Országgyűlési Napló - 2022. évi tavaszi ülésszak
2022. június 14. kedd - 11. szám - Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2021. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére című beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - DOMOKOS LÁSZLÓ, az Állami Számvevőszék elnöke:
565 Elnézést, képviselő urak, többen is számonkérték, hogy miért nem konkrét korrupciós ügyekkel van tele a jelentésünk. Nem tudom, az alkotmányjogban mennyire jártasak, de a Számvevőszék nem hatósági ellenőrző szerv. Valaki ennek is nevezett bennünket. Hivatal vagyunk, olyan hivatal, amely auditál, nem határozatot hoz. Amikor azt kérdezik, hogy miért nem lehet bírósághoz fordulni az ÁSZ-szal szemben, a válasz az, hogy azért, mert az ÁSZ nem hoz határozatot, így nincs a magyar igazságügyi rendszerben helye, nem az igazságügyi rendszeren belül helyezkedik el a Számvevőszék, hanem az Országgyűlés pénzügyi-gazdasági ellenőrző szerve. Évről évre egyre több feladatot kapunk, újabb és újabb feladatokat, emiatt - hogy mondjam - mi úgy gondoljuk, hogy a munkánkkal elégedett az Országgyűlés. A Nemzeti Bank alapítványainak önök által követelt ellenőrzésétől kezdve a gazdasági társaságok ellenőrzéséig. Talán van, aki nem emlékszik rá, de a gazdasági társaságokat nem ellenőrizhette 2010-ig a Számvevőszék. ’11-es jogszabály-módosítás tette lehetővé, hogy az önkormányzatok mintegy kétezer többségi tulajdonú gazdasági társaságát ellenőrizze. Sorolhatnám tovább a darabszámot, hogy több mint tízezerrel nőtt 12 év alatt az ellenőrzendők száma, és nem érte utol magát az ÁSZ azzal a technológiával, amit most önök visszasírnak, hogy telefonálgassanak, beszélgessenek s a többi. Utána meg persze, nem is értem, mire alapozva mondják azt, hogy eltérő véleményeket adunk ki. Éppen ez a lényege, hogy nem lehet személyesen találkozni, hogy dokumentáltan levelet kell írni. Ha valakinek problémája van az öt nappal, a technikai részletekkel, akkor arra... Én utánanéztem többször, mert, higgyék el, én is kapom bőven a leveleket, és el is olvasom azokat, amikor azt kérik, hogy a kollégáim adjanak magyarázatot arra, hogy miért vannak ezek a problémák, a legtöbb esetben az derül ki, hogy el sem olvassák azokat a leveleket, amelyeket írunk, vagy az első oldalt elolvassák, de a végéig nem jutnak el. Én meg is értem az ellenőrzötteket bizonyos szempontból. Gondolják el, hogy a közel 26 ezer ellenőrzendő szervezetből közel 22 ezret huszon évekig nem ellenőrizte senki. Nem találkoztak az ÁSZ-szal, nem találkoztak az ÁSZ leveleivel. Persze, hogy ez egy külön feladat, ráadásul mi az önök törvényeit védve keressük meg őket, hogy hogyan hajtották végre. Le lehet becsülni, hogy miért kell a számviteli törvény szerinti különböző szabályzatokat csinálni, lehetne más módszerrel is, erre az ÁSZ javaslatot is tett és tesz. Lehetne más módszerrel is számviteli szabályozást kialakítani például a közpénzügyekben, de akkor az szűkítené az egyes szervezetek szabadságfokát az egyedi igényeikhez. Lehetne négyféle-hatféle típusú számviteli rend, és abból ki kell választani, hogy melyik az övé, mint az adóhivatalnál, és azt a szoftvert kell használni, akkor nem kell szabályzatokat írni. De nem ezt választotta harminc-egynéhány év alatt Magyarország Országgyűlése, nem ilyen a számviteli törvény. Már bocsánat, erről számolunk be! Most ezt hiányosságként felhozni? Ha valakinek nincs például leltározásról szabályzata, akkor nem lehet hiteles az a beszámolót alátámasztó leltár, amely a beszámolóban levő mérlegtételeket alá kell hogy támassza. Már bocsánat, de külön a DK volt pártigazgatójának mondom: ön ellenőrzött volt, így kimondottan összeférhetetlen hozzászólni meggyőződésem szerint (Sebián-Petrovszki László: Ugyan, ugyan, mondod ezt volt fideszes képviselőként!), a saját bűneit, hibáit itt most felhozza szemben velem, aki egyébként nem tettem olyan megállapításokat. Saját nevében felszólal, miközben egyébként éveken át a DK-ban - nem csak abban az egy esetben, és nem a székházában volt ez, hanem egyik telephelyén, de most nem mennék bele a részletekbe, hiszen a bíróság szerintem ebben világosan döntött - nem akartak megfelelni a jogszabálynak. (Sebián-Petrovszki László: Nem igaz!) Én nem követelhetem meg önöktől, hogy legyen, de akkor meg nézzenek szembe azzal a helyzettel, hogy ha valaki végigolvassa a DK éves beszámolóit, amit ön is jegyzett vagy nem jegyzett, de felelős volt a pénzköltésért, azt kellett megállapítanunk, hogy az nem törvényes. (Sebián-Petrovszki László: Nem igaz, az a helyzet!) Azt gondolom, hogy nem a parlamentben kell megvitatni egy konkrét ellenőrzöttel kapcsolatos kérdést akkor (Sebián-Petrovszki László: Te hoztad fel!), amikor a számvevő a bizonyítékokat értékelte, az ellenőrzés-vezető pedig megtette a megállapításokat. Az ÁSZ elnöke ilyen értelemben ezt objektíven kívül kezeli. (Sebián-Petrovszki László: Óh, persze!) Ja, lehet, ha ön lenne az ÁSZ elnöke, beleszólna ebbe, de én nem szólok bele, hogy egy ellenőrzés-vezető, amire a törvény megteremti a lehetőségét, önállóan döntsön és önállóan alakítsa ki a megállapítását. Még azt sem mondom... (Pillanatnyi szünetet tart.) Pontosítok. Én megértem, ha védekezni kíván, hiszen el kell számolni a tagsággal, el kell számolni a szervezetekkel. Mi láttuk, hogy pártok - most olyanokat mondok, amelyek már nincsenek itt - milyen tragikus környezettel számoltak el, amikor megszűnt a parlamenti létük. Kisgazdapárt, MDF (Dr. Kovács Zoltán: SZDSZ!), SZDSZ. Elég csúfos. Én nem kívánom önöknek, hogy ezt az utat járják be. Azt gondolom, hogy igazából tényleg támogató jelleggel állunk hozzá minden esetben a pártok ellenőrzéséhez. Külön az igazgatók egyébként partnerek is voltak, akik eljöttek, és tájékoztattuk őket. Most ehhez képest ezt a mérhetetlen gyűlöletet és dühöt én nem is értem. (Sebián-Petrovszki László: Ugyan, ugyan!) Mi ténylegesen támogatólag állunk hozzá, ahogy az Országgyűlés felkéri az ÁSZ-t, még a pártoknak is, a kampányban is, az önök pártjának elszámolásában is segítséget nyújtottunk. Ennek ellenére ez a viszonválasz. Mégis azt gondolom, hogy az optimizmusom, a jó szándékom továbbra sem változott, tehát tudomásul veszem, hogy van, akinél nem vonzó az, ha az ÁSZ tükröt állít az ő gazdálkodása tekintetében. Egyetlenegy dologra kell még reagálnom, azt hiszem, csak két percem van már. (Az elnök jelzésére:) Akkor még lesz. Elmondom ezt a dolgot, ez fontos, mert kérték, hogy aktuális ügyekben is adjak tájékoztatást. Nagyon sok elhangzott ügy kapcsán megköszönöm az észrevételeket, de nem ’21-ről szóltak, ahogy Vejkey Imre is