Országgyűlési Napló - 2022. évi tavaszi ülésszak
2022. március 10. csütörtök - 234. szám - Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény és egyéb törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK:
145 oldalára bevonulnak a zászlók, majd egy képviselő által megadott kezdőhanghoz csatlakozva a teremben lévők eléneklik a Himnuszt.) Köszönöm szépen. Foglaljanak helyet! (Megtörténik.) (11.50) Tisztelt Országgyűlés! Most felkérem Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök asszonyt, fáradjon az ülésterem közepére és tegye le esküjét. Képviselőtársaimat és kedves vendégeinket pedig arra kérem, hogy álljunk föl, állva köszöntsük a megválasztott köztársasági elnök asszonyt és hallgassuk meg az esküt. (A teremben lévők felállnak. - Novák Katalin a páholyból a Terembiztos Szolgálat munkatárásának kíséretében az ülésterembe lép, majd a mikrofonhoz megy.) NOVÁK KATALIN köztársasági elnök: Én, Novák Katalin fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek, jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom; köztársasági elnöki tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorolom. Isten engem úgy segéljen! (Hosszan tartó taps.) ELNÖK: Köszönöm szépen, foglalják el képviselőtársaim a helyüket. Most felkérem Móring József Attila jegyző urat, hogy aláírásra készítse elő az esküokmányokat, Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök asszonyt pedig arra kérem, hogy kézjegyével lássa el azokat. (Megtörténik. - Az esküokmányt aláírató Móring József Attila gratulál Novák Katalinnak.) Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a megválasztott köztársasági elnök asszony az ülésteremben fogadja a gratulációkat, elsőként Áder János köztársasági elnök úrtól. (A teremben lévők felállnak. - Taps. - Novák Katalinnak elsőként dr. Áder János, majd Kövér László, Orbán Viktor, dr. Semjén Zsolt, Róna Péter Zsolt, Kocsis Máté, dr. Varga Judit, dr. Simicskó István, Ritter Imre, dr. Pintér Sándor, dr. Kásler Miklós, Mager Andrea, Gulyás Gergely, Rogán Antal, dr. Nagy István, Süli János, Varga Mihály, dr. Palkovics László, dr. Benkő Tibor, Szijjártó Péter, dr. Sulyok Tamás, dr. Varga Zs. András, dr. Senyei György Barna, dr. Polt Péter, Domokos László, Rigó Csaba Balázs gratulál.) Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy az Országgyűlés és a magam nevében is szívből gratuláljak Novák Katalin megválasztott köztársasági elnöknek. (Taps. - A teremben lévők leülnek.) Eredményes munkát, sok sikert, Isten áldását kívánom! Megvárjuk, míg megválasztott köztársasági elnök asszony visszaér a páholyába. (Novák Katalin az ülésteremből a Terembiztos Szolgálat munkatársának kíséretében visszatér a páholyába.) Tisztelt Országgyűlés! A köztársaságielnök-választás ünnepélyes lezárásaként kérem, hogy közösen együtt énekeljük el a Szózatot, és felállva tisztelegjünk a nemzeti zászló és a történelmi zászlók kivonulása előtt. (A teremben lévők felállnak, majd egy képviselő által megadott kezdőhanghoz csatlakozva eléneklik a Szózatot.) Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Maradjunk továbbra is állva! (A teremben lévők állva maradnak. - A vezénylő tiszt előlép, majd jelzésére a fanfárok hangja mellett a zászlók elhagyják az üléstermet.) Köszönöm szépen, foglaljanak helyet, képviselőtársaim, kedves vendégeink is! (Megtörténik.) Tisztelt Országgyűlés! Megköszönöm kedves vendégeinknek a részvételt, közlöm képviselőtársaimmal, hogy most 30 perces szünet következik, az Országgyűlés ezt követően folytatja munkáját. (Szünet: 12.00-12.33 Elnök: Jakab István Jegyzők: Földi László és Hiszékeny Dezső) Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény és egyéb törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat. Köszöntöm képviselőtársaimat. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény és egyéb törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormány-előterjesztés T/18205. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. Bejelentem, hogy az előterjesztést nemzetiségi napirendi pontként tárgyalja az Országgyűlés.