Országgyűlési Napló - 2022. évi tavaszi ülésszak
2022. március 10. csütörtök - 234. szám - Magyarország köztársasági elnökének választása - ELNÖK: - DR. SZŰCS LAJOS jegyző: - ELNÖK: - ELNÖK:
144 akkor is, ha tőlünk nagyon különböző, sőt még akkor is, ha tévúton jár. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Ezt csináljuk!) Hiszem, hogy mindaz, amiben ’56-ban és ’89-ben bíztunk és hittünk, még mindig a miénk lehet, hogy szabad és demokratikus államként boldog, sikeres és megbecsült nemzete lehetünk az Európai Közösségnek - meg fogjuk valósítani. Isten áldja a hazát! Isten áldja a magyarokat! (Hosszan tartó taps az ellenzék soraiban. - Róna Péter Zsoltot a Terembiztos Szolgálat munkatársa a pulpitustól a páholyba kíséri.) ELNÖK: Megköszönöm a köztársaságielnök-jelöltek beszédét. Tisztelt Országgyűlés! Most ismertetem a köztársaságielnök-választás szabályait. Az Alaptörvény 11. cikke szerint az első szavazás alapján a megválasztott köztársasági elnök az, aki az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatát megkapta. Ha az első szavazás eredménytelen volt, második szavazást kell tartani. A második szavazás alapján a megválasztott köztársasági elnök az, aki - tekintet nélkül a szavazásban részt vevők számára - a legtöbb érvényes szavazatot kapta. Ha a második szavazás is eredménytelen, ismételt jelölés alapján új választást kell tartani. Az Országgyűlés a köztársasági elnököt titkos szavazással öt évre választja. Tisztelt Országgyűlés! A titkos szavazás menete a következő. A képviselők az Országház Alsóházi üléstermének Duna-parti folyosóján vehetik át a szavazólapokat a nevük kezdőbetűjének megfelelő csoportból, ábécésorrendben, négy csoportban. Tájékoztatom önöket, hogy a szektoroknál egy darab szavazólapot, továbbá egy borítékot vehetnek át. Kérem, hogy az átvétel tényét az asztaloknál elhelyezett íveken aláírásukkal igazolni szíveskedjenek. Tájékoztatom önöket, hogy a szavazás során a szavazófülkét is igénybe lehet venni. Kérem önöket, hogy a szavazólapon a jelölt neve melletti négyzetbe helyezzék el a jelölésüket. Felkérem Szűcs Lajos jegyző urat, hogy röviden ismertesse a szavazás szabályait, képviselőtársaimat pedig tisztelettel kérem, hogy a helyükön hallgassák ezt végig. DR. SZŰCS LAJOS jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Szavazni csak a hivatalos szavazólapokkal lehet. Érvényes szavazatnak csak az minősül, amit a szavazólapon szereplő jelöltre adtak le a neve melletti négyzetben elhelyezett két, egymást metsző vonallal. Érvénytelen az a szavazat, amelyről nem lehet kétséget kizáró módon megállapítani, hogy a képviselő kire, illetve hogyan szavazott. Semmis az a szavazat, amit nem a hivatalos szavazólapon adtak le, vagy amelyről hiányzik a bélyegzőlenyomat, illetve ha a szavazólapot a képviselő átveszi, de nem dobja be az urnába. Tájékoztatom önöket, hogy amennyiben a szavazólap kitöltését bárki elrontja, a szavazatszámláló bizottság urnánál tartózkodó tagjai azt bevonják, és helyébe új lapot adnak ki. ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A szavazási idő alatt az ülésterem Duna-parti folyosóján csak képviselők, illetőleg a szavazásban közreműködő munkacsoport tagjai tartózkodhatnak. Bejelentem, hogy a szavazatok leadására 40 perc áll rendelkezésre, tehát 10 óra 59 percig van erre lehetőség. A szavazás eredményének ismertetésére várhatóan 80 perc múlva, 11 óra 39 perckor kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Most elrendelem a titkos szavazást. (Szünet: 10.19-11.44 Elnök: dr. Latorcai János Jegyzők: dr. Szűcs Lajos és dr. Steinmetz Ádám) ELNÖK: (Az ellenzéki frakciók képviselői nem tartózkodnak az ülésteremben.) Tisztelt Országgyűlés! Szeretettel köszöntöm képviselőtársaimat, és tisztelettel köszöntöm meghívott kedves vendégeinket. Kérem képviselőtársaimat, hogy foglalják el helyüket. (Megtörténik.) Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a szavazatszámláló bizottság befejezte munkáját. Megállapította, hogy a szavazás érvényességét befolyásoló esemény nem történt. A szavazásban 195 képviselő vett részt. Az urnában megtalált szavazólapok száma 193. Ezek megoszlása a következő: az érvénytelen szavazatok száma 5, az érvényes szavazatok száma 188. Az érvényes szavazatok számbavétele alapján Novák Katalin személyére 137 képviselő (Hosszan tartó taps. - Novák Katalin felállva köszöni meg a tapsot.), Róna Péter Zsolt személyére pedig 51 képviselő adta le szavazatát. (Taps.) Ezek alapján a jegyzők megállapították, hogy a szavazás érvényes és eredményes volt. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Ismertetem az Országgyűlés határozatát: „1. Az Országgyűlés az Alaptörvény 10. cikk (1) bekezdése alapján Novák Katalint köztársasági elnökké megválasztja. Az Alaptörvény 11. cikk (6) bekezdése alapján a megválasztott köztársasági elnök 2022. év május hó 10. napján lép hivatalba. 2. Ez a határozat az elfogadásakor lép hatályba.” Tisztelt Országgyűlés! Most Magyarország megválasztott köztársasági elnökének ünnepélyes eskütétele következik. Kérem önöket, hogy felállva fogadjuk a történelmi zászlókat, majd közösen énekeljük el Magyarország himnuszát. (A teremben lévők felállnak. A vezénylő tiszt az elnöki pulpitussal szemben lévő bejáraton keresztül bejön, és az ülésterem közepéről engedélyt kér az ülést vezető elnöktől a történelmi zászlók és a nemzeti lobogó behozatalára, aki az engedélyt megadja. A fanfárok hangja mellett az elnöki pulpitus két