Országgyűlési Napló - 2022. évi nyári rendkívüli ülésszak

2022. július 11. hétfő - 21. szám - A Magyarország gazdasági érdekeinek védelmével ellentétes politikai nyomásgyakorlás elutasításáról című politikai nyilatkozatra vonatkozó javaslat összevont vitája - ELNÖK: - VAJDA ZOLTÁN (MSZP):

807 Ezért a Mi Hazánk Mozgalom támogatja ezt a politikai nyilatkozatot és meg tudjuk szavazni, de a legnagyobb problémánk az előterjesztővel van, mert jelenleg a Fidesz-KDNP, illetve a magyar kormány éppen lefekszik ennek a rendszernek, éppen lefekszik ennek az Európai Uniónak. Miután elrontotta az elmúlt 12 év gazdaságpolitikáját, az óriási pénzhiány, illetve a folyamatos zsarolás után, a forinttal kapcsolatos nyilvánvaló spekuláció kivédése érdekében most szinte bármire hajlandó. Nagyon reméljük, bár ma már napirend előtt kérdeztem a kormányt, de nem kaptam választ a kérdésemre, hogy a Magyar Honvédség parancsnokának titkos ukrajnai látogatása már nem része ennek a lefekvésnek, mert akkor ez egy nagyon veszélyes játszma, amit a magyar kormány elindított annak érdekében, hogy az egyébként teljesen jogellenesen, vérlázítón visszatartott uniós pénzeket Magyarország megkapja. Tehát bízunk abban, hogy ez a lefekvés nem jut el egészen odáig, hogy Magyarországot is belesodorják egy olyan háborúba, amely Magyarországnak és a magyar embereknek semmiféleképpen nem érdeke. Tehát maga a politikai nyilatkozat ebből a szempontból rendben van. Az, hogy a kormány most mégis enged a zsarolásnak, lefekszik és feladja a magyar érdekeket, az viszont nincs rendben. Köszönöm. (Novák Előd tapsol.) ELNÖK: Köszönöm, frakcióvezető úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Vajda Zoltán képviselő úrnak, MSZP-képviselőcsoport. VAJDA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kedves Kollégák! Önök először támogatták ezt a globális minimumadót, most meg valamiért nemrég kifaroltak belőle. A pontos okokat, hogy akkor miért támogatták, most meg miért faroltak ki, továbbra sem teljesen értem, de az tény, hogy önök mégsem akarják magasabb adófizetésre rávenni a globális multihálózatok ismeretlen tulajdonosait. Ellenben nekiestek például most a katázóknak, mondván, hogy nem fizetnek elég adót, meg sokan visszaélnek a lehetőséggel. A globális minimumadón egyébként nem kellene fennakadniuk, különösen nem annak fényében, hogy például az egyik nagy kedvencük, az Audi, tudják, aminek a jobb hátsó ülésén szoktak önök pöffeszkedni (Zaj a kormánypárti oldalról. - Dr. Répássy Róbert: Az még az MSZP volt! Az Gyurcsány volt! - Nyitrai Zsolt: Tájékozódj!), szóval, az Audi még a 9 százalékos társasági adót sem fizeti meg. Á, megjött egy gyurcsányos mondat is, az államtitkár úr érdemben szól hozzá a felszólalásomhoz. Várom majd a válaszát. (19.40) Szóval, az Audi, amely szerintem önöknek elég nagy kedvence lehet, mert mondjuk, az elmúlt öt évben évente átlagosan alig valamivel több mint 0,5 százalékot fizetett, nem 9-et, 0,5 százalékot fizetett, mondjuk, 4 milliárdot fizetett a 61 milliárd helyett. Önök valami nemzeti érdekről beszélnek. Nem lenne nemzeti érdek, mondjuk, az Audit megadóztatni, miközben, még egyszer mondom, a katásokat szénné szívatják, felnégyelik, tönkreteszik most ezzel a javaslatukkal, amit tesznek? Ezúton is szeretném jelezni, ha esetleg még nem tudnák, hogy holnap 10 órakor, itt, az Országházunk előtt lesz egy tüntetés, ahol maguk ellen tüntetnek majd a katások. Na mindegy, szóval, most meg előállnak ezzel a pártpolitikai... - szerintem ez egy lózunggyűjtemény, amelyről nekem egyébként egy második világháborús anekdota jut eszembe, amikor Magyarország hadat üzent az USA-nak. Úgy van az anekdota - elmondom önöknek, hogy mindnyájan tudjuk jól -, hogy Magyarország nagykövete állítólag - persze ez csak egy anekdota - bement a washingtoni külügyminisztériumba, átadta a hadüzenetet, majd mondom, állítólag - mert ez csak anekdota persze - a következő beszélgetés zajlott le közöttük: Mi az önök államformája? Királyság. És ki a királyuk? Nincs királyunk, hanem kormányzónk van. Ki a kormányzó? Vitéz Horthy Miklós tengernagy. És van önöknek tengerük? Na, az nincs. Értem. Van az USA-val szemben területi követelésük? Nincs. Van valamilyen országgal szemben területi követelésük? Igen. Ausztriával, Csehszlovákiával, Romániával. Értem. És azokkal szemben is hadat viselnek? Nem, ők a szövetségeseink. Hát, így szólt az anekdota, persze csak anekdota. Az USA, emlékeim szerint - most nem néztem az elmúlt pár órában még a híreket, de emlékeim szerint - azért még a szövetségesünk, de az önök logikájával szerintem akkor érdemes lenne megint, üzenjenek hadat önök az USA-nak, még akkor is, ha ez a fércmunka, ez a nyilatkozat, amit itt látunk - azért mondom, hogy fércmunka, mert például a mai gazdasági bizottsági ülésen még nyelvtani hibákat, helyesírási hibákat kellett benne javítanunk, egy kapkodva összerakott fércmunka -, szóval, mutassák már meg, hogy kinek nagyobb az ereje - jó?! Szóval, az van, hogy megint működik ez a kényszerpálya, amit önök csinálnak, amelynek alapját a maguk miniszterelnöke rakta le még az első kormányzása idején. Tudják, ez a kényszerpálya arról szól, hogy önök mindig az ellenkezőjét teszik, mindig az ellenkezőjét mondják annak, amit mások, amit akár a többség képvisel. Tudják, akkor is feketét mondanak, ha tudják, hogy az fehér. Emlékeznek a mondására, nem? Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor majd Lovasberényig. Szóval, most megint ez van szerintem, hogy önök bejelentették, hogy valamiért mégsem támogatják a minimumadót. Egy útszéli zsarolást próbáltak ezzel tenni, majd most, amikor önökre omlik minden, és rájönnek, hogy az EU-s pénzek nélkül hatalmas baj lesz, akkor elindulnak, és megpróbálnak kifarolni most ebből. Én így értelmezem ezt a papírfecnit, amit kaptunk. De a korábbi álláspontot valahogyan mégis fenn kell önöknek tartani, ezért írnak egy ilyen óvatoskodó izét, egy ilyen kínos vergődést. Szóval, én azt mondom, amit önök

Next

/
Thumbnails
Contents