Országgyűlési Napló - 2022. évi tavaszi ülésszak
2022. május 10. kedd - 3. szám - Magyarország Alaptörvényének tizedik módosításáról , valamint a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT, az LMP képviselőcsoportja részéről:
67 Azt gondolom, vitatkozva néhány képviselőtársammal, hogy ez a vita jelentőségében messze túlmutat azon az előterjesztésen, amely itt fekszik az Országgyűlés előtt. Nagyon örülök, mondhatjuk, ez egy különleges pillanat, hogy miniszter asszony elmondta az expozéját, és most végigüli a vitát (Nacsa Lőrinc: A demokrácia mintabajnoka!), meghallgatja a pártok hozzászólását, és én azért szeretnék is viszonylag részletesen reagálni arra az expozéra, amelyet hallottunk, és azokra a gondolatokra, amelyekből egyébként így a kimondott szavak szintjén sok mindennel egyetértünk. Szeretném rögtön az elején tisztázni, hogy mi az LMP – Magyarország Zöld Pártjának a véleménye a konkrét előterjesztéssel kapcsolatban; azt gondolom, ezt viszonylag gyorsan le is tudjuk rendezni. A koronavírus-járvány alatt mi minden olyan intézkedést támogattunk a szavazatunkkal, amely a magyar emberek biztonságának megőrzését szolgálta, és ebben a jelenlegi helyzetben is és a jövőben is, ha bármikor ilyen helyzet adódik, akkor természetesen a szavazatunkat adjuk ezekhez a fontos intézkedésekhez. Ugyanakkor látható volt, hogy nagyon sok esetben a kormány nem élt, hanem visszaélt a rendkívüli jogrend adta felhatalmazással, a rendeleti kormányzás eszközeivel, ezért ezúton sem fogjuk támogatni ezt a fajta alaptörvénymódosítást. És akkor áttérve azokra az amúgy fontos gondolatokra, amelyeket miniszter asszony elmondott a bevezetőjében. (12.30) Ő úgy fogalmazott, Varga Judit miniszter asszony, hogy rendkívüli idők rendkívüli kihívásaival szembesülünk, illetve kormánypárti politikusoktól, miniszterelnök úrtól is hallhattunk olyan megfogalmazást, hogy veszélyes, válságos időket élünk, és egy válságos, veszélyes évtized áll előttünk. Ezzel mi tökéletesen egyetértünk, és én azt gondolom, hogy tapasztalhatták itt is, az Országgyűlésben, illetve más fórumokon és nem is csak az elmúlt ciklusban, de korábban is, hogy mi ezekről a globális kihívásokról nagyon sokat beszéltünk, mi, zöldek felhívtuk erre a figyelmet, és nagyon sokszor meg is fogalmaztuk, hogy miért Magyarország önrendelkezését és önellátó képességét kell erősíteni és megalapozni ahhoz, hogy ezekkel a szembejövő kihívásokkal szembesülni tudjunk. Arról beszélt miniszter asszony nagyon helyesen, hogy a nemzeti érdekek képviselete mindenek előtt van; beszélt arról, hogy a globális kihívásokkal szemben, a különböző konfliktusokkal szemben meg kell védeni a magyar emberek biztonságát, a magyar nemzet érdekeit; beszélt a családok védelmének fontosságáról; beszélt a külhoni magyar közösségek védelméről, és Magyarország önrendelkezésének biztosítását is nem szó szerint, de tartalmában szóba hozta. Nos, ezekkel, ismétlem, csak a kimondott szavak szintjén mi tökéletesen egyetértünk, ugyanakkor nem mehetünk el amellett, hogy a kormány ugyan ezeket a fontos jelszavakat a zászlajára tűzte az elmúlt ciklusban is és az elmúlt ciklusokban, az elmúlt parlamenti évek alatt, ugyanakkor nem ebben az irányban hozta meg a döntéseit, tehát nem ennek megfelelően cselekedett, sőt nagyon sok esetet fogok most felsorolni, amikor ezzel ellentétesen hozott döntéseket, és bizony nem Magyarország önrendelkezését támogatta, hanem kiszolgáltatta Magyarországot akár a nagyhatalmi érdekeknek, és kiszolgáltatta a magyar embereket, kiszolgáltatta Magyarország és a magyar nemzet természeti kincseit. Azt nagyon fontosnak tartom leszögezni, hogy a jelenlegi helyzetben, a különböző szankciós politika megítélésekor világos az álláspontunk, tehát a rövid távú intézkedések tekintetében mi nem támogatunk olyan intézkedéseket, olyan szankciókat, amelyek lehetetlen helyzetbe hozzák a magyar gazdaságot. Tehát így rövid távon, azt tudom mondani, hogy ebben egyetértés van. Azt is el tudjuk mondani, hogy minden eszközével és minden erejével egy kormánynak azon kell dolgozni, hogy ez a kritikus válsággal teli időszak és a jelenlegi kihívások, amelyek láthatók a szomszédban, ezeknek a begyűrűző hatásai a lehető legkevésbé érintsék a magyar embereket. És azt is nagyon határozottan el tudom mondani, hogy mi is a béke pártján állunk, és én azt gondolom, hogy itt minden helyet foglaló párt a béke oldalán áll. Ugyanakkor ki kell mondanunk, hogy ez a kormány nem Magyarország önrendelkezése érdekében cselekedett, rengeteg hibás döntést hozott meg, és most is készül olyan további rossz döntéseket meghozni, amik bizony sokkal inkább kiszolgáltatott helyzetbe hozzák Magyarországot. Azt több képviselőtársam aláhúzta már, hogy az elmúlt hosszú-hosszú évek során semmit nem tett Magyarország Kormánya, a magát nemzetinek mondó kormány Magyarország energiabiztonságának növelése érdekében, nem tettek lépéseket az energiafüggetlenség megvalósításáért, sőt ezzel ellentétesen cselekedtek, és még inkább kiszolgáltatottá tették Magyarországot az elmúlt ciklusokban, és most is ilyen jellegű intézkedéseket kezdenek. Itt mindenképpen be kell avatkozni, és én azt gondolom, hogy mindenképpen önvizsgálatra szorul a kormány. A miniszter asszony az expozéját egy Fukuyama-idézettel kezdte. Ugye, bő két évtizeddel ezelőtt Francis Fukuyama megfogalmazott tévedéseket, amelyekkel nem értettünk egyet. Ugyanakkor azt láthattuk, miniszter asszony, hogy ő például tudta korrigálni magát, tehát elismert nagyon sok tévedést. Kérdés, hogy a kormány képes-e szembesülni saját hibáival, és képes-e korrigálni a saját politikáját. Ehhez mi olyan módon segítséget tudunk adni, hogy az általunk követendő utat felvázoljuk, és azzal összefüggésben természetesen minden helyes döntést a magyar emberek érdekében támogatni fogunk, ugyanakkor kíméletlenül fel fogjuk hívni a figyelmet azokra a döntésekre, amelyek meggyőződésünk szerint ellentétesek a magyar nemzet érdekeivel. A magyar kormány magát nemzetinek hívja, és a nemzeti önrendelkezést elviekben fontosnak tartja, ugyanakkor rengeteg olyan intézkedést láttunk, amikor a globális vállalatok, a multinacionális cégek profitéhségének a