Országgyűlési Napló - 2022. évi tavaszi ülésszak

2022. május 10. kedd - 3. szám - Magyarország Alaptörvényének tizedik módosításáról , valamint a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP):

79 Magyarországon ne álljon elő az a katasztrofális helyzet, amit a mostani számok előrevetítenek; a mostani számok azt vetítik előre, hogy ha ez így marad, akkor hatmilliós ország leszünk az évszázad végére. Nem hatmillió főre dolgoztuk ki a társadalmi ellátórendszert, az infrastruktúrát, nem ennyi főre terveztük a városainkat, fajlagosan minden egyre drágább lesz, minden egyre nehezebb lesz, hogyha ez így marad. És ha a kivándorlás egyfajta negatív szirupként leönti ezt a folyamatot, akkor láthatjuk, hogy teljes magyar megyék ürülhetnek ki, szűnik meg ott az eddig megszokott típusú, stílusú élet. És én háromgyermekes édesapaként nem szeretném a gyerekeimet egy olyan országban felnevelni, amelynek már semmi köze ahhoz, mint amilyen az én gyerekkoromban volt mindez (Nacsa Lőrinc közbeszól.), vagy az önökében. Én ragaszkodom a hagyományainkhoz, én nemzeti érzelmű jobboldali emberként ragaszkodom ahhoz a Magyarországhoz, amelyben felnőttem (Nacsa Lőrinc közbeszól.), és elvárom önöktől, hogy szembesüljenek ezzel a problémával, ne tegyenek úgy, mintha nem létezne! És ne csak beszéljenek a családok megvédéséről még az Alaptörvény tizedik módosításának előterjesztésekor is, hanem tegyenek érte! Támogassák a gyermeknevelési cikkek áfacsökkentését! Én beterjesztem, vegyék el, vegyék a saját nevükre, meg fogom szavazni, itt megígérem mindenki előtt. Támogassák a szülőtámogatási járadékot! Tudom, hogy sokba kerül, de van a költségvetésben mozgástér erre. A mi szakértőink állnak rendelkezésre akár a nyilvánosságtól elzárva is, de vigyük keresztül ezt a nagyon komoly eszközt! És az a kérésem, hogy ez a demográfiai szempont ne csak szavakban jelenjen meg önöknél. A családok védelmét nagyon sokféleképpen lehetne csinálni. Miniszter asszony, még egy nagyon komoly figyelmeztetés: csinálják ezt úgy is, hogy ne lakoltassanak ki elhelyezés nélkül családokat Magyarországon, mindez rettenetesen fontos. Nem szeretnék egy olyan neoliberális társadalomban élni, ahol a szerencsés, a gazdagabb ki tudja húzni magát a bajból, aki viszont, mondjuk, belenézett egy tragikus helyzetbe, az ne kapjon semmiféle segítséget csak azért, mert devizahiteles, csak azért, mert pedagógusként nyomorognia kell, csak azért, mert közfoglalkoztatott. Az én világképemben minden honfitársunknak jár és járna ez a segítség. Ne kövessék el azt a hibát,mint annyipolitikumés annyi nemzetgazdaság, hogy ezt a neoliberális őrületet engedik beszivárogni, ahol csak annak jár segítség, aki az önök világképének megfelel! Én nem ezt szeretném, azt szeretném, hogy mindenkinek jusson ebből, és valódi családbarát kormányzás legyen Magyarországon; hozzáteszem, kormányzati színektől függetlenül, ha majd egyszer nem önök lesznek, akkor is úgy legyen! Köszönöm a figyelmet, elnök úr. (Taps a Jobbik, a DK és a Momentum soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Ismételt felszólalásra Keresztes László Lóránt képviselő úrnak adok szót. Parancsoljon! DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem akartam már felszólalni ebben a vitában, de Láng Zsolt képviselő úr, illetve Nacsa Lőrinc képviselőtársam felszólalásai után úgy éreztem, hogy röviden mégis szükséges szólnom. Én rögtön szeretném megvédeni a miniszter asszonyt Láng Zsolt felszólalása után, és szeretném megvédeni a KDNP vezérszónokait is. Én azt gondolom, hogy mindenképpen indokolt akár felmenve a pulpitusra, akár a sorokból a globális kihívások rendszeréről beszélni és vitát indítani az alaptörvény-módosítás vitája kapcsán akkor, amikor valóban ilyen kritikus körülmények között vagyunk, és amikor egyetérthetünk abban, hogy a válságok korát éljük. Tehát szerintem mindenképpen indokolt volt az a felszólalás és az a kiterjesztett felszólalás és a problémák ilyen módon történő értelmezése, amivel élt a miniszter asszony, és annak ellenére tartom fontosnak megvédeni őt, hogy nagyon sok kérdésben vitánk van egymással. Nacsa képviselő úr beszélt arról, hogy az elmúlt időszakban a kormány küzdött az energiabiztonságért, az energiafüggetlenség megvalósításáért. Nem hallottam még egyetlenegy, nemcsak önt, egyetlenegy kormánypárti felszólalót sem, hogy az Oroszország felé való kiszolgáltatottság tekintetében miként értékelik ezt a konkrét Paks II.-projektet, most akár függetlenül is az atomenergia megítélésétől. Tehát képviselőtársam vagy bármely kormánypárti képviselőtársam úgy gondolja-e, hogy ebben a helyzetben orosz hitelből, orosz technológiára alapozva és orosz fűtőelemekhez kötötten lehet-e Magyarország energiafüggetlenségét erősíteni vagy megvalósítani azok után, hogy Aszódi Attila professzor elismerte, hogy az oroszok semmibe vettek minden - minden! - létező, a nukleáris biztonsággal kapcsolatos és a nukleáris energiával kapcsolatos nemzetközi egyezményt semmibe vettek, hogy megfelelő partner-e még a kormányoldalnak Oroszország az atomenergia használatával kapcsolatban, és hogyan érzékelik a saját mozgásterüket, hogy ha ne adj’ isten, jogvitára kerül sor az oroszokkal, mennyire érzik erősnek a pozícióinkat ilyen helyzetben, amikor ilyen mértékben próbálják még jobban kiszolgáltatni Magyarországot az energiaellátás tekintetében Oroszország felé. Ugye, felmerült itt a fosszilis energiahordozók tengeri beszerzésének mint alternatív lehetőségnek a terve. Hát, azt el tudom mondani, hogy zöldpártként ezt természetesen nem támogatjuk, hiszen azt gondoljuk, hogy a csővezetékes szállítás helyett a tengeri szállítás semmiképpen nem fenntartható, semmiképpen nem tekinthető zöldmegoldásnak. De, ugye, itt volt még három évvel ezelőtt, elindult egy kezdeményezés, hogy Triesztben, a trieszti kikötő területén a magyar kormány vásárolt egy potenciális kikötőterületet - egyébként egy lepusztult kőolaj-finomítót, tehát tudjuk, hogy az nem egy kikötő volt -, de történt-e ott bármi, akár csak a kármentesítés

Next

/
Thumbnails
Contents