önök mind a hazai politikában, mind pedig az európai szinten különösebb korlátok, és hogy úgy mondjam, olyan biztosítékok nélkül, amelyek fontosak a magyar nemzeti érdekek szempontjából, mindig támogatták a korlátlan szabadkereskedelmet. Tehát önök mindig vidáman, boldogan érveltek amellett, hogy bizony adjuk fel Magyarország önrendelkezésének újabb és újabb

Next

/
Thumbnails
Contents