Országgyűlési Napló - 2022. évi nyári rendkívüli ülésszak

2022. június 27. hétfő - 17. szám - Gy. Németh Erzsébet (DK) -a gazdaságfejlesztési miniszternek - „Miért veszik semmibe a legalapvetőbb jogok egyikét, a tulajdonjogot?” címmel - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - VARJU LÁSZLÓ (DK):

469 Éppen ezért durva az, hogy bár nagyon sokan egy kétharmados választási győzelem után gesztusokat vártunk a kormánytól, nem saját magunk irányában, hanem azon szavazópolgárok felé, akik esetleg az átlagosnál nehezebb helyzetben vannak Magyarországon, ezek a gesztusok abban a formában sem jöttek el, hogy a kilakoltatási moratóriumot nem akarta meghosszabbítani Magyarország Kormánya. Mi ígérhetjük, hogy revolverezni fogjuk a kormányt folyamatosan ezzel a kérdéssel, és minden parlamenti műfajban megpróbáljuk elérni azt, hogy a belátás talaján állva rendezzük ezeknek az embereknek a helyzetét. Legyen egy tisztességes újraelosztó és igazságot tevő csomag, amely a pénzügyi szeméttől megtisztítja ezeket a szerződéseket, akár a korábbi, most már forinthitelnek nevezett, de korábbi devizahiteles szerződések újraszámításával is. Azt látjuk ugyanakkor, hogy a kilakoltatások szezonja elindult. Már megkaptuk az első riasztásokat, hogy hol lenne szükség segítségre, jogsegélyre, és el kell mondanom őszintén, hogy megkaptuk néhány nappal később azokat az üzeneteket is, ahol a károsult úgy érzi, hogy neki nincs ereje, nincsen lelkiereje, energiája ezzel a rendszerrel szemben egyedül felállni, és inkább önként elhagyja az otthonát, inkább megoldja rokonokon, barátokon keresztül valahogyan a lakhatását. (18.20) Itt fideszes államtitkártól kaptunk olyan választ, hogy ha megoldják a lakhatást, akkor minden rendben van, nincs itt semmi látnivaló. A helyzet egyáltalán nem ilyen egyszerű. Ezeknek az embereknek ugyanúgy jár a méltó rendezés, a méltó lakhatás, a méltó élettervezés lehetősége, mint bárki másnak ebben az országban. Nem teheti meg Magyarország Kormánya, hogy félrenéz, akkor sem, ha több mint 23 ezer kilakoltatást már levezényelt 2010 óta, és nagyon sok ember került emiatt az utcára. Egy nagyon jó óbudai barátom, ismerősöm küldte el a saját összesítését, amelynek lényege szerint nagyjából 3,5 millió forintos hitelfelvételt eszközölt annak idején - egy svájcifrank-alapú személyi hitelről beszélünk -, évekig fizette ennek a tartozásnak a különböző terheit, jelenleg 4,6 millió a tőketartozása, még 7 milliós kamattartozást mutattak ki, és egy másik ügyből kifolyólag egy másik végrehajtói letiltás is sújtja ezt a családot. A követelést megvették, tehát piaci kofaként adják-veszik, először töredékáron ezeket a követeléseket, de aztán az összegeket persze elkezdik behajtani a családon. Ennek kapcsán tettem azt a javaslatot, hogy legalább a minimálnyugdíj és a minimálbér összegéig ne lehessen 33, illetve 50 százalékos letiltásokat eszközölni, mert ezek az emberek szó szerint nem tudják kiváltani a gyógyszereket, és nem tudnak táplálkozni a hónap végén, a gyermekek igényeiről már nem is beszélve. Még fájóbb, hogy rengeteg, gyermeket nevelő család van közöttük, tehát így a gyermek érdekkörében garantáltan nem tud hasznosulni még az az összeg sem, az az alacsony összeg sem, amit a magyar állam ebbe az irányba kiutalt. S bár adják-veszik piaci kofaként ezeket a tartozásokat, az érintett család is kudarcot vallott akkor, amikor egy évenkénti elszámolást szeretett volna csak kérni, tehát azt szerette volna látni papíron, hogy a kimutatások szerint ő még mennyivel tartozik. Azt szerették volna tehát csak látni, hogy az életüket meddig fogja megnyomorítani ez az egész helyzet, de nem volt esélyük egy tisztességes elszámolást kapni az elmondásuk szerint. Éppen ezért Magyarország Kormányától, ha már igazságos devizahiteles vagy hitelkárosulti rendezést ezekben a hetekben nem is várhatunk, egy dolgot legalább nagy tisztelettel elvárnánk, azt, hogy ha igen nehéz helyzetben hagyják ezeket a családokat, legalább arra hozzanak törvényi szabályozást, hogy az elszámolását mindenki megkaphassa különösebb könyörgés, utánajárás és trükkök igénye nélkül. Mindenkinek jár ugyanis az a tudás, hogy legalább azt láthassa, hogy meddig nyomorgatják az ő életét. Ebből következik a következő lépés, hogy hogyan lehet segítő kezet nyújtani. Mi, jobbikosok elkötelezettek vagyunk e tekintetben, és nagyon remélem, hogy a következő hetekben-hónapokban nemcsak a tragikus és nemcsak a rémtörténetekről kell beszámolnom ebben a műfajban. Köszönöm a türelmét, elnök úr. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Varju László, a DK képviselője: „Mi történik Újpesten?” címmel. Megadom a szót öt percben, képviselő úr. Parancsoljon! VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Szokásomhoz híven rendszeresen beszámolok arról, hogy az újpesti választókerületben, Budapest 11. választókerületét érintően Újpesten és Angyalföldön milyen olyan lehetőségek vannak, amelyek akár közös okulásul is szolgálhatnak. Most egy nagyon pozitív történetről szeretnék beszámolni, sőt akár kis történelmi visszatekintést is adni, hogy a XIX. század utolsó évtizedeiben Újpest rohamosan fejlődő nagyközség volt, de 1866-ban megindult a lóvasút a pesti Széna tér, Kálvin tér és Újpest között, és még inkább hozzájárult ahhoz, hogy a település a Pesten dolgozóknak alvóhelyévé, lakóhelyévé váljon. Aztán később megépült a vasútállomás, a közlekedés felgyorsult, hajóállomás kezdte meg a működését. Ugorjunk egy nagyot! Most pedig új állomáshoz érkezünk. Az azóta eltelt időszakban nagyon sok változás történt, de jelentősen növekedett a tekerési kedv; a kerékpárhasználat jelentősen nagyobb lett. Azt gondolom, nyugodtan mondhatom, gyalogosként is feltűnhet, hogy a Berlini főutca tükörsima kerékpárútján vagy a Szilágyi út és a Külső Szilágyi út egyelőre nem túl felhasználóbarát nyomvonalain, vagy a Váci út nem létező kerékpáros infrastruktúráján, vagy az Újpesti hídon jócskán megnövekedett a kerékpáros forgalom. Aki kipróbálta a biciklizést, máris egyetért vele, hogy Újpesten minőségi változásra van szükség ahhoz, hogy ez biztonságosan