Országgyűlési Napló - 2022. évi tavaszi ülésszak

2022. március 10. csütörtök - 234. szám - Magyarország köztársasági elnökének választása - ELNÖK:

142 akarunk. (Taps a kormánypártok soraiban.) Ez a magyarok hazája, egyedül itt kezdődik minden jó recept úgy, hogy szeleteld fel a hagymát és párold üvegesre. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt állok a magyarok nyilvánossága előtt. Tudom, hogy honnan jöttem, hogy ki vagyok, hogy mi a dolgom. Felkészültem az előttem álló, embert próbáló feladatra. Volt időm végiggondolni, mi várhat rám. Köszönöm Áder Jánosnak és feleségének, Herczegh Anitának, hogy önzetlenül, segítő szándékkal osztották meg velem az elmúlt tíz és a még korábbi évek tapasztalatait. Házelnök úr, kedves László, miniszter úr, kedves Gergő, köszönöm a barátságot, és mindazt, amit eddig tőletek kaptam. Az én dolgom lesz, hogy abba a magasságba emeljem nemzettársaimat, ahol a magyarok magától értetődő összetartozása van. Ott, abban a magasságban megértés van, békesség és biztonság. Tudom, nekem kell elsősorban megjeleníteni ezt az összetartozást; elsősorban, de nem egyedül. Nekem majd minden magyart képviselnem kell. De hogyan lehetnék minden magyar, hiszen nem tudunk minden és mindenki lenni? Én is maradok, aki vagyok, és a nekem adott talentumokat arra fogom használni, hogy eljussak azokhoz, akiknek a békesség és a megértés üzenetére van szükségük. Nem akkor tudom azokat is képviselni, akiknek más a hitük, ha leveszem a nyakamból a keresztet, hanem ha a szívemhez szorítom, és a hitemből merítek erőt mások megértéséhez. (Taps a kormánypártok soraiban.) Így fogok elmenni a családokhoz, az egyszülősökhöz és a beteg gyereket nevelőkhöz is. Támogatni fogom azokat, akik a fogantatás pillanatától vigyáznak az életre, hitvalló keresztyénként jelen vagyok és jelen leszek a hívő közösségben. Elmegyek a tehetséges fiatalokhoz, a határon túl és a diaszpórában élő magyarokhoz, de ott leszek New Yorkban, Brüsszelben is, ahogy bármelyik fővárosban, ha ki kell állni az érdekeinkért. Részt veszek a magyarországi nemzetiségek életében. Felkeresem a faluvégi cigánytelepen a roma magyarokat, ott leszek a városokban és a falvakban. Nem országjárásokra készülök, egyszerűen ott leszek, ahova tartozom, azokkal leszek, akikhez tartozom: a magyarokkal. Hova vezet majd az első utam? Haza, a családunkhoz. És persze minél előbb szeretnék ellátogatni Varsóba lengyel barátainkhoz. Április 3-án országgyűlési választások lesznek és népszavazás. Sorsdöntő pillanat, önöknek is, nekem is, minden magyarnak. Bízom benne, hogy sem az első, sem a már sokadszor választók nem tévesztik szem elől a nemzeti érdeket és gyermekeink jövőjét. Egy biztos: én a megválasztásom esetén azon a fundamentumon fogok állni, amelyet az Alaptörvény jelent, azt betartom és másokkal is betartatom. Én nem a hatályos jogrend lebontásán, hanem az alkotmányosság őreként annak fenntartásán fogok munkálkodni. Első királyunk, Szent István intelmeit zsinórmértéknek tekintem: „Légy irgalmas mindenkihez, aki erőszakot szenved. Légy kíméletes mindenkivel szemben, ne csak a hatalmasokkal, hanem azokkal szemben is, akik híján vannak a hatalomnak. Légy alázatos, szelíd, becsületes, szemérmes.” Köszönöm, hogy meghallgattak. Legyen béke, szabadság és egyetértés! (Hosszan tartó taps a kormánypártok soraiban. - Mesterházy Attila és Volner János tapsol.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most Róna Péter Zsolt köztársaságielnök-jelölt úr felszólalására kerül sor, szintén 15 perces időkeretben. Felkérem Róna Péter Zsolt urat, hogy fáradjon az előadói emelvényre és mondja el beszédét. (Róna Péter Zsoltot a Terembiztos Szolgálat munkatársa a páholyból a pulpitushoz kíséri. - Taps.) (10.00) RÓNA PÉTER ZSOLT köztársaságielnök-jelölt: Kedves Honfitársaim! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Köszönettel vállalom a hat ellenzéki párt jelölését a köztársasági elnök tisztségére, arra a tisztségre, amely most messze nagyobb felelősséggel jár a szokásosnál. Az Alaptörvény megfogalmazza a köztársasági elnök feladatát, azt, hogy az elnök kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszerkezet demokratikus működése felett. Igen, e feladat ellátása minden nemzetnek, nekünk is létünk sarokköve. De most, hogy itt vagyunk megint egy véres háború közelében, amit, mint a második világháborút, olyan hatalom indított el, amelyhez kormányunkat saját elmondása szerint szoros baráti kapcsolatok fűzik, hol van a megjeleníthető egység? Akkor a német birodalom csatlósaként vezetőink a végsőkig kitartottak a pusztítás, a vérontás mellett, akkor is, amikor már mindenki elpártolt tőlük. Most, amikor az egész világ elítéli Oroszország vérengzését, megint képtelennek bizonyulunk nevén nevezni a tetteket. Félünk, mi lesz velünk, és szorongunk, mert tudjuk, közünk van a szomszédban történtekhez. A sorozatos megrázkódtatások, Világos, Isonzó és Trianon, vörösterror és fehérterror, az Amerikába kitántorgott másfél millió emberünk, a Don-kanyar, az Óbudai Téglagyár, az Auschwitzba induló szerelvények, az ÁVO és az Andrássy út 60., a kitelepítések és államosítások, a kivégzett ’56-os hazafiak emléke kilúgozták volna erkölcsi ítélőképességünket? Melyik tragédia áldozatait kellene mellőznünk ahhoz, hogy létrejöjjön az a kifejezhető egység, amit az Alaptörvény megkövetel a köztársasági elnöktől? Tényleg nem tudjuk megkülönböztetni a jót a gonosztól, az igazat a hazugságtól? Szinte hihetetlen, miért nem látták, látják közülünk oly sokan, hogy a barátkozás a gonosszal belőlünk is gonoszt csinál, olyanokat, akik a hatalom gyönyöréért elbúcsúznak saját becsületüktől, és még korábbi önmagukkal is szembefordulnak. Hiszem és bízom benne, hogy nem ez a magyar út, még akkor sem, ha küzdelmeink során, 1848-ban vagy 1956-ban elbukott a jóért és az igazért folytatott harcunk. Hiszem és bízom benne, hogy Deák Ferenc bölcsessége és kompromisszumkészsége, Göncz Árpád haza- és emberszeretete erősebb, mint korunk diktátumai. A gyógyulás